Nagyot lép a magyar kormány, és téved, aki azt hiszi, hogy ennek csupán gazdasági jelentősége van. A jövőben 107 magyar falugazdász dolgozik majd a határainkon túli magyarság tömbjeiben. Jakab Istvánnal, a Magosz elnökével, az Országgyűlés alelnökével beszélgettünk.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– Hagy ismerjük meg egy kicsit jobban ezt a rendszert! Hány falugazdász tevékenykedik ma Magyarországon?

– Összesen hatszázötven. Még 2005-ben, az agrárdemonstráció lezárásakor állapodtunk meg ebben a létszámban az akkori kormányzattal. Napjainkban is ennyien vannak.

– Miért ragaszkodott ennek a rendszernek a megtartásához és bővítéséhez a Magosz 2005-ben?

– Korábbra kell visszamennünk. Abból indultunk ki még 1994 áprilisában Gödöllőn, a falugazdász-hálózat megalapításakor, Boross Péter miniszterelnök teljes támogatása mellett, hogy a gazdák első számú feladata a termelés, illetve annak alapos megtervezése, valamint a termények és az általuk tenyésztett élő állatok értékesítése. Tehát az adminisztrációra már nem jutott idejük, de türelmük és erejük sem. Nagyjából így volt az új termelési technológiák, gépek, berendezések megismerésével is. Ráadásul már látni lehetett, hogy milyen bonyolult papírmunkát követel majd a gazdáktól az ország EU-csatlakozása, a támogatási pályázatok olyanok voltak, mintha kínaiul írták volna őket. Aztán 2005-ben, durván egy évvel a csatlakozásunk után mindennél világosabban látszott, hogy mindenütt szükség van egy szakemberre, aki tudja, miként lehet elérni és maximálisan igénybe venni a brüsszeli támogatásokat. Ez a szakember a falugazdász, akinél ott van a körzetébe tartozó gazdák részletes adatállománya, és ismeri az összes uniós előírást. Leül a gazdával, és az igényeknek megfelelően megtervezik a támogatások lehívását.

– Milyen keretek között ügyködnek a falugazdászok?

– A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara koordinálja legfelsőbb szinten a tevékenységüket, alapvetően a megyei, azaz területi szervezetein keresztül. Ez az egész a rendszer központi információs bázisára épül. Egyfelől. Másfelől van egy kétfős brüsszeli irodája is a kamarának. Amikor ott megjelenik egy információ, illetve felvillan egy lehetőség, a kamara rögtön kidolgozza a támogatás lehívásának módozatát, a falugazdászok szinte készen kapnak már mindent onnan.

– Kikből lett, illetve lehet falugazdász? Aki erre a pályára lép, annak nyilván sok mindenhez kell értenie.

– Egy falugazdász akkor jó szakember, ha folyamatosan képezi magát. Amikor Brüsszelben például elfogadták az új EU-s költségvetést, ami változásokat hozott a támogatások lehívásában, a pályázatok megírásában, akkor nemcsak felkészítettük a falugazdászokat, de ellenőriztük is a tudásukat. Felkészült emberek jönnek, agrármérnökök, üzemmérnökök, egy részük saját termelési tapasztalattal is rendelkezik, jönnek az iskolázott, már nemzetközi kitekintéssel rendelkező fiatalok is, csak előnynek tekinthető, ha nekik is van egy kisebb gazdaságuk.

– Ezt a hálózatot a kormány most kiterjeszti a határainkon túli magyar területekre is. Mit vár ettől a Magosz?

– Saját finanszírozásban, kisebb-nagyobb hazai támogatásokkal már próbálkoztak falugazdászok alkalmazásával a határainkon túli termelők, de ezt most általánossá teszi a kormányzat, és átvállalja ennek a terheit is. Ez természetesen megfelel a Magosz akaratának. Mi egységes gazdasági térként tekintünk a Kárpát-medencére. Látjuk, hogy attól függ a határainkon túl élő magyarok életminősége, gazdasági versenyképessége, hogy miként tudják használni az erőforrásaikat. Ők ugyanis nem mindig kapják meg azokat az információkat és lehetőségeket, amelyeket megkapnak az adott ország nemzettestébe tartozó gazdálkodók. Ráadásul ezek az országok a miénktől eltérő adottságokkal, jogrendszerrel, szerveződésekkel rendelkeznek. Magyarország a V4-es tagállamok között kiemelkedő hatékonyságot mutat a támogatások lehívásában. Egy árva centet sem hagytunk a brüsszeli büdzsében, és ez a hálózatunknak köszönhető. Már korábban létrehoztuk a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumát, egy ernyő alá terelve az összes magyar gazdálkodót. A kamarai rendszeren belül pedig, a határainkon túliakra gondolva megteremtettük a pártoló tagság intézményét, onnantól ők is rendszeresen kapják az információkat. Most, hogy még egységesebb legyen ez a rendszer, összesen 107 falugazdász kezdi meg ebben az évben a munkáját a határainkon túli területeken. Tudásbázisaik, továbbképzési fórumaik a magyar egyetemek lesznek. Ott áll majd mögöttük a magyar kamara is, amely termelési módszereket, technológiai újításokat ad át számukra. Meg­győződésem szerint ez, így ahogy van, egyedülálló az egész Európai Unióban.

– A határainkon túli falugazdászok helyi emberek lesznek, vagy innen mennek oda?

– Természetesen helyiek. Ők ismerik a környezetüket, az adott ország jogszabályait és törvényeit, agrárgazdálkodási stratégiáját, kereskedelmét, gazdasági, pénzügyi rendszerét. De ugyanilyen jól kell ismerniük a magyar viszonyokat is, e tekintetben megfelelően felkészítjük őket. És ahogy már mondtam, a támogatások lehívásához az összes fontos uniós információval ellátjuk őket. Nem csak az unió brüsszeli központjában vagyunk jelen, ott vagyunk a Copa Cogecaban, az agrárképviseletek brüsszeli szövetségében is. Két cikluson át alelnököt is adtunk a szervezetnek. Tisztelnek ott bennünket. Sokszor, hogy úgy mondjam, más ország termelőit is segítjük ezen a fórumon egy-egy gyors információval, de ha kell, közbenjárással is. Ebből a forrásból is táplálkoznak majd a kinti falugazdászaink.

– Milyen a határainkon túli magyar termelők helyzete?

– Változó. Nagyban függ az adott állam agrárstratégiájától, ha van, akkor a vidékfejlesztési programjától. Jellemző viszont, hogy amíg mi száz százalékban használjuk ki az uniós támogatásokat, van olyan érintett ország, amelyben ez alig éri el a hatvan százalékot. Így kevés jut az ottani magyar gazdáknak is. Többek között ezért is lépjük át a határokat.

– Mi történik akkor, ha jön egy szerb gazda a Délvidéken, egy román Erdélyben, és azt mondja, hogy szeretne együttműködni a magyar falugazdásszal?

– Jöjjenek, segítünk. Mint gazdák, egy közösséget alkotnak az ottani magyarokkal. Az emberek szintjén nincs akkora ellentét sehol sem, mint ahogy azt a román politikai elit szereti mutatni.

– A 2000-es évek elején történt, hogy a nehézségekkel küszködő délvidéki magyar gazdák földjeit meg akarták szerezni a jugoszláviai polgárháború szerb hadigazdagjai. Hogy állnak most a dolgok arrafelé?

– Most, hogy hazánk gazdasági ereje ezt lehetővé teszi, a kormány elindította a határainkon túli magyaroknak szánt gazdaságfejlesztő programjait. Ezek épp azt célozzák, hogy az ottani magyar gazdák és vállalkozások talpon tudjanak maradni, sőt, a termelők még növelhessék is a birtokaikat. Ennek az átfogó támogatási projektnek a része lesz a kiterjesztett falugazdász-hálózat is, amely segít majd a piaci kapcsolatok kialakításában, az ottani feldolgozóipari vállalkozások újjászületésében és persze a rendszer hálózatosodásában is. Magam tapasztaltam Délvidéken, hogy negyvennégy magyar gazdaszervezet működött ott. Segíteni kellett, hogy ezekből egyetlen legyen, azaz megszülessen a Vajdasági Magyar Gazdák Szövetsége, hogy aztán ezt minél előbb bekapcsolhassuk a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumába.

– A Felvidéken az MKP nevű magyar párt 115, a szlovák–magyar Most-Híd pedig 102 polgármesteri széket szerzett a nemrég lezajlott helyhatósági választásokon a magyar, illetve a magyarok által is lakott településeken. Ezeken a helyeken nyilván nem lesz nehéz falugazdásznak lenni…

– Óriási dolog, hogy a felvidéki magyarság ilyen sikeresen építi saját, belső önkormányzatát. Mert ez túlmutat a gazdaságon. A falugazdász pedig akkor tud jól működni, ha jó a kapcsolata a helyi önkormányzattal. Nyilván attól kap majd egy irodát is, ami már csak azért is fontos, mert az emberek hozzászoktak, hogy az önkormányzat épületében intéződnek a fontos dolgok. És jól jár a polgármester és a testület is, mert ha versenyképes gazdálkodói vannak, akkor nagyobb lesz a település adóbevétele.

– Kárpátalján viszont feszült, sőt, egyre feszültebb a helyzet… Hogyan dolgozik majd ott egy magyar falugazdász?

– Dolgoznia kell. Ez most mindennél fontosabb. Ismerjük a terepet, a Magosz és a kamara adományokat gyűjtött a kárpátaljai magyaroknak, vetőmagokat, eszközöket vitt az ottani gazdálkodóknak, segített és segít is, amiben tud. Most ők szorulnak rá erre a leginkább. A Magosz vállalta, hogy aki ott akar a magyar kamara pártoló tagja lenni, annak kifizeti a tagsági díját. Hozzáteszem, nem vetőmagot kell odaküldeni, hanem ott kell vetőmagot előállítani, mert ezzel tudást, technológiát is viszünk oda. Sőt, gépeket, eszközöket is kell adni a magasabb színvonalú gazdálkodáshoz. Nem véletlen, hogy úgy döntöttünk, a kárpátaljai Magyargecsén öntjük össze a magyarság búzáját. Érezzék az ottaniak, hogy nincsenek egyedül.

– Mi a Magosz tapasztalata, helyben marad a határainkon túli magyar gazda, ha boldogul?

– A gondolat itt is érvényes, nem a problémát kell idehozni, a segítséget kell odavinni. Alaptörvényünk kiemelt fejezete, hogy immár nem felelősséget kell éreznie minden magyarnak minden magyarért, hanem felelősséget kell vállalnia! Agrárvonalon is kötelességünk tehát segíteni a határainkon túl élőket, hogy ne veszítsék el őseik vagyonát és földjeit, de ne is adják oda egy tál lencséért azokat. Sőt, növeljék is ezt az örökséget! Ehhez a növekedéshez kell a megfelelő hátteret biztosítanunk információban, tudásban, eszközben, piaci kapcsolatokban.