Ifj. Lomnici Zoltán: Rogán Antal perelje be David Pressmant!
A Századvég Alapítvány tudományos igazgatója szerint kedden egy olyan – az EU-ban és Magyarországon is – súlyosan jogsértő lépésre ragadtatta magát David Pressman és a leköszönő amerikai külügyi vezetés, amely miatt az érintett miniszternek azt javasolná, hogy minimálisan is több százezer dollárnak megfelelő összegre perelje be a távozó amerikai nagykövetet az illetékes bírói fórum előtt.Ifj. Lomnici Zoltán az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: mind a nemzetközi, mind a magyar szabályok szerint jogsértő, a legtöbb esetben büntetendő is azoknak az adatoknak az engedély nélküli nyilvánosságra hozatala, amelyek most a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter kapcsán Pressmanék döntése nyomán napvilágra kerültek.
A csalódottság és elkeseredés táplálta politikai tartalmú és irányultságú döntés – a személyes adatok kezelésével összefüggő aggályok mellett – nyilvánvalóan sérti a magyar és nemzetközi alkotmányos alapelveket – mutatott rá.
Hozzátette: továbbá szembe megy a tárgyilagos bizonyítás alapvető követelményeivel is, amely szerint büntetőjogi jellegű jogkövetkezmények kiszabásának lehetősége esetén az eljáró szerveknek – azaz bíróságoknak – pártatlanul és kizárólag a bizonyítékokra támaszkodva kell döntést hoznia.
Ifj. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a személyes adatok nyilvánosságra hozatalához az érintett hozzájárulására van szükség, amelynek az általános adatvédelmi rendelet szerinti definíció szerint megfelelő tájékoztatáson kell alapulnia, önkéntesnek kell lennie és az érintett akaratának konkrét, egyértelmű, nyilatkozat vagy megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján történő kinyilvánításának kell lennie.
Az uniós GDPR rendelet deklarálja, hogy a természetes személyek személyes adataik kezelésével összefüggő védelme alapvető jog. Az Európai Unió Alapjogi Chartája 8. cikkének (1) bekezdése és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 16. cikkének (1) bekezdése rögzíti, hogy mindenkinek joga van a rá vonatkozó személyes adatok védelméhez – jelezte.
Továbbá a természetes személyek személyes adataik kezelésével összefüggő védelméhez kapcsolódó elvek és szabályok a természetes személyek állampolgárságától és lakóhelyétől függetlenül tiszteletben tartják e természetes személyek alapvető jogait és szabadságait, különösen, ami a személyes adataik védelméhez való jogukat illeti.
Ez nélkülözhetetlen feltétele a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megteremtésének – közölte.
Mindezek alapján ifj. Lomnici Zoltán szerint kijelenthető, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának illetékes szerve az általános adatvédelmi rendelet alapelveit és a 6. cikk (1) bekezdését megsértve, jogalap nélkül hozta nyilvánosságra az érintett személy személyes adatait.