Fotó: Index.hu, képernyőkép
Hirdetés

A balliberális hírportál péntek délutáni vezető anyaga a török államfő látogatása idején kitört állítólagos káoszról szól. A címet és a címlapleadet azonban maga a választott címlapfotó cáfolja, hiszen azon az látható, ahogy a tüntetők a város legforgalmasabb villamosvonalán, a síneken vonulnak.

A rendőrség tájékoztatása szerint egyébként jelentős ráhatással volt a főváros közlekedésére csütörtökön négy, a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény is, amelyek egy részét a bejelentők nem az egyeztetéseknek megfelelően bonyolították le.

A Fidesz szerint a török államfő budapesti tartózkodása idején a szokottnál is nagyobb közlekedési kellemetlenséget a különböző, többórás vonulásos ellenzéki tüntetések és akciók okozták.
A nagyobbik kormánypárt péntek délutáni nyilatkozatát megelőzően Barkóczi Balázs DK-szóvivő arra szólította fel a rendőrséget és a Terrorelhárítási Központot, hogy azonnal vizsgálják ki, miért bénult meg a főváros közlekedése Erdogan csütörtöki látogatása miatt.
„Amikor Karácsony Gergely és Gyurcsányék a közlekedési lezárásokat kérik számon, akkor mondják el az igazságot is, hogy a török elnök itt-tartózkodása idején a szokottnál is nagyobb közlekedési kellemetlenséget éppen a különböző, több órás vonulásos ellenzéki tüntetések és akciók okozták, többek között Gulyás Márton Soros-aktivista mindent megtett azért, hogy lebénuljon a város” – olvasható a Fidesz közleményében. (MTI)