Hirdetés

A kizárólag elektromos hajtású járművek a teherautókkal, vontatókkal és buszokkal együtt már idén júliusban elérték ezt a mérföldkövet. Az egyéb járműkategóriákat is beleértve a teljes klímabarát flotta már közel 65 ezer darabos. Az évtized elejéhez képest ez több mint nyolcszoros bővülést jelent – ismertette a minisztérium.

Szeptemberben 2072 tisztán elektromos gépjárművet szereltek fel zöld rendszámmal. Az idén júliusival darabra megegyező adat minden idők második legjobbja az idén márciusi örökrekord (2108) mögött – hívták fel a figyelmet.

A tárca összegzése szerint az első három negyedévben több mint 16 ezer zöldautó állt munkába Magyarországon. A környezetbarát e-járművekből minden negyedik tehát 2024-ben kapott világoszöld hatósági jelzést. Az idei január-szeptemberi gyarapodás már most nagyobb, mint amekkora a tavalyi egész éves volt.

Kiemelték, hogy az előrehaladás nemzetközi összevetésben is számottevő: az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezetének (ACEA) legutóbb augusztusra publikált adatai szerint Európában a második legnagyobb arányban bővült a magyar zöldflotta 2024 első nyolc hónapjában a megelőző esztendő azonos időszakához képest.

Korábban írtuk

A jövő a zöldenergiáé – szögezték le az EM közleményében, hozzátéve: Magyarország élenjáró szerepre tör a termelésében és tárolásában az otthonokban, az ipartelepeken és a gépkocsikban is. A kormány a futó programokban 60 milliárd forint pályázati támogatással ösztönzi az elektromobilitás további térnyerését – jelezték.

Az EM emlékeztetett arra, hogy a vállalatok járművenként 2,8-4 millió forint támogatást kaphatnak tisztán elektromos gépkocsik – személyautók, kisteherautók és kisbuszok – beszerzéséhez. A cégek eddig közel 4600 jármű megvásárlásához igényeltek összesen 17,8 milliárd forintot. Az igényelt támogatások mintegy tizedét már ki is fizették 417 projektre. A 30 milliárdos keretösszegből jövő tavaszig juthatnak állami hozzájáruláshoz a vállalkozások.

Felhívták a figyelmet arra, hogy november elején indul a vidéki elektromos töltőhálózat fehér foltjainak lefedését célzó 28 milliárd forintos keretösszegű kiírás. A kapcsolódó technikai felhíváson már a jövő héttől jelezhetik a projektgazdák, hogy a kevésbé ellátott járások melyik településén létesítenének korszerű töltőállomást.

A pályázati lehetőségek csökkentik a hagyományos hajtású gépkocsik árelőnyét a tisztább, csendesebb elektromos járművekkel szemben. A mintegy 100 új töltőállomás jóvoltából még kényelmesebben és rugalmasabban használhatják majd a zöldautókat üzemeltetőik a főváros kívül, az autópályáktól távolabb eső országrészekben is – közölte az EM.