Van, aki Görgeyt most is a szabadságharc sír ásójának, hazaárulónak tartja, és olyan is, akinek a megítélése szerint a valódi erőviszonyokkal számoló józan katonai vezető, akinek volt bátorsága belátni, hogy ha ezrek életét kímélni és menteni akarja, nem marad más választása, mint az a fegyverletétel, amelyet Kossuth bélyegzett először árulásnak úgynevezett viddini levelében, ezzel majd 150 évre megosztva a magyar közvéleményt. Megosztva, mert kezdettől a mai napig másképp gondolja nagyon sok ember, annak ellenére, hogy a marxista történetfelfogás az iskolákban is ezt tanította, és minden lehetséges módon ezt igyekezett elhitetni az egész társadalommal.

A pártállam idején a történelemtanítás Kossuth ítéletét még meg is toldotta, mint – egy megmagyarázta azzal, hogy a Perczel, Damjanich és főleg Bem által képviselt forradalmi, népi hadvezér típusával Görgeyt „úri hadvezérként” állítja szembe, aki gőgösen lenézi, megveti a forradalmi lelkesedés erejét, és számára a forradalom sorsa is csak a saját érdekeiért folyó alku tárgya. Érdemes a szabadságharc, Kossuth, Görgey kérdéskör összefüggéseinek alaposabban utánaolvasni. Kossuth a romantika korának tipikus személyisége: lelkesedő, érzelemdús, lánglelkű, és politikus lévén pontosan tudja azt is, hogy az érzelmek erejétől hatásos szónoklatnak az emberek többségére milyen mozgósító hatása van. Eredeti, ügyvédi képzettségének megfelelően is a szavak mesterének kellett lennie. Görgey természettudományon és katonaiskolában nevelkedett. Mindkettőnek a józan gondolkodás és a sallangoktól mentes pontos kifejezés a jellemzője. Ebből a szempontból személyisége szöges ellentéte Kossuthénak.

Mivel 1848 tavaszáig távol élt Magyarországtól, hazatérve erősen kételkedik az „alkotmányos forradalom” lehetőségével kapcsolatban, köztársasági, szinte radikális érzelmű. Ennek bizonyítéka az a cselekedete, amelynek nyomán Kossuth felfigyel rá: hogy működését a Jellasics számára kémkedő Zichy Ödön gróf kivégeztetésével kezdi. Ugyanakkor nem kerüli el a figyelmét, hogy miközben Kossuth és a többi politikus az áprilisi törvények és a Habsburg-dinasztia iránti lojalitását hangoztatja, folyik az ország katonai felkészítése a függetlenség kivívására. Görgey képzett katonaként tisztában van azzal, hogy a harc sikeréhez nem elég a lelkesedés, hanem alapos tervezésre, nagyon is pontosan meghatározható anyagi-technikai eszközökre van szükség. Ezért az úgynevezett népfelkelő csapatokat feloszlatja, vagy besoroztatja a szerveződő reguláris katonasághoz. A Kossuthtal való nézetkülönbség csírái bontakozni kezdenek és a

„népellenség” vádja is innen származhat.

Görgey és Kossuth között sokáig nem volt nagyobb súrlódás, a függetlenségi nyilatkozat kikiáltása azonban végleges szakadást idézett elő közöttük. A hazatértekor még republikánus Görgey hadseregbeli tapasztalatai alapján belátta, hogy az „alkotmányos forradalom” vívmányainak megvédésére akár fegyverrel is kész mindenki, de az Ausztriától való teljes elszakadásnak itthon nincs kellően erős tábora. Fontosabb azonban, hogy az európai forradalmi mozgalom kifulladásával Magyarország elszigetelődött, tehát a feltételei is hiányoznak annak, hogy Európa térképén egy új, független ország követeljen helyet magának.

Míg Kossuth a függetlenségi nyilatkozattól az európai hatalmak rokonszenvének erősödését várta, Görgey felmérte, hogy az inkább Magyarország ellen hangolja a külhatalmakat. Igazát – és Kossuth téves helyzetértékelését – bizonyítja, hogy a magyar eseményeket addig szimpátiával figyelő Anglia is elfogadta az orosz beavatkozást. A hadvezér Görgey számára nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország katonailag és azáltal politikailag is, csak vesztesen kerülhet ki a harcból. Ezt egyébként Kossuth is tudhatta, hiszen meg sem kísérelte, hogy „partizánháború” formájában a harc folytatására buzdítson Erdélyben vagy bárhol másfelé, pedig ez korábban a kedvenc elképzelése volt.

Ettől fogva a kormány iránti törvényesség tisztelete mellett minden erőfeszítése olyan katonai helyzet kikényszerítésére irányult, amely alkalmas az ország számára legkedvezőbb politikai helyzet kialakítására. A kormány iránti törvényesség tiszteletét hangsúlyozni kell, mert Kossuth szerint (lásd a viddini levél) a diktatúrára törekvő Görgey nem hallgatott rá, hanem az ő parancsai ellenére önfejűen a saját elgondolásait hajtotta végre, és ebből származott végül

a szabadságharc veresége.

Hogy a katonai kérdésekkel később összefüggően lehessen foglalkozni, itt kell megjegyezni, hogy Görgey a hatalmat 1849 tavaszán minden nagyobb erőfeszítés nélkül átvehette volna a békepártban meglévő kapcsolatai, a hadseregben való példátlan népszerűsége és a tavaszi hadjáratban szerzett óriási tekintélye alapján. A kínálkozó lehetőséggel mégsem élt, viszont felszólította Kossuthot a hatalom átadására a fegyverletétel előtti utolsó, már reménytelen napokban, Aradon. Mi értelme volt ennek a látszólag logikátlan lépésnek? A gazdátlan levelekben maga adja meg a választ:

„… sem nekem személyesen, sem magára az országra nézve is nem mindegy, hogy a még fönnálló kormány elleni pártütés színében hajtom végre az elkerülhetetlen sorsban való megadásnak cselekményét, vagy pedig összhangban azzal… polgári kötelességemül ismertem fel: egyszerre vetni véget a háborúnak, mihelyt… a nemzetnek többé semmit sem – csupán még az én személyes dicsőségemnek használhat.”

E sorok éppen a kormány és a forradalom ügye melletti becsületes hűség, nem pedig a diktatúrára való törekvés bizonyítékai. Röviden ki kell térni a Kossuth–Görgeyellentét olyan részleteire, amelyek a hadvezetés, katonai kérdések megítélése körül mutatkoztak. Az előbb már említett népfelkelés, partizánháború kérdésén kívül van még néhány fontosabb konkrét esemény is. Kossuth azzal vádolja Görgeyt, hogy az április 26-i komáromi győzelem után „ő nem használta fel győzelmét, ő Ausztriának időt engedett magát összeszedni, időt engedett az orosz intervencióra… ellenben Buda ostromát… kezdé, napokat és heteket vesztegetett…”

Azóta bebizonyosodott, hogy a magyar és az osztrák erők viszonya a Bécs felé való előretörést katonailag nem tette lehetővé, az egyetlen lehetséges haditerv Buda visszavétele volt. Annak megtörténte röviddel a függetlenségi nyilatkozat után a magyar államiságot is jelképezte, katonailag alátámasztotta a Kossuth által jónak, Görgey által azonban helytelennek ítélt trónfosztást. Ez tehát Kossuth érvelése ellen szól, mert nem lehet hűtlenség, lázadás bizonyítékának tekinteni, ellenkezőleg.

1849. június–július fordulóján kiteljesedett az orosz katonai beavatkozás. A kormány június 29-én úgy döntött, hogy a honvéd haderő zömét Szeged és Arad térségében összpontosítja. Ez földrajzilag és az utánpótlási lehetőségek szempontjából is rossz döntés volt, aminek a jelentőségét csak fokozza, hogy előzőleg, június 26-án Görgey eredeti tervét fogadták el, mely szerint még az oroszokkal való egyesülésük előtt kell megverni a Dunántúlon az osztrákokat, hogy kedvezőbb békefeltételeket lehessen kiharcolni.

Görgey megpróbálta az eredeti tervet megvalósítani, azonban a nélkülözéssel, utánpótlási nehézségekkel küszködő sereg a döntő győzelmet már nem volt képes kicsikarni, ráadásul a tábornok is súlyosan megsebesült. Ezután már valóban nem volt mit tenni, mint Arad környékére visszavonulni. Ezt Görgey mesteri módon, serege harcképességét és létszáma nagy részét megőrizve hajtotta végre. Aradon azután kiderült, hogy már csak az ő 25-30 ezer embere az egyetlen harcképes erő, mert bár a honvédség összlétszáma nemrég még kitett körülbelül 160 ezer embert, Dembinszky tábornok Kossuth utasítása ellenére nem Aradra, hanem Temesvár felé vonult vissza, ahol serege megsemmisült. Bem is vesztett már Erdélyben…

Az orosz és az osztrák hadsereg összlétszáma 370 ezer fő volt, az oroszoknak tartalékban volt még 80 ezer katonájuk. Ezután Görgeynek nem maradt más választása, mint saját szavaival élve (Gazdátlan levelek): „…vagy egy reménytelen utolsó viadal az engem minden felől környező ellenséges hadseregekkel, vagy ORSOVA (ez Kossuth példájára az emigrációt jelenti), vagy pedig: VILÁGOS.”

Mi lett a két egymástól el nem választható személyiség későbbi sorsa? A kormányzó a hatalom Görgeyre ruházása után elhagyta az országot, hogy soha többé vissza se térjen, és hosszú életét turini remeteként fejezze be. Száműzetése első napjaiban írta meg a viddini levelet, és az abban foglalt véleményét idegen földön élve, a magyar valóság mindennapjaitól elszakadva már csak azért is fönn kellett tartania később is, hogy a magyarságot és a világot meggyőzze arról, hogy ha árulás nem történik, a nemzetnek lett volna ereje szabadsága kivívására. Talán kitűnik az eddig leírtakból, hogy a viddini levél érvelését cáfolni lehet, ami valószínűleg abból ered, hogy megírásának idején Kossuth még nem volt képes a történtek tárgyilagos értékelésére, érzelmei hatása alatt állt. A levél azonban elfogultsága mellett kedvezőtlen hatású is volt, mert az osztrákoknak szinte a kezébe adta az érvet, hogy az egész szabadságharc csak a széthúzó, egymással nem egyetértő magyarság törvénytelen, tehát büntetendő lázadása volt.

Görgey orosz hadifogságba került, majd kiadták az osztrákoknak. I. Miklós cár nyomatékos követelésére azonban büntetlenséget kapott, és a karinthiai Viktringbe száműzték. Ott írta meg a szabadságharcra vonatkozó visszaemlékezéseit, amely németül jelent meg. Később egyetlen nagyobb lélegzetű műve keletkezett: az 1867-ben napvilágot látott Gazdátlan levelek, amelyekben a személyét és tevékenységét érő vádakra adott cáfolatait összegzi. A kiegyezés után

hazatért, de a közélettől – a szabadságharc történetével foglalkozó vitákat is beleértve – teljesen visszavonult. Kossuthnál is magasabb életkort megérve, Ferenc József császárral egyazon évben, 1916-ban halt meg.

A szabadságharc, Kossuth, Görgey mint a háromszög csúcsai: az egész egyikük nélkül, egyikük a másik kettő nélkül nem vizsgálható.

Valamivel több mint 150 év után be kell végre látnunk, hogy nem Kossuth vélt vagy valós politikai intrikái, nem Görgey engedetlensége vagy árulása, hanem az európai politikai helyzet és a szemben álló erők egyszerű matematikai összefüggéssel kifejezhető aránya volt a szabadságharc bukásának oka.

Mindezek után ki volt Görgey Artúr? A jó választ az a néhány éve tartó folyamat adja meg, amely nevét megtisztítja a rádobált szennytől, és alakját az őt megillető történelmi helyre teszi, a megfontolt gondolkodású, józan ítéletű, tettei következményeit vállaló, tragikus sorsú ember helyére, aki egyben az újkori magyar történelem legnagyobb hadvezére volt…