Húsz éve a főutcán
A sokkot hamar követte a tenni akarás. Útjára indult a Történelem, Fő utca programsorozat, amely hétről hétre az ország más és más pontján hívta össze a nemzeti érzelmű embereket. A sportcsarnokok és kultúrházak csordultig megteltek, a polgári szellem életre kelt.– A választás második fordulójának éjszakája egyszerre volt felemelő és lesújtó. Egyszerre éreztük azt, hogy győztünk és azt, hogy veszítettünk. Bár megnyertük a második fordulót, a második és a harmadik helyezett összefogott, és kormányt alakított. Ez egészen elképesztő fordulat volt. Győztünk, mégis veszítettünk. A polgári körök mozgalma hatalmas impulzust kapott, irtózatos lendülettel kezdte meg az egész társadalmat átformáló munkáját. Egészen különös lélektani helyzet jött létre, a nemzeti tábor tagjai nem úgy viselkedtek, mint a vesztesek, hanem úgy, mint a győztesek. Ez a különös lelkiség hívta életre a Történelem, Fő utca programsorozatot is – emlékszik vissza Bencsik András.
A polgári körökkel párhuzamosan a Történelem, Fő utca is útjára indult, amely az Orbán Viktor beszédeit összegyűjtő kiadványtól kölcsönözte a nevét. Az országjáró roadshow-t a Fidesz és Magyar Demokrata hetilap közösen szervezte. Előbbi a helyszínt, utóbbi a programokat biztosította. A Fidesz részéről Kiss Antal, Schmitt Pál korábbi kampányfőnöke volt a koordinátor. Lapunk főszerkesztője, Bencsik András, a rendezvénysorozat egyik ötletgazdája szerint ünnep lett a találkozás, egyfajta terápia volt ez a jobboldal számára, ahol a résztvevők egymásnak adtak erőt. A szerkesztőség tagjainak életformájává vált, hogy péntekenként útra keltek. Közben hihetetlenül szoros kapcsolat alakult ki az olvasók és a Demokrata újságírói között.
– A kampány alatt bárhova mentünk, mindenütt tömegek jelentek meg a rendezvényeinken, azt éreztük, hogy létrejött az az értékközösség, amelynek megteremtéséért az első Orbán-kormány idején négy éven át dolgoztunk. A cél kezdettől az volt, hogy a polgári és keresztény értékrend nemzetszervező erő legyen – meséli Kiss Antal.
A Fidesz kampányszakembereként Kiss Antal azt képviselte, hogy a Fidesznek kapcsolatban kell maradnia az emberekkel, fel kell mutatni azt az értékrendet, amely mögött ellenzékben is fel lehet sorakoztatni a jobboldali polgárokat.
– A Kossuth téri nagygyűlés ereje hatalmas lendületet adott, felszabadító érzés volt meggyőződni róla, hogy nem vagyunk egyedül, a nemzet színe-java, tudósok, művészek, közéleti személyiségek, sportolók, lényegében Magyarország mellettünk áll – emlékszik vissza a koordinátor.
Az elkövetkezőkben zsúfolásig megteltek a városi sportcsarnokok, az emberek érezték, hogy nem hagyták őket magukra. A Történelem, Fő utca keresztül-kasul bejárta az országot, eljutott minden megyeszékhelyre, számtalan kis- és nagyvárosba, sőt a határon túl is szerveződtek események. Általában sem a művelődési ház, sem a helyi színház nem volt elég a résztvevők befogadására, a legtöbb esetben így a helyi sportcsarnokot bérelték ki. A nézőcsúcsot a 2003. novemberi debreceni állomás jelentette, amikor megtelt a Főnix-csarnok, és Orbán Viktor beszédével lényegében megkezdődött a felkészülés a következő évi európai parlamenti választásra. Nem véletlen, hogy sokan a polgári köröknek és a Történelem, Fő utca programsorozatnak tulajdonítják a Fidesz 2004-es voksoláson aratott győzelmét.
– Az, hogy izzott a levegő, nem írja le teljesen az események légkörét, valósággal pulzált. Lehetett érezni, hogy az emberekben ott a tenni akarás, a vágy, az akarat, a haza iránti olthatatlan szeretet. Nem valami unalmas, öncélú politikai performansz volt, hanem egy nagyon élő, vibráló, kiváló kulturális esemény – idézi föl Kiss Antal.
A négy éven át tartó sorozat egy közös gondolatból született, a Magyar Demokrata szerkesztősége létező társadalmi igényt fogalmazott meg, amely mögé beállt a Fidesz. Olyan siker övezte a programot, hogy gyakorlatilag minden héten új helyszínen mutatták be a műsort. Az országjáró misszió azonban semmiféle anyagi támogatásban nem részesült. Az utazási költségeket, a fellépődíjakat a Magyar Demokrata szerkesztősége saját kiadású könyveinek árusításából fedezte. A szervezők kiváló művészekkel, színészekkel, zenészekkel, közéleti szereplőkkel örvendeztették meg a közönséget. Mindenhol emelkedett polgári hangulat uralkodott, méltósággal viselve a gyanús körülmények között elvesztett országgyűlési választás miatt érzett csalódást. A nemzeti oldal megerősödve és bizakodással nézhetett a jövőbe.
Az akkoriban is nagyon népszerű Sajtóklub minden rendezvényen jelen volt, és bár az adott település egy-egy jeles politikusa is felszólalt, a műsor nem kizárólag politikáról, sokkal inkább a találkozásokról szólt. A teljes délutánt betöltő programok gyakori vendége volt Wittner Mária 1956-os hős, a művészek közül mások mellett Varga Miklós, Vikidál Gyula, Sasvári Sándor, Gulyás Dénes, Maczkó Mária, Gergely Éva, Szabó Csilla, Beregszászi Olga és Ókovács Szilveszter lépett fel, a magyar sport nagyságait leggyakrabban Kárpáti György, Gyarmati Dezső és Grosics Gyula képviselte, az országos politikusokat pedig Schmitt Pál és Hende Csaba. A műsorvezető általában Rákay Philip volt.
A Magyar Demokrata folyamatosan beszámolt az eseményről. A jobboldali médiumok is összefogtak a rendezvény kapcsán, a Demokrata helyet adott a Magyar Nemzet és az akkor még jobboldali Heti Válasz standjának is.
– A választások után rendkívül aktívvá vált a jobboldali tábor, építkező, optimista hangulat uralkodott. A műsor sem a szomorkodásról vagy a balliberális kormány bírálatáról, hanem az együttlét öröméről, a közös gondolkodásról, az egyszerre mozdulásról szólt. A Történelem, Fő utca tábla azt jelképezte, hogy minden település, minden polgár ott van a történelem főutcáján – emlékszik vissza ez eseményekre Bándy Péter, a demokrata.hu portál főszerkesztője, aki a rendezvénysorozat elejétől részt vett a szervezésben és a lebonyolításban.
– Történelmi idők voltak. Ezek nem nagy szavak, nem az idő szépítette meg a múltat, hanem egy nagyon érdekes időszakot éltünk át a polgári-nemzeti oldal tagjaiként – foglalja össze Rákay Philip.
A közéleti viszonyokra jellemző, hogy bár Rákay Philip mögött 2002-ben már komoly, egy évtizedes médiakarrier állt, az akkori balliberális média a tenyerén hordta, az összes elképzelhető díjat, szakmai elismerést bezsebelte műsoraival, amint a Kossuth téri színpadra kiállt, tehetségtelen senkivé vált a média nagyvadjai szemében. A Kossuth téri nagygyűlés után mindenünnen kirúgták, a Magyar Televíziótól is.
– A magyar médiát akkoriban meghatározó vezetők, befolyásos személyiségek megüzenték, hogy amíg pozícióban lesznek, addig a média világban sehol nem kaphatok munkát – meséli Rákay Philip.
Ez sajnos hozzátartozott az akkori hangulathoz. Mindenkinek tudnia kellett, hogy mit tesz kockára, amikor kiállt a Kossuth térre, vagy részt vett a Történelem, Fő utca műsoraiban.
– Engem a szívem vitt oda, az az értékrend, amit a családomtól kaptam. Soha nem volt egyetlen olyan pillanat, hogy megbántam volna az akkori döntésemet, ma pont ugyanígy tennék, ha visszagörgethetném az időt – erősíti meg Rákay Philip.
Persze nem csak emelkedett pillanatokból állt ez az időszak, Rákay Philip elmondása szerint sokáig lehallgatták őket, időnként fenyegetéseket kaptak, illetve egyszer, amikor állapotos feleségével sétált az utcán, egy autós majdnem elütötte őket, majd kikiabált az ablakon, hogy „rohadt Fidesz-fasiszták!”.
– A Történelem, Fő utca sorozat egyik érdeme, hogy nem hagyta kihunyni azt a tüzet, amely 2002. április 13-án a Kossuth téren összeterelt több százezer egyet érző és gondoló embert. Szerintem ezekből az együttlétekből, az összekapaszkodásból született meg 2010-ben az első kétharmados győzelem – vallja Rákay Philip. – Sokak lendületet kaptak az összetartozás érzéséből, abból, hogy nem hagytuk magunkat. A Történelem, Fő utca kapaszkodót nyújtott több millió embernek, a legkisebb közösségekben is át lehetett élni az összetartozás érzését – teszi hozzá.
Ókovács Szilveszter műsorvezetőként és énekesként egyaránt részt vett a műsor létrejöttében. Általában Máté Péter dalaival örvendeztette meg a közönséget, amelyek közül az Én hazám örvendett a legnagyobb népszerűségnek. Bár mindenki tudta róla, hogy a nemzeti-keresztény táborhoz húz, szerepvállalásával így is kockáztatott, ugyanis a 2002 utáni nyolc évben azokat a művészeket, akik kiálltak a polgári kormány mellett, nem hívták televíziós produkciókba, igyekeztek elhallgattatni őket.
Ókovács Szilveszternek azonban a világnézeti közösségen kívül más oka is volt csatlakozni a programhoz: felejthetetlen élményt jelentett számára, hogy fiatalkori bálványaival alkothatott egy csapatot.
– Egészen elképesztő élmény volt. Sasvári Sándor mikrobuszával mentünk a különböző helyszínekre. Sasvári vezetett, de ő is jelen volt a beszélgetésekben, mert mindig hátraforgolódott; olyan művészek között ültem, mint Balázs Fecó, Vikidál Gyula vagy Varga Miklós. Ott ülhettem közöttük és faggathattam őket – meséli Ókovács Szilveszter.
A Magyar Állami Operaház jelenlegi igazgatója feleségét is a rendezvénysorozat országjárása közben ismerte meg, illetve Erdélybe is a Történelem, Fő utcán keresztül jutott el. A székely himnuszt is úgy tanulta meg, hogy a rendezvények végén általában elénekelték a magyar nemzeti imádsággal együtt.
– Eksztatikus élmény volt. Valahogy úgy írnám le az akkor helyzetet, a választási vereség utáni időszakot, mint amikor valakit lenyomnak a víz alá, és bár mélypontra kerül, tudja, hogy többszörös erővel a felszínre fog emelkedni – mondja Ókovács Szilveszter.
A Történelem, Fő utca programsorozat megszületése óta eltelt húsz év, azóta a világ úgy átalakult, ahogy soha nem gondoltuk volna. Van azonban, ami máig is örök. A Magyar Demokrata még mindig meghatározó intézménye a nemzeti, keresztény jobboldalnak, az értéket teremtők és megőrzők többsége pedig mai napig a Fidesz–KDNP mögött áll. Mert a magyar nemzet helye továbbra is a történelem főutcáján van.
A Polgári körök 20 összeállítás további cikkei ide kattintva olvashatók.