Idegenek az Alföldön

A filoxéra, a krumplibogár és az influenza után itt van a heverő medvetalpkaktusz (Opuntia humifusa) és a coloradói medvetalpkaktusz (Opuntia phaeacantha). Ezek is Amerikából jöttek, és ugyanúgy bajt okoznak.

Amint arról nemrég az Időkép.hu meteorológiai portál híradásából értesülhettünk, eddig tíz-egynéhány idegen kaktuszfaj jelent meg a természetben, többségük azonban csak zárványszerűen, néhány helyen bukkant fel, és nem terjed lendületesen. Az invazív fajok ellenben veszélyesek, mert kiszoríthatják természetes élőhelyükről a honosakat, köztük védett növényeket is. A medvetalpkaktuszok is az ilyen agresszív botanikai migránsok közé tartoznak, sokatmondó, hogy ma már hatvannál is több helyen észlelték őket, ami azt jelenti, hogy háromszor annyi élőhelyen azonosították ezeket a fajokat, mint alig egy évvel ezelőtt. Valószínűleg felelőtlen kiültetéssel vagy zöldhulladék útján kerültek a természetbe. Irtásuk folyamatosan zajlik. 

A kolóniák többsége az Alföldön található, de a Nyírségtől Baranyáig, a Dunántúli-középhegységtől a Mecsekig a legkülönbözőbb helyeken előfordulnak. Jelezve, hogy a medvetalpkaktuszok életképes, nem túl kényes növények, így nincs akadálya gyors terjedésüknek.

Ami a hagyományos fajok visszaszorulásán túl, illetve részben emiatt a gazdálkodást, például a legeltetést is ellehetetlenítheti. Afrikában, Ausztráliában nagy területeken hagytak fel az állattartással a gazdák a kaktuszok miatt, a jószág ugyanis fakírhajlamok híján nem eszi meg a tüskés, szúrós növényt.

– A nagy földrajzi felfedezésekkel kezdődő kontinensek közötti növényvándorlások napjainkra a földkerekség igen nagy területét érintő élő környezeti válság előidézői. Az invazív növények legsikeresebbjeinek tömeges, özönszerű fellépése teljesen átformálja, egyneműsíti, mintegy leradírozza a tájak fajgazdag természetes növénytakaróját, és mint ilyen, a különböző földrészek élővilágának sokféleségét létalapjaiban veszélyezteti – tájékoztatta a Demokratát a mezőgazdasági, biotechnológiai, élelmiszeripari cégeknek, szervezeteknek szaktanácsadást nyújtó, termékfejlesztéssel és kutatással is foglalkozó CPR Europe Kft. vezető terepkutató biológusa.

Dr. Hódi László, a gyomirtó munkacsoport vezetője hangsúlyozta, hogy minden ország felelősséggel tartozik saját területe élővilága sokféleségének fenntartásáért, ezért a biológiai inváziók, így a tudatos betelepítéssel vagy véletlenszerű behurcolással felbukkanó özönnövények megfékezése is világszerte egyre fontosabb kutatási feladat.

– Ezek nem csak közvetlen gazdasági kárt, például terméskiesést okoznak, hanem növényi kártevők, kórokozók gazdái is. Veszélyeztetik továbbá a biológiai sokféleséget, az őshonos növényfajokat kiszorítva például megszűnik számos állat élőhelye és táplálékforrása. Tápanyagot, vizet vonnak el, akadályozzák az erdőfelújulást, ráadásul más növényfajokkal kereszteződve tovább csökkenhet az őshonos növényfajok mennyisége és élettere – sorolta a kártételeket Hódi László.

Az idegenhonos fajok eredetileg nem részei természetesen kialakult ökoszisztémáinknak, betelepedve, betelepítve kiszorítják az ott élő fajokat. Egy ökoszisztéma bonyolult kapcsolatrendszer, amiben a fajok populációi között hosszú távon kialakult táplálkozási, szaporodási és egyéb kapcsolatok önszabályozó mechanizmust, egyensúlyi helyzetet hoznak létre. Ez biztosítja hosszú távú fennmaradásukat.

– Az ember által bevitt új fajoknak nincsenek szabályozóik, például természetes fogyasztók, kártevők, kórokozók, ezért terjedésükben előnyre tesznek szert, és be tudnak nyomulni a honos fajok élőhelyére. Az inváziós fajok magja rendszerint jól terjed, jól csírázik és gyakran hajtásaikkal is képesek területet foglalni – avatott be a részletekbe a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növénytermesztési Tudományok Intézete növénytan tanszékének egyetemi tanára.

Dr. Höhn Mária szerint az enyhe telek és elhúzódó forró nyarak kedveznek a melegkedvelő, fagyra érzékenyebb kaktuszfajoknak. Egyre több képes áttelelni és évről évre új hajtásokat növelni, virágozni és csíraképes magot hozni. Különösen veszélyesek a medvetalpkaktuszok.

Bár a közönséges medvetalpkaktuszt, más néven fügekaktuszt haszonnövényként vitték be Amerikából Ausztráliába, ott néhány év alatt több mint húszmillió hektár legelőt fertőzött meg, amely így az állatok számára járhatatlanná vált. Ezért 1925-ben Argen­tínából betelepítették természetes ellenségét, a kaktuszmolyt, ami sikerrel pusztította ki az özönfajt. Hódi László érdeklődésünkre elmondta, hogy a védekezés költségei az invázió kezdetén lényegesen kisebbek, mint amikor már nagy területeket érint a baj. A tipikus invazív fajnak tekinthető parlagfű elleni védekezés hatékonyságából kiindulva évtizedeket is igénybe vehet a jelentősebb egyedszámcsökkentés.

Höhn Mária úgy látja, hogy a medvetalpkaktuszok ellen csak mechanikai módszerekkel lehet védekezni.

– Természetes ellenségeikről egyelőre nem tudunk. Ahol megtelepednek, onnan ki kell ásni a teljes növényt, mert akár egy kis pozsgás szárdarab is regenerálni képes az egyedet. Minél tovább maradnak egy területen, annál erőteljesebb pozsgás, vagyis vízraktározó hajtást fejlesztenek, amely képes nagy mennyiségű magot hozni – figyelmeztetett Höhn Mária.