Az a célunk, hogy a gazdák ne csak a termelésből, hanem a feldolgozásból és a kereskedelemből származó haszonban is osztozhassanak. Így lesz kiszámítható, biztonságos, jövedelmező a termelés, és így válik vonzó jövőképpé a gazdálkodói létforma – mondta a Demokratának dr. Nagy István agrárminiszter, akivel a környezet megóvásának szükségességéről, az öntözés jelentőségéről, az agráriumban bekövetkező nemzedékváltásról és a közeljövő brüsszeli csatáiról is beszélgettünk.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– Agrárminisztérium lett a Földművelésügyi Minisztériumból. Mit jelent tartalmilag a névváltozás?

– Visszakerült a tárca portfóliójába a vidékfejlesztés, így minden ezzel kapcsolatos ügy ismét egy hatáskörben van. Eddig is államtitkári szinten volt, de számos más feladattal párosult a környezetügy, amiért mostantól újra önálló államtitkárság felel. Ezzel azt üzenjük, hogy az Agrárminisztérium zöld tárca, hiszen a vidéki élet fenntarthatóságának alapvető feltétele a víz, a föld és a levegő minőségének megóvása a jövő számára. Egyensúlyt akarunk teremteni az ember, a táj és a gazdasági verseny kényszerei között. Emellett világossá szeretnénk tenni mindenki számára, hogy a mezőgazdaság stratégiai ágazat. Azt a merész célt tűztük ki magunk elé, hogy Magyarország alkalmassá váljon húszmillió ember élelmezésére. 2050-re kilencmilliárdan leszünk a Földön, 71 százalékkal több élelmiszerre, sőt már tíz év múlva negyven százalékkal több fehérjére, húsra lesz szükség, miközben a klímaváltozás miatt harminc százalékkal kevesebb termőföld és negyven százalékkal kevesebb ivóvíz áll majd rendelkezésre. Nagy kihívások előtt állunk, és ezekre nincs önálló agrár­válasz, ezért nyitottá kell tenni az ágazatot, hogy befogadhassa és integrálhassa a legkorszerűbb társadalomtudományi, műszaki, biológiai, informatikai ismereteket.


– Melyek a magyar agrárium erősségei, illetve gyengeségei?

– Az elmúlt nyolc évben a mezőgazdaság kibocsátása 52 százalékkal nőtt. Ez óriási eredmény, ami nem mellékesen az Európai Unió 27 tagországa között dobogós helyezést ér. Ezért elsősorban a magyar gazdatársadalmat illeti köszönet, büszkék lehetnek erre a teljesítményre. Amíg azonban az Európai Unióban egy hektáron átlagosan 2630 euró értékű terméket állítanak elő, addig Magyarországon ez az érték csupán 1574 euró, vagyis az uniós átlag 59,8 százaléka. Ez komoly lemaradás, ezért a legfontosabb célkitűzés a hatékonyság növelése.


– Hogyan?

– Meg kell találnunk a módját, hogy a tápanyagtartalmat növeljük, ami egyébként még így is magasabb, mint a nyugat-európai országokban, és a vizeink is jobb minőségűek. Erre a helyzeti előnyre építhetünk. Fontos feladat a birtokpolitika rendezése, a mezőgazdaságot még mindig gúzsba kötő osztatlan közös tulajdon kivezetése a rendszerből. Ez Magyarország hozzávetőlegesen hatmillió hektárnyi termőterületéből nagyjából egymillió hektárt és 300 ezer tulajdonost érint. Most van olyan politikai felhatalmazásunk, amire támaszkodva megszülethetnek a szükséges törvénymódosítások. Ugyancsak fontos, egyre inkább meghatározó az öntözés, ami nélkül nem lehet eredményes gazdálkodást folytatni a XXI. században. Ugyanakkor, visszautalva a környezetügyre, Magyarország egyik legjelentősebb természeti kincse a víz. Ezért külön kell választani a felszín feletti vizek és a fúrt kutak vizének felhasználását. Utóbbiaknál óvatosságra van szükség, nehogy elszennyezzük az ivóvízbázist, amint arra Áder János köztársasági elnök és a jövő nemzedékek szószólója is többször figyelmeztette a közvéleményt. Ezért gondos társadalmi egyeztetéseket fogunk folytatni ebben az ügyben, miközben a felszíni vizek használatát helyezzük előtérbe. Jelenleg nem egészen 85 ezer hektár öntözött terület van Magyarországon, miközben 200 ezer hektárra kiterjedő csatornarendszerrel rendelkezünk. Csakhogy ezek ma nem működnek, az elmúlt évtizedekben eltömődtek, feltöltődtek. Meg kell tisztítani, ki kell kotorni őket.


– Tipikus közmunka.

– Pontosan. A vízügy és a közmunka szervezése is a Belügyminisztérium hatásköre. Szeretnénk olyan együttműködést kialakítani, amely jól elhatárolja a két tárca vonatkozó feladatait: a víz eljuttatása a csatornán keresztül a földig a BM feladata, a földre való kijuttatása pedig az Agrárminisztériumé. Szintén együttműködést igényel a tározótavak építése. A felszíni vizek használatának nagy előnye, hogy a párolgás a gyakori problémát jelentő légköri aszályt is orvosolni tudja.


– Mely területeken kell még erősíteni?

– Nagy lehetőségek rejlenek a kertészetben, a primőr gyümölcstermesztésben. Szeretnénk megduplázni a melegházi kultúrák termőterületét, hiszen Magyarország geotermális energiában nagyon gazdag. Ezenkívül nagyjából egymillió hektárnyi hobbikert van az országban, ahol füvet nyírnak, tuját kerülgetnek az emberek. Szeretnénk élére állni a gasztronómia megújulását is segítő kertmozgalomnak, kedvet csinálva ahhoz, hogy akár néhány tő palántával minőségi élelmiszerhez jussanak az emberek, erősítve az önellátást is. Ezzel olcsóbbá és minőségibbé válik a vidéki élet. A versenyképesség erősítésének elengedhetetlen feltétele a feldolgozottsági szint növelése is. Az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve olyan élelmiszeripari beruházásokat szeretnénk megvalósítani, amelyek hosszabb távon azt eredményezik, hogy Magyarországon feldolgozatlan termék nem kerül forgalomba, a magyar agrárexport 70-80 százaléka pedig feldolgozott produktum lesz. Mindehhez azonban magunkévá kell tenni a vonatkozó precíziós tudást, és sokkal komolyabban kell venni a termelői integrációt.


– Mit jelent ez?

– A legfontosabb alapvetés, hogy az integráció kizárólag önkéntes alapon jöhet létre. Nem kolhozosítani akarunk, hanem a valódi szövetkezést szorgalmazzuk. Mindenkinek meg kell értenie, hogy ez éppen a legkisebb termelők védelmét szolgálja, az ő piacra jutásukat segíti elő, kiküszöbölendő a méretből fakadó versenyhátrányt. Ma minden kockázat a termelők oldalán van az időjárási kitettségtől az állat- és növénybetegségeken, a gazdálkodási költségek viselésén át a nem ritkán tisztességtelen felvásárlói magatartásig, miközben a feldolgozó, a kiskereskedő, a nagykereskedő, a közvetítő mind ráteszi a saját hasznát a termelő által előállított termékre. Az integráció célja, hogy a sikeres működés következtében több jövedelem keletkezzen az agráriumban, első lépésében segítve a piacra jutást, majd megszerezve a feldolgozói kapacitásokat, később a kereskedelmi láncokat. Hosszabb távon az a célunk, hogy a gazdák ne csak a termelésből, hanem a feldolgozásból és a kereskedelemből származó haszonban is osztozhassanak. Így lesz kiszámítható, biztonságos, jövedelmező a termelés, és így válik vonzó jövőképpé a gazdálkodói létforma.


– Apropó, integráció: az Alaptörvény P cikkének második bekezdése erről, valamint a családi gazdaságokra és más mezőgazdasági üzemekre vonatkozó sarkalatos törvény megalkotásáról rendelkezik, amely azonban mindeddig nem született meg. Mikorra várható, hogy elkészül?

– Az őszi időszak feladatai között lesz ez is. Nemcsak meg akarjuk erősíteni a családi gazdaságokat, hanem újra is gondolnánk a szerepüket, a biodiverzitáshoz való hozzájárulásukat. A vidéki élet újjászervezésének, fenntarthatóságának alapját a családi gazdaságok adják. Szeretnénk elérni, hogy ezek a gazdaságok szülőről gyermekre szálljanak. Küszöbön áll a nemzedékváltás, lét vagy nemlét kérdése, hogy a fiatalok megtalálják a helyüket az agráriumban. És van még egy jelentős versenyképességi probléma, ez pedig a munkaerő kérdése.


– Ha jól sejtjük, annak hiánya.

– Kétségtelen, hogy komoly kérdés, honnan lesz elegendő dolgos kéz a mezőgazdaságban. A mintegy 150 ezer közmunkás közül legalább ötvenezer emberre volna szükség az agráriumban. De csak úgy lehet őket átcsábítani az ágazatba, ha kedvező ajánlatot kapnak. Vagyis a gazdálkodóknak meg kell hozni azt az áldozatot, hogy nemcsak szezonálisan, hanem egész évben, méltányos fizetésért foglalkoztatják az alkalmazottakat. Ha minden családi gazdaságban betanul egy-két közmunkaprogramból érkezett ember, és hosszú távon, a közös sikerben érdekeltté válva hasznos tevékenységet folytat, azzal mindenki jól jár.


– Mindehhez azonban források kellenek, csakhogy a következő európai uniós költségvetési ciklusban a Brexit miatt eleve kevesebb lesz a pénz, ráadásul az Európai Bizottság megkurtítaná az agrártámogatásokat a migráció javára. Mik a kilátásaink a következő évekre?

– Kétségtelenül nagy kihívás a britek kilépése, ami egyes vélekedések szerint akár 17-18 százalékos forráscsökkenést is eredményezhet. Ezt mi ki akarjuk védeni. Az említett abszurd ötlettel előhozakodó biztosok országainak agrárminiszterei sem tapsolják véresre a tenyerüket ettől az elképzeléstől. Alapelv, hogy a közös agrárpolitikából (KAP) származó minden eurócentnek a gazdákhoz kell jutnia. Szerencsére erős szövetség részesei vagyunk, és együtt dolgozunk a visegrádi négyek kötelékében, akikkel például az agrártámogatások megvédésének ügyében teljes az összhang.


– Szintén uniós ügy, hogy az Európai Bíróság az uniós jogelvekkel ellentétesnek ítélte a magyar földforgalmi törvénynek a zsebszerződések életbeléptetését tiltó passzusát. Hogyan tovább?

– Harcolunk tovább, nem engedünk jottányit sem, hiszen igazunk van. Brüsszel dönthet, ahogy akar, a célunkat így is elértük, a korábban a fiókok mélyén lapuló szerződések nyilvánosságra kerültek, a tulajdonosváltások nyomán számos érintett terület magyar kézbe, vagyis biztonságba került. Ez már visszafordíthatatlan. Hatásosan át tudtuk adni azt az üzenetet, hogy a magyar föld a magyar gazdákat illeti. De nem dőlünk hátra, hanem komoly agrárdiplomáciai tevékenységet folytatunk annak érdekében, hogy a termőföld kerüljön ki a szabadon adható-vehető tőke kategóriájából. Ez nemzeti szuverenitás kérdése. Szövetségeseket keresünk ahhoz, és a visegrádiak ebben is partnereink lehetnek, hogy minden tagállam maga dönthesse el, mozgótőkeként tekint-e a saját földjére, vagy stratégiai jelentőségű értékként. Mi egyértelműen az utóbbi álláspontot képviseljük.