Tordai Bence még 2016-ban vásárolt egy II. kerületi, Attila utcai telket, az ingatlanon akkor parasztház állt. A Párbeszéd társelnöke eredetileg ezt a lakóingatlant akarta átépíttetni úgy, hogy az eredeti épületből számos elem megmaradjon. Ehhez képest a telken látszólag teljesen új házat alakítottak ki – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Hirdetés

A történet jól rávilágít Tordai személyiségére, hiszen a politikus a botrány kirobbanását megelőzően a milliárdos Csipak Péter szintén szabálytalannak tűnő építkezését támadta, ám azóta inkább más témákat próbál napirenden tartani.

A politikus által megbízott kivitelező 2017 novemberében kezdett dolgozni, ekkor egyszerű bejelentést tett az Országos építésügyi nyilvántartáson keresztül arról, hogy az ingatlan hátsó kertjében meglevő lakóépületet átépítené, bővítené. A munkálatok 2022 áprilisában befejeződtek, Tordai hatósági bizonyítványért folyamodott Budapest Főváros Kormányhivatalához. A dokumentum beszerzése azt a célt szolgálta, hogy az építtető jelezze a hatóságoknak: az ingatlan elkészült, a munkálatok befejeződtek. Ez az irat azért fontos, mert például a bankok ennek bemutatása után folyósíthatják egy építkezésre felvett hitel utolsó részletét, de a csokhoz és egyéb támogatásokhoz is elengedhetetlen a hatósági bizonyítvány megléte.

Miután Tordai benyújtotta igénylését, a kormányhivatal szemlét tartott az ingatlanon, majd a szakemberek átnézték az építési e-naplót, kikérdezték a kivitelezőt és légifelvételeket kértek be a területről a II. kerületi önkormányzattól. Az adatok alapján 2022 augusztusában megtagadták a hatósági bizonyítvány kiadását.

Azzal érveltek, hogy bár az ingatlan méreteit és megjelenését tekintve az egyszerű bejelentési dokumentációban szereplő épületet húzta fel a kivitelező, ám a korábbi házból nem annyi maradt meg, mint amennyi a tervekben szerepelt.

A kormányhivatal vizsgálata megállapította, hogy egyes falakat az alapokig visszabontottak, illetve bizonyos helyeken még a régi alapot is elbontották, miközben a tervdokumentációban nem ez szerepelt.

Tordai Bence a kerületi építési szabályzat ellen is vétett, ugyanis az előírás alapján az ingatlanon önálló épület nem létesíthető a hátsó kertben, kivéve, ha azt a kiegészítő előírás megengedi, ám ez esetben nincs szó ilyesmiről.

Építésfelügyeleti eljárást indítottak

A szabálytalan építés miatt a kormányhivatal az elutasító határozat kiadásával egyidejűleg építésfelügyeleti eljárást indított, ám ezt egyelőre felfüggesztették, ugyanis Tordai a Fővárosi Törvényszéken támadta meg a hatósági bizonyítvány kiadásának megtagadásáról szóló döntést.

A perben 2022 decemberében tartották az első tárgyalási napot. A Magyar Nemzet úgy tudja, Tordai több ponton is igyekszik támadni a kormányhivatal döntését a bíróság előtt. A politikus és jogi képviselője azt az álláspontot terjesztette elő, hogy a hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásban nem lehetett volna ezt megtagadni építésrendészeti problémák miatt.

Tordaiék szerint a kormányhivatal csak egy, a párhuzamosan indított építésrendészeti eljárásban állapíthatta volna meg az épület szabálytalanságát.

A hatóság a bíróság előtt jelezte, hogy nem ért egyet mindezzel. Az irat kiadásának előfeltétele szerintük ugyanis az, hogy a hatóság megvizsgálja: az építmény a jogszabályoknak megfelelően valósult meg.

Tordai továbbá próbálta elfogultnak feltüntetni a kormányhivatalt, ám úgy tűnik, hogy a bíróság nem volt vevő a képviselő érveire. A per következő tárgyalási napja várhatóan áprilisban lesz.

Kedden tartanak helyszíni szemlét a háznál

A Fővárosi Törvényszék szakértői bizonyítást rendelt el Tordai Bence budai villájának ügyében. A Magyar Nemzet úgy tudja, az igazságügyi szakértő kedden tart helyszíni szemlét a politikus II. kerületi háznál.

A Tordai-villa ügyében a feljelentéseiről elhíresült Tényi István fordult a hatóságokhoz 2022 júliusában, majd a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség asztalára került a csalás és más bűncselekmény ügyében tett feljelentés. Innen a Budapesti Rendőr-főkapitányságra került a feljelentés, mivel első körben nem a politikus felelősségét vizsgálják, hanem a kivitelezőét. A rendőrség addig nyomozhat, amíg esetlegesen fel nem merül a párbeszédes politikus felelőssége.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk