Fotó: ShutterStock/Dmitry Kalinovsky
Hirdetés

Emese és László rutinos nagycsaládosok. Öt gyermekük kis korkülönbséggel született, így ma már a legkisebb is hétéves. Mint mondják, kezdetben, amikor még csak két kisgyerekkel akartak nyaralni, nem okozott gondot, hogy szállást találjanak. Ám ahogy terebélyesedett a család, egyre nehezebb volt megfelelő hotelt vagy éppen kiadó szobát találniuk a népszerűbb nyaralóhelyeken. Ők azonban egyszerű trükkel kivédték a nehézségeket. Baráti társasággal együtt szervezték meg a pihenést, eleinte kempinget választottak, később házat béreltek, ahol a gyereksereg tagjai lekötötték magukat, így a szülők tudtak egymásra is figyelni. Az ellátás megszervezése is közös feladat volt, nem egy-egy szülőpárra hárult minden teher.

– A közös főzéseket inkább üdítő programnak tekintettük, és öröm volt látni, ahogyan a zsíros kenyérnek és a bögre tejnek is megnőtt a becsülete – mondja Emese. – Ráadásul a nagyobbak gardírozásának köszönhetően a kicsik is látványosan önállóságot tanultak, nem lógtak állandóan a nyakunkon.

A család megtartotta a közös táborozás szokását, ma már olajozottan zajlik a nyaralás. Az időközben tinédzserré serdült nagyobb gyerekeket pedig szoros barátság köti össze a közös emlékeknek köszönhetően.

Irány a tenger!

Szabó Dávid és felesége, Laura négy kicsi gyereket nevel, a legidősebb sem több tízévesnél. Tengeri nyaralást terveznek augusztusban, hogy egy időre kiszakadhassanak az életük kereteit adó nagyvárosi környezetből.

Korábban írtuk

– A kisgyerekek nehezen viselik a hosszú utazást, inkább megérkezni szeretnek. Így távoli úti cél szóba sem jöhetett, maradtunk az Adriánál – mondja Dávid.

Dávid és Laura könnyű helyzetben vannak, visszatérnek egy korábbi nyaralás színhelyére. Bíznak benne, hogy idén sem fognak csalódni. A hotel, ahol az egy hetet tervezik tölteni, gyerekbarátként hirdeti szolgáltatásait. A hattagú család számíthat rá, hogy egybenyíló szobákat kapnak majd, van kiságy is, és a szálloda gondoskodik róla, hogy a kicsiket animátorok várják, akik játékosan lekötik őket néhány órára.

– Ötévesen nincsenek igazi nyelvi nehézségek, a gyerekek rögtön megértik, ha rajzolni, gyurmázni vagy építeni lehet – mondja Laura.

Az sem volt elhanyagolható szempont számukra a választásnál, hogy bár közel a tenger, gyermekmedencék is vannak, ahol a legkisebbek pancsolhatnak. Fontos volt az is, hogy teljes ellátást kapjanak, így nem kell maguknak gondoskodni a reggeliről, ebédről, vacsoráról. Egy ilyen nyaralás, mint Dávid elmondja, 3500-4000 euróba kerül egy hétre hatuknak. De, mint leszögezi, itthoni nyaralással sem jönnének ki olcsóbban, és szerencsére ma már megengedhetik maguknak az egyhetes luxust.

Fotó: ShutterStock/LeManna

Nincs hiány gyerekbarátságból

Szerencsére ma már itthon is találni jó színvonalú gyerekbarát szállodaláncokat. Ezekben nem okoz meglepetést, ha egy család a nagy létszámra való tekintettel egybenyitható szobákat kér, és általában az alapfelszereltséghez tartozik az etetőszék, a kiságy. Van jól felszerelt játszószoba gyermekfelügyelővel, és nem utolsósorban van gyerekmedence is.

Igaz, eléggé borsosak a szobaárak, akár 1,5-2 millió forintra is rúghat az egyhetes nyaralás költsége félpanzióval vagy teljes ellátással. Szerencsére a keresetek növekedésének köszönhetően ma már nem lehetetlen ezt az összeget előteremteni.

A szemfüles nyaraló ráadásul tetemes összeget takaríthat meg e kiadásból. Amennyiben valaki előre tud tervezni, és kész hónapokkal előre lekötni a szobákat, akár 15-25 százalékos kedvezményt is kaphat. A szállodák többnyire gyermekkedvezményt is adnak, ez elérheti a 10-15 százalékot is gyermekenként. Gyakori, hogy az ötévesnél fiatalabb vendég után nem is számolnak fel költséget. A svédasztalos tízórai, uzsonna révén pedig megtakarítható az a pénz, amit az ember fagyira, palacsintára, lángosra, főtt kukoricára költene, ha nem az all inclusive ellátást választja.

Eddig nem volt panasz

Nyugat-Európában a családszervezetek egy része kénytelen volt évekkel ezelőtt kampányt indítani, annyira elharapódzott az a gyakorlat, hogy évről évre több szálloda hirdette magát gyermekmentesnek. Ám külföldi nyaralásnál is kivédhetjük az ilyen meglepetéseket. A szálláskereső platformok minden esetben felkínálják azt a rubrikát, amit akkor kell kitölteni, ha több gyermekkel érkeznénk meg. A keresőmotorok így eleve kizárják az ajánlatok közül azokat a helyeket, ahol nem látnak minket szívesen.

– Magyarországról még nem érkezett olyan panasz, amely szerint egy-egy vendéglátó nem szeretné fogadni a legkisebbeket – mondja Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke.

Ám mint az elnök asszony felhívja rá a figyelmet: a vékonypénzű családoknak sem kell lemondaniuk a nyaralásról, vannak költségtakarékos megoldások. A NOE-val partneri viszonyban álló szállásadók maguk is adnak kedvezményeket az egyesület tagjainak. Igaz, a tagsági viszony megszerzése beletelhet néhány hétbe, így ezt érdemes rendezni jóval a tervezett nyaralás előtt. Mint Kardosné Gyurkó Katalin elmondja, tagsági viszonnyal igénybe vehető a Pro Filii Alapítvány által szervezett, államilag támogatott háromgenerációs nyaralás is. A többcsillagos szállodákban eltöltött ötnapos nyaralásra a nagyszülőkkel együtt utazó családok pályázhatnak.

Az Erzsébet-táborok szintén kínálnak hosszú hétvégés családi kikapcsolódási lehetőségeket, mondja Kardosné Gyurkó Katalin. Az egyesület helyi szervezetei pedig maguk is szerveznek hosszabb kirándulásokat, táborozásokat.