Negyed 11 múlt öt perccel. A levegőtlen váróban szinte vibrál az egyre sűrűsödő feszültség.

– Reggel hét óta itt vagyok – mutat az órájára egy idősebb nő. Még húszan vannak előtte. Vérvételre jött. Elvileg 11-ig van labor. Ahogy elnézi az ember a reménytelenül kígyózó sort, amely mozdulatlan, kővé meredt állapotában nem mozdult húsz perce egy centit sem előre, a megtört, beteg arcokat, amint egykedvűen, vagy egyre ingerültebben néznek az órájukra, ahogy kigombolt nagykabátban ácsorognak és izzadnak a levegőtlen, túlfűtött folyosón, az embernek összeszorul a szíve. Idősek, minden erejüket összeszedve támaszkodnak a botjukra. Nem reggeliztek. Vérvétel előtt nem szabad enni. Súlyos betegek, akiknek ápolás, pihenés, szeretetteljes gondoskodás helyett erejüket messze meghaladó tortúra jut részül. Minden ülőhely foglalt. Nem áll fel senki, nem adja át a helyét a remegő kezű idős bácsinak, aki kis híján összeesik. Akad, aki feladja: nem gondolta, hogy egy vérvétel miatt szabadságot kell kivennie…

Otthagyja a sort, a labort, meg a befizetett vizitdíjat. Pedig az orvos kíváncsi a vérképére. Lelet nélkül nem mehet vissza. Nem baj – gondolja. – Majd elmúlik. Egyszer minden elmúlik. Ha kirúgnak a munkahelyemről, majd lesz időm sorban állni – gondolja magában.

Megmozdul a kővé dermedt sor. Eggyel kevesebben vannak. A nő elment. Nem fog visszajönni, nem kell foglalni a helyét. Az ablak mögötti hölgy viszont egyre türelmetlenebb: egyedül van a rengeteg betegre. Adatokat rögzít, ellenőrzi a tb-jogosultságot, a beutalót, és beszedi a vizitdíjat. Kiállítja az elismervényt, elkéri a személyit, a lakcímkártyát… Az adminisztráció hosszabb időt vesz igénybe, mint maga a vérvétel. Amíg az ablaknál egy beteg kerül sorra, ketten-hárman bemehetnek a vizsgálatra, és ugyanennyien ki is jönnek, feltűrt ingujjal, a vénájukra szorított gézdarabbal. Három-négy óra alatt a szerencsésebbek sorra kerülnek. Miközben a vizsgálat maga három-négy percet vesz igénybe… Készültek felmérések a várakozási időről? A betegek ellátásának színvonaláról a reformok jegyében?

Ilyen kimutatással nemigen találkozhattunk. Pedig hasonló a helyzet szinte minden osztályon. Órákat kell várni a szemészeten, az urológián, a belgyógyászaton, fél napot egy röntgenfelvételre, mert az elavult gépek miatt a felvételt gyakran meg kell ismételni.

Ez azonban csak akkor derül ki, ha a beteg már felöltözött, és előhívták a filmet…

Egy év telt el azóta, hogy a kormánykoalíció a magyar társadalom akaratával szembeszegült és bevezette a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, illetve az egyes támogatott gyógyszereknél és kezeléseknél a dobozdíjat, illetve a részhozzájárulást. Egyidejűleg elrendelték, hogy a tb-jogosultságot minden vizsgálat előtt ellenőrizni kell. Ha valakinek a központi nyilvántartás szerint nincs jogosultsága, ezt írásban a tudomására hozzák, majd el kell mennie a megyei egészségbiztosítási pénztárba, hogy tisztázza a helyzetét. Az esetek nagy részében szó sincs rendezetlen jogviszonyról. Kiderül, hogy minden rendben, a munkavállaló be van jelentve, a nyugdíjas valóban nyugdíjas, tehát jogosult, csak a pénztárban elírtak valamit…

Háromszáz forintot kell fizetni a háziorvosi vagy szakorvosi vizsgálat előtt, háromszáz forint kórházi napidíjat minden kórházban töltött napért. Vizitdíjat kell fizetni a vérvételkor csakúgy, mint az összes diagnosztikai vizsgálat (röntgen, CT, MR) előtt. Kontrollvizsgálat esetén, vagy ha gyógyszert szeretnénk felíratni, ugyancsak le kell róni az újdonsült betegadót.

2007. február 15-e óta eltelt egy év. A várakozási idő, az adminisztráció, a bürokrácia soha nem látott mértékűre duzzadt. A betegek még kiszolgáltatottabbak, az orvosok türelmetlenebbek lettek. Az adminisztrációra fordított időt a betegektől, a gyógyításra szánt időből veszik el. Az egyes vizsgálatokra a várakozási idő hónapokra nyúlt, egyes műtétekre, kezelésekre azonban nem ritka a többéves előjegyzés sem. Reumakórházakba két év az előjegyzés, egy csípőprotézis-műtétre egy évet, egy szemészeti műtétre hónapokat kell várni.

Közben az Egészségügyi Minisztérium legfrissebb tájékoztatása szerint a vizitdíj a háziorvosoknak tavaly átlagosan 180 ezer forint havi többletbevételt eredményezett… Igaz. De az is igaz, hogy ugyanebben az időszakban átlagosan havi 500 ezer forintnyi OEP-támogatást vontak el tőlük. Erről viszont Horváth Ágnes mélyen hallgat. Mint ahogy arról is, hogy tavaly összesen 23,3 milliárd forint vizitdíj- és kórházinapidíj-bevétellel számolt az egészségbiztosítási alap, ám ezt a tervet mélyen alulteljesítette, mert a vizitdíjból és kórházi napidíjból származó bevétel alig több a tervezett felénél: mindössze 13,3 milliárd forintot tett ki.

Maguktól felgyógyultak a betegek? Nem győzték kivárni a sort? Elköltöztek? Betegen, kezeletlenül otthagyták a labort, a rendelőt? Nem győzték már anyagilag? Meghaltak? Nincs válasz.

A tárca azzal magyarázza a vizitdíjbevételek alacsony szintjét, hogy megszűnt az indokolatlan orvoslátogatás. A valóság ezzel szemben az, hogy aki csak úgymond beszélgetni járt az orvoshoz, az is beteg volt, pszichésen beteg. És a pszichés betegségek idővel szervi betegséget okoznak. Ezt minden kezdő orvos tudja. Eközben az egészségbiztosítási alap 2007 végére 28 milliárd forint többletet produkált. A társadalombiztosításnak azonban nem feladata, hogy nagyobb legyen a bevétele, mint a kiadása: a keletkezett többlet minden forintját a betegek gyógyítására kellene felhasználni, a tavalyi év mégis pozitív.

Miből jött létre a különös szufficit, amelyre a miniszter asszony oly büszke? A vizitdíjból és kórházi napidíjból az előirányzottnál jóval kevesebb, mindössze 13,3 milliárd folyt be. Mi eredményezte akkor a közel 15 milliárdos többletet?

Az egészségbiztosítási alap mérlegéből jól látszik, hogy a többletet elsősorban a kiadások megnyirbálása okozta: az előirányzottnál jóval kevesebbet fordítottak gyógyító-megelőző ellátásra, gyógyfürdő és egyéb gyógyászati ellátás támogatására, anyatejellátásra, gyógyszertámogatásra és gyógyászatisegédeszköz-támogatásra. Alig több mint a felére csökkentették az utazási költségtérítést, és kevesebb pénzt fizettek ki táppénzre, miközben nőtt a vagyongazdálkodásra, illetve a működésre fordított kiadások aránya.

A liberálisok népszavazási kampánya szerint a vizitdíj eltörlése és a pártállami diktatúra közé egyenlőségjel tehető. Megtévesztő, hazug kampányukban egyetlen szót sem szólnak az Európában szinte mindenütt érvényesülő bismarcki alapelvekről, a társadalmi szolidaritásról, és ezzel összefüggésben arról, hogy az egészségügyi ellátás eddig sem volt ingyenes. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2007-ben Magyarországon a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagosan bruttó 184 ezer forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 167,2 ezer forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 228,2 ezer forint volt. A munkavállaló a jelenlegi jogszabályok alapján bruttó bére 9,5 százalékát, a munkáltató pedig további 29 százalékát fizeti be a társadalombiztosítási alapba. Vagyis a munkavállalók átlagosan 17 480 forintot, a munkáltatók pedig további 53 360 forintot fizetnek be a tb-kasszába minden egyes munkavállaló után. Ez fejenként durván 71 ezer forint. Húszéves munkaviszony után, amikor az emberek többsége először kényszerül arra, hogy valamiért orvoshoz menjen, már befizetett a társadalombiztosítás kasszájába 1 millió 417 ezer forintot, ami, ha bankba teszi, ez idő alatt a kamatos kamattal körülbelül 6 millió forintra nő. Hol itt az ingyenes gyógyítás?

A társadalombiztosítás egyik része az egészségbiztosítási alap, a nagyobbik hányada a nyugdíjalap. Az idős emberek egész életükön keresztül fizették a járulékokat. Megöregednek, megbetegednek, életük vége felé gyakrabban kell orvoshoz fordulniuk. Harmincöt-negyven év munkaviszony után a befizetett összeg és kamata megközelíti a 30 milliót az átlagos jövedelműeknél is.

Most az időseknek szerény nyugdíjukból minden egyes vizsgálat előtt fizetniük kell. Az egészségesek, a fiatalok, akik jó esetben ötévente egyszer, ha elkapnak egy náthát, talán nem is értik, miért van a társadalom döntő többségében ekkora ellenállás a vizitdíjjal szemben. Ők pár évente egy-két alkalommal kifizetnek 300 forintot. Két gombóc fagyi árát. Még egy mozijegyre sem futja belőle. Az idősek, a krónikus betegek, az elesettek viszont nagyon is megérzik azt, amikor a gáz, a villany, az élelmiszerárak emelkedése mellett ki kell fizetniük az egyre dráguló gyógyszert és az orvos felkeresése, sőt még a gyógyszer felíratása is újabb és újabb pénzekbe kerül. Ők joggal kérdik, miért fizettek egy egész életen át tb-járulékot? A vizitdíj, a kórházi napidíj alkotmányellenesen differenciál beteg és egészséges között, és kizárólag az elesetteket, a kiszolgáltatottakat, az időseket, a betegeket sújtja. Kirajzolódik a kormánykoalíció valódi célja: megadóztatni, megterhelni a leggyengébbeket. Ennek kell véget vetni március 9-én.

Hernádi Zsuzsa