Hunyadit példaképpé kell tennünk

– Itt ülünk a Halászbástya alatti Hunyadi-szobornál. Ön kecskeméti, abban a városban is van egy győzedelmes nándorfehérvári hőst ábrázoló szobor. Sokat sétált arra ifjúkorában?

– Nem igazán. A város másik részében laktam, a Széchenyi-lakótelepen. Csak az utóbbi évtizedekben nőtt meg számomra annak a jelentősége, hogy nálunk is van egy lovas szobra Hunyadinak, mivel hogy Kecskemétnek azon részét Hunyadivárosnak hívjuk.

– Kár tagadnia, hogy az élete már összefonódott a Hunyadi családéval. Hogyan tölti minden évben július 22-ét, a nándorfehérvári diadal napját? Van valamiféle különös szertartása, vagy ilyenkor végre megszűnik egy napra a fejében a regények csatazaja?

– Nincsen különleges szertartás, de bárhol legyek azon a napon, július 22-én délben, amikor megkondulnak a harangok, torokszorító, mégis felemelő érzés lesz úrrá rajtam. Mivel éppen a nagy ostrom eseményeihez gyűjtök anyagot a regénysorozat lezárásához közeledve, elég jól bele tudom élni magam a védők helyzetébe, lelkiállapotába. Sokszor elképzeltem már, hogyan élték meg azokat a vészterhes napokat és magát a váratlan és világraszóló győzelmet eleink ott, a falakon. Néhány éve napokon keresztül egy valós idejű tudósítássorozatot írtam a honlapomra, ahol óráról órára, percről percre követtem nyomon, hogy éppen mi történt anno a nándorfehérvári ormokon. Maga a regény epikus lezárása koronázza meg a lassan negyedszázados munkát, amit Hunyadi János életének kutatására és megírására szántam.

– És ez mikorra várható?

– Bölcsebb nem jósolni, de egy-két éven belül a végére érek, és ez óriási mérföldkő lesz az életemben. Igaz, utána rögtön jöhet a Mátyás király regényfolyam, szóval pihenésről szó sem lehet.

– „Based on Bán Mór’s bestselling novels” – a Varietytól kezdve bejárta a világsajtót a Hunyadi történelmi filmsorozat készültének a híre, köztük e mondat is. Kortárs magyar író talán még sosem kapott ekkora nemzetközi reklámot. Már fordítják angolra az első kötetet?

– Nem, még nem merült fel ennek a lehetősége. Pedig talán csakugyan komoly fegyvertény és kiváló ország­imázs-formáló eszköz lehetne, ha megjelenne angolul, németül és lengyelül egy regénysorozat ezekről a sorsfordító évtizedekről. Meggyőződésem, hogy noha utólag, mégis érhetőbb lenne sok minden azzal kapcsolatban, miért gondolkodunk és cselekszünk úgy, ahogy – akár ma is. Sajnos mi, magyarok nem meséltük el a világnak nagyszerű történeteinket, eposzainkat, évtizedeken keresztül szinte csak negatív képet festettünk magunkról, a történelmünkről. Ez önsorsrontó balgaság. Fontosnak tartom, hogy elbeszéljük végre azt is, amire joggal lehetünk büszkék. A győzelmeinket és persze a fájdalmainkat is ki kellene már egyszer beszélni. De ez hosszú folyamat…

– Talán most lesz rá lehetőség: pár hete kezdték el forgatni a sorozatot. Ebből csak egy kis csatajelenetet láthattunk, de a látvány biztató. Kijár a forgatásra, esetleg mond véleményt, javaslatot, vagy már elengedte a filmesek kezét?

– Amikor tehetem, kimegyek, de lényegében hagyom dolgozni a szakembereket. Az adaptált regények szerzőjeként átadtam a stafétabotot, innentől kezdve egy másik közegben, filmes formában, sok száz szakember igyekezete által kel életre mindaz, amiért korábban csak én feleltem, amíg a regényekről volt szó. Remélem, minden jól sikerül, és a filmes változat igazolja a hozzá fűzött reményeinket. Természetesen amiben tudok, segítek az alkotóknak, de az eddigiek alapján azt gondolom, hogy igen lelkes és gondos munkával teremtik meg a feltételeket ahhoz, hogy emlékezetes adaptáció szülessen. A látvány lenyűgöző, és fölöttébb ígéretes az első néhány hét leforgatott anyaga is.

– Sokan a magyar Trónok harcaként emlegetik a sorozatot, de egyéb történelmi produkciókra is rásütik ezt a bélyeget. Szerencsés egy tisztán fiktív szériával összehasonlítani a történelmi ihletésűeket?

– Szerintem nincs értelme az ilyesminek még akkor sem, ha a Hunyadi korának egymással hadakozó nagy családjai, a bárói ligák küzdelme csakugyan felfogható egyfajta trónok harcának. Én az egyik legnagyobb történelmi hősünkről írok nagyszabású, epikus regényfolyamot, és most ebből készül egy olyan televíziós sorozat, mely reményeink szerint a világ minden részén elmesélheti Hunyadi históriáját.

– Meglepődne, ha befutna Törökországban?

– Igen, az meglepő lenne. Igaz, nálunk is futott a Szulejmán sorozat, de nem vagyok benne biztos, hogy fordított esetben a török nézők szívesen vennének olyan szériát, amelyben végül legyőzik a törököket.

– „Röstellni való, ami filmügyben történik” – nyilatkozta a Magyar Időknek 2018-ban. Ezzel a Filmalapot bírálta, mondván, hogy a magyar játékfilmgyártás több mint száz esztendeje alatt nem volt képes nagy költségvetésű történelmi játékfilmet készíteni legnagyobb hőseinkről, pedig, mint mondta: „egészséges nemzeti öntudat, nemzeti büszkeség nélkül esélytelenek vagyunk a jelen és jövő kihívásaival szemben.” Hogyan látja, változott azóta valami?

– Nehéz nem észrevenni a változást. Immár a Filmintézet elszánta magát a hatalmas lemaradás lefaragására. Sorra jelentették be a közelmúltban a készülő új produkciókat. A Hadik, az Aranybulla, a március idusának történetét feldolgozó film, a Móricz Zsigmond regényből készülő Tündérkert sorozat, a Semmelweis Ignác életéről szóló film és talán még néhány fontos produkció azt jelzi, hogy hatalmas lendületet vett ez a folyamat. Minden ilyen vállalkozásnak szívből szorítok. Ideje, hogy nemzeti önképünk, identitásunk végre a leghatásosabb és legkorszerűbb művészeti eszközök révén is erősödhessék. Azzal együtt, hogy valószínű nem mindenkinek tetszik mindegyik elkészült produkció. De végre elindult valami, és a filmes szakma ezen a területen is bizonyíthat.

– Robert Lantos producer szerint a Hunyadit majd az egész világnak látnia kell. Ön szerint pozitívan befolyásolja majd a magyarságról alkotott képet a sorozat? Törökellenes harcokról szól, ami súrolja a politikai korrektség határát. Igaz, a törökök Ertuğrul című sorozata az iszlám világra fenekedő keresztény ármányról szólt.

– Számot kell azzal vetnünk, hogy a világon a magyar történelem nem érdekel senkit rajtunk, magyarokon kívül. Mint ahogy a török sem, vagy a cseh sem. Éppen ezért nekünk kell megtalálni a módját, hogy a filmes eszközökkel minél több és minél magasabb színvonalú produkciót tudjunk a nemzetközi filmes, televíziós vérkeringésbe bejuttatni. A mi felelősségünk, hogy milyen történeteket mondunk el magunkról. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk a diadalainkról, veszteségeinkről, mindarról, amit nemzeti történelmünkről meg szeretnénk osztani másokkal. Nemzetközi összefüggésbe kell helyeznünk a magyar történelmet, hiszen mindig is ott volt, de mintha valami rosszul értelmezett szemérem vagy önsorsrontó bűntudatkeltés miatt csak egy torz és egyoldalú képre jutott volna energia sokáig. Minden nemzet története tanulságos, bővelkedik felemelő és kevésbé felemelő történetekben. Ideje, hogy ezt is kiegyensúlyozottan kezeljük. És ami nagyon fontos: nem csak vagy elsősorban azért, hogy a világ megismerhessen rólunk egy-egy történetet. Ennél sokkal, de sokkal fontosabb, hogy a felnövekvő magyar nemzedékeknek adjunk valami átélhetőt, egy fogódzót, valamit, ami azt erősíti bennük, hogy semmi szégyellnivalójuk nincs, és joggal lehetnek büszkék az őseikre, a nemzetükre, a történelmükre.

– Lehet-e Hunyadi János példakép a mai fiatalok számára? Mit üzen az ő „sztorija”, azaz históriája?

– Mélyen hiszek abban, hogy minden rendelkezésünkre álló erővel küzdeni kell a hagyományos értékek megőrzéséért. Azért például, hogy a szabadságért, a függetlenségünkért újra és újra meg kell harcolnunk. Azért, hogy azt is világossá tegyük: az ellenség nem mindig sereggel jön, néha csak besétál a kapukon, úgymond megnézni magának, milyen szép Buda vára. Aztán persze marad egy kicsit. Azt is meg kell értetni az olvasókkal, filmnézőkkel, hogy nem érdemes siránkozni, hanem cselekedni kell. És néha kiállni a falakra. Akinek van hite, az cselekszik. Az önző, kisszerű célok mellett érdemes harcolni magasztosabbakért: a hitünkért, a nemzetünkért is. Tisztában vagyok vele, hogy ezek a kifejezések sokaknak megmosolyogtatók. Nem baj. Számomra az olyan karakterek a példaképek, akik sopánkodás helyett tettek valamit. Még akkor is, ha időnként elbuktak. Hibáik, vétkeik mellett is megérdemlik, hogy megismerjük őket, nemcsak mint ikonokat, hanem a hús-vér embereket is. Hunyadi János, Mátyás király és kortársaik történetét. A Hunyadi család három nemzedékének történetében – amit a 12. kötetnél tartó regényfolyammal meg szeretnék örökíteni – minden benne foglaltatik, ami ránk, magyarokra jellemző. Az is, amikor sikeres volt ez a nép, amikor képes volt összefogni, és csodákat művelni. És persze az is, amikor a széthúzás, a kishitűség szétrombolt mindent. A történelem csakugyan ismétli önmagát, ez a legrosszabb tulajdonsága.

– Tudjuk, hogy a nagyszabású történelmi filmek vagy sorozatok politikai szándékból készülnek. Például nem véletlenül forgatták a Közel-Kelet meghódításáról szóló Nagy Sándor filmet épp 2004-ben, az iraki háború idején. Ez birodalmi logika, mi pedig kis nemzet vagyunk, vagy netalán lát ilyen szándékot a mostaniak mögött?

– Sokkal egyszerűbb motivációt látok. El kell mesélnünk a történeteinket. Magunknak és a világnak is. Tartozunk ezzel a nemzetünknek, és a sok évtizedes mostoha kultúrpolitikai hozzáállás után végre kézbe kell vennünk a filmművészet fontos területét.

– A magyarság a mai állapotában túlélne még egy hódoltságot?

A magyarság minden állapotában képes az életben maradásra. Ezt már számtalanszor bebizonyítottuk. Sokszor tűnt úgy, hogy nincs már remény, és mégis… Személyes jelmondatom is ezt sugallja: „Post res perditas” – miután minden elveszett. Mindig van újrakezdés, mindig van újraépítés.

– Vajon a sorozat kapcsán nem kezdődik el a Hunyadi-rablás? Arra értem, hogy hirtelen eszükbe jut a románoknak, szerbeknek vagy éppen másoknak, hogy Hunyadi valójában az ő hősük, a magyarok csak elbitorolták? 

– Nem kizárt, hiszen például Hunyadi Mátyás eddig csak román és német történelmi filmes produkciókban bukkant fel (kivéve a rajzfilmeket, vígjátékokat és persze a gyevi bírót). Mindazonáltal az is a feladatunk, hogy leszögezzük: származásuktól teljesen függetlenül ezek a hősök ízig-vérig magyar érdekeket képviseltek. Bármit írnak román barátaink Mátyás szülőházára vagy szobrának talapzatára, az igazságot nehéz elfedni. És persze az is tény, hogy a Hunyadiak – a magyar kormányzó, a magyar király és a horvát bán – még így is, izzó magyar szenvedélyükkel együtt is – közös hősei Kelet-Európa nemzeteinek. Ezt a tényt is meg kell becsülnünk.