Eltűnt milliárdok, megszámlálhatatlan károsult

Hirdetés

A Buda-Cash- és a Quaestor-botrányhoz hasonlító piramisjáték szálai egészen a 2010-es évekig és egy, a celebvilágban is jól ismert nagykátai ikerpárig nyúlnak vissza. F. Attila és testvére, F. László, illetve az általuk létrehozott, S. Máriát is a soraikban tudó bűnszervezet megszámlálhatatlan embert vert át. Az ikerpár nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de alig 1,5 milliárdot fizettek vissza tőke vagy kamat formájában a megtévesztett embereknek. A hálózat tíz–harminc százalékos kamatokkal csábította a befektetőket, amit csak csak néhány embernek fizettek ki.

A pénzt többnyire nejlonzacskókban, többek között benzinkutaknál, a BankCenter előtt vagy épp plázák parkolójában adták át, mindezt a kispolgárok és kisnyugdíjasok kárára. Az eltűnt milliárdok nyomára azóta sem bukkant a hatóság.

Alvilági pénzeket is forgattak

Az átvert emberek között volt számos celeb is, de az ügy irataiból az is kiderül, hogy egy ismert magyar milliárdos testvére is áldozatul esett a csalásnak. Megjegyzendő, hogy a bűnbanda alvilági pénzekkel is üzletelt, vezetői a magyar éjszakai élet néhány ismert alakjától is jelentős összegeket vettek fel, ám később a százmilliót is meghaladó pénzekkel nem tudtak a kért időben elszámolni. Emiatt, úgy tudjuk, komoly fenyegetések is érték a bűnbanda vezetőjét, de a „félreértést“ végül sikerült tisztáznia.

Magyar bizalmasa több száz milliós kárt okozott

Az ügyről elsőként író Metropol arról is lerántotta a leplet, hogy S. Mária Vogel Evelinnek, Magyar élettársának az édesanyja, akit a baloldal messiása sok nyilvános szereplésére magával visz. S. Mária ugyanis a legszűkebb stábba tartozik. Ő kezeli a számlákat, fizeti a beszállítókat, a színpadi technikát, a testőröket, irányítja, kezeli a hirtelen százmilliókkal felduzzasztott közösség pénzügyeit. A színpadra lépés előtt jellemzően vele vált szót utoljára Magyar Péter – emelte ki a Metropol.

Korábban írtuk

Magyar Péter gazdasági vezetője a bűnözői tevékenysége alatt azt hazudta a károsultaknak, hogy a médiába, a filmgyártásba fekteti be a pénzt, így fizet majd magasabb hozamot. A bírósági ítélet kimondta, hogy egy károsultra vetítve ő okozta a legnagyobb kárt, miután 108 milliót csalt ki egyetlen embertől. Volt, akit rábeszélt arra, adja el a lakását, hogy a pénzt majd „megforgathassa” – írta korábban a lap. A Magyar Nemzet a bírósági iratok alapján azt is megírta, hogy S. Mária a jogerős ítélet szerint összesen 350 millió forintos kárt okozott.

S. Mária vitte tovább a bizniszt

Fontos megemlíteni, hogy amikor már összeomlóban volt a piramisjáték-hálózat, a bűnbanda vezetője le volt tartóztatva, a vele végig szoros kapcsolatban álló S. Mária akkor is tovább folytatta a zavaros ügyleteket, és több sértettet is rábeszélt a „befektetésekre“.

Az ügyben egyébként már jogerős döntés született, a csalási botrány kiagyalóját tizenegy évre ítélték, igaz, F. Attila jövőre szabadulhat a rácsok mögül. Magyar Péter bizalmasa, egyben élettársa édesanyja már egy ideje szabadlábon van, de, ahogy fentebb írtuk, korábban ő is több évet ült börtönben.

Hozzátesszük: a bűnszervezet vezetőinek gátlástalanságát mutatja: azért, hogy minél több embert ki tudjanak semmizni, jó közéleti kapcsolataikra is hivatkoztak. Többek között megemlítették egy ismert, befolyásos politikus nevét is, akivel természetesen semmilyen kapcsolatban nem álltak. Sőt az illető politikus jelzett is a hatóságoknak, hogy visszaéltek a nevével, írja a Magyar Nemzet.

A Tisza Párt alapítója is belekeveredett a botrányba

Még le sem csillapodott a Magyar Péter bizalmi emberét, élettársa édesanyját körüllengő botrány, máris újabb bomba robbant: kiderült, hogy az ügynökmúlttal is terhelt, S. Máriát is ismerő D. Boldizsár, a Tisza Párt alapítója is belekeveredett a milliárdos csalássorozatba.

A bírósági iratokból kiderül, hogy a bűncselekmény-sorozatban D. Boldizsár neve is felbukkant. Mivel a férfi az ügy több szereplőjével is kapcsolatban állt, így nyilván többet tudhatott a csalássorozatról, mint egy átlagember, igaz, a perben mint sértett, csak tanúként szerepelt.

D. Boldizsárnak a vádlottak padján lett volna a helye?

Az az általa indított polgári per anyagából azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a férfi az ingatlanjával vett részt a bűnbanda által felügyelt „befektetésekben“. Mint az iratokban szerepel, D. Boldizsár kapcsolatba került a bűnszervezet vezetőjével is, aki a jelzálogjog bejegyzése fejében tíz hónapon keresztül havi két-két és fél millió forintot ígért neki, amit aztán nem fizetett ki. A férfi tehát papíron károsultja a csalássorozatnak. Az azonban fontos kérdéseket vet fel, mégis mi oka volt a dörzsölt üzletembernek arra, hogy egy ilyen kockázatos bizniszben részt vegyen, még akkor is, ha kimagasló befektetési lehetőséget látott a csalássorozat szereplőinek ajánlatában. Erre az egyértelmű válasz az, hogy semmilyen, kivéve akkor, ha D. Boldizsár bennfentesebb információkkal is rendelkezett a piramisjátékról.

Ezt a nyomozóhatóság nem tudta igazolni, az mindenesetre általánosságban elmondható, hogy az ehhez hasonló piramisjátékoknál, miután lelepleződik a csalás, az érintettek nagy része úgy próbálja beállítani a saját szerepét, hogy ők csupán károsultjai, nem pedig elkövetői a bűncselekménynek. Kiváló példa erre a szocialista kormányzat alatt 2003-ban kirobbant Kulcsár-ügy, amellyel kapcsolatban több védőügyvéd is úgy nyilatkozott, hogy nem egy „károsultnak“ inkább a vádlottak padján lenne a helye.

Mindketten kapcsolatban voltak a bűnszervezet vezetőjével

Összességében fontos leszögezni, hogy mind S. Mária, mind a hivatalosan csak tanú D. Boldizsár is kapcsolatban állt a bűnbanda vezetőjével, F. Attilával. Sőt a médiában olyan találgatások is felvetődtek, hogy S. Mária volt az, aki javasolta Magyar Péternek a D. Boldizsár által alapított Tisza Pártot, amit azért hozhattak létre, hogy a milliárdos bűncselekményből szerzett vagyont „elrejthessék“. Nos, a szereplők hallgatásba burkolóztak, erre vonatkozó bizonyíték pedig valóban nem került eddig elő, az ugyanakkor kijelenthető, hogy a szereplők közti kapcsolat letagadhatatlan.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.