Így lett bukását követően újra a baloldal vezére Gyurcsány Ferenc (4. rész)

A szocialisták 2001-ben a pártonkívüli Medgyessy Pétert nevezték meg kormányfőjelöltjüknek. (Medgyessyt Gyurcsány nemcsak anyósa révén ismerte – Apró Piroska egyetemi szerelméről van szó –, hanem az üzleti életből is, hiszen cégeik tandemben nyerték meg 1999-ben a szocialista vezetésű pécsi önkormányzat tanácsadói tenderét.) Medgyessy az MSZP vezetésének belharcaiban korábban nem érintett tanácsadói körrel érkezett meg a Köztársaság téri pártszékházba. A kampányban őt segítő stábnak Gyurcsány Ferenc mellett tagja volt kommunikációs szakemberként Gál J. Zoltán, Braun Róbert és Keszthelyi András, továbbá Dobrev Klára, Gyurcsány felesége. Utóbb, a kormányzati munkára való felkészülés jegyében csatlakozott hozzájuk Kiss Elemér későbbi kancelláriaminiszter és Draskovics Tibor leendő miniszterelnöki kabinetfőnök is.

Gyurcsány Medgyessy stratégiai tanácsadója lett. A korabeli sajtóértesülések szerint Apró Piroska ajánlotta vejét Medgyessy figyelmébe.

Gyurcsánytól származik egyebek mellett a „köteles beszédként” elhíresült, Kövér László elleni lejáratókampány ötlete, amellyel Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyvében el is büszkélkedik – emléktezet a Magyar Nemzet.

„Mi csináltuk meg a köteles akciót is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket, és mi összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó meg a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.”

Gyurcsánynak az erkölcsileg kétes politikai marketingguru szerepe mellett ideológusként is komoly hatása volt Medgyessy programjára. „A politikai és a gazdasági rendszerváltást követően elérkezett az idő a jóléti rendszerváltásra” – írta például a Magyar Hírlap 2001. március 12-i számában, és emlékezetes, hogy a „jóléti rendszerváltás” jelszavával nyert és alakított kormányt 2002-ben az MSZP és az SZDSZ. Fontos ugyanakkor leszögezni, hogy bár Gyurcsány dolgozatai még olyan reformokat sürgettek, mint például a társadalombiztosítás átalakítása, ebből Medgyessy megvalósult programjában csak az iszonyatos kiköltekezést okozó szociális ígéretek maradtak meg.

Az MSZP 2002-es választási győzelmében nagy szerepe volt az izraeli, de magyar felmenőkkel is rendelkező kampánygurunak, Ron Werbernek, aki abban hozott újat, hogy egy, a Nyugat-Európában és Amerikában már megszokott, de Magyarországon addig ismeretlen negatív kampányt vezényelt le.

Nagy hangsúlyt helyezett a szervezésre, a választók személyes meggyőzésére, a szavazókról szóló adatok összegyűjtésére, a mozgósításhoz elengedhetetlen lista összeállítására.

Medgyessy hatalma már kormányzása kezdetekor mélyütést kapott: 2002. június 18-án, alig néhány héttel a kormányalakítás után a Magyar Nemzetben megjelent a Titkos ügynök a kormány élén című írás. A kormányfő III/II-es szolgálati érintettségét feltáró D–209-es ügyet a reggel hatkor kelő és újságot olvasó Gyurcsány vette észre először a volt kampánytagok közül. „Végül én riasztom Gált, én riasztom Draskovicsot ebből az informális tanácsadói státusomból.” Gyurcsány Debreczeni Józsefnek azt is hozzátette, hogy „Medgyessy közben tartja ezt az újságírói konferenciát, én pedig próbálok Gál Zolival valamit kitalálni, hogy mit lehetne ebben az ügyben tenni”.

A két száznapos program iszonyatos kiköltekezése azonban ekkor még magasan tartotta az MSZP és a kormányfő népszerűségét. A bajok csak később, 2003-ban kezdődtek.

Gyurcsány feltörekvő miniszterelnöki stratégiai tanácsadóként napi és személyi kérdésekkel kevésbé foglalkozott, víziókkal, középtávú elemzésekkel, az MSZP megújításával annál inkább. 2002 őszén a Népszabadságban megjelent Az új szociáldemokrácia című publikációjában új társadalmi kiegyezésen nyugvó, baloldali programot hirdetett meg. Ebből világosan kitűnt, hogy nem éri be akkori hatalmával, sokkal többet akar.

A pártban Gyurcsány ekkor még mindenesetre nem volt túl népszerű, derül ki a Magyar Nemzet cikksorozatának mostani részéből, mindössze az MSZP országos választmányi tagságáig vitte, ez azonban arra elég volt, hogy gyorsabban előrejusson. Első kormányzati megbízatását 2003 nyarán nyerte el, sportminiszternek nevezték ki, amihez meg kellett válnia stratégiai tanácsadói tisztségétől, és lemondott az Altus tulajdonosi jogainak gyakorlásáról is.

Gyurcsány bevallottan idegenül mozgott a területen, a Medgyessytől kapott lehetőséget a politika frontvonalába való belépésre, pártkarrierje építésére használta fel.

„Itt érdemes egy rövid kitérőt tenni annak feltárására, milyen módszerekkel is sikerült miniszteri bársonyszékhez jutnia Gyurcsánynak” – írja a lap. Gyurcsány elődje, Jánosi György azért lehetett sportminiszter, mert a szocialista pártban az ezredforduló idején kiegyezett a rendszerváltás utolsó állampárti miniszterelnökét, Németh Miklóst, illetve az új pártelnököt, Kovács Lászlót támogató kör. Jánosi a párton belül a gyorsan emelkedő Gyurcsány nyílt kritikusának számított. Amikor Medgyessy leváltotta, Jánosi György sértetten azt nyilatkozta, hogy a kormány átalakításában nem szakmai, hanem politikai szempontok érvényesültek, „nem a társadalmi elfogadottság, hanem a bizalmi elv”.

Gyurcsány miniszterré emelése azért is volt megalázó Jánosinak, mert az MSZP-n belül – választmányi elnökként – akkor még utódja főnökének számított. Gyurcsány alig másfél évet tölt a sporttárca élén, erre az időszakra esik a Zuschlag-ügy.

Miniszteri kinevezését követően Gyurcsány Ferenc maga is bevallotta, hogy új szereplőnek számít a politikában, és „nem hagyományos politikai karriert” tudhat maga mögött. Azt állította, hogy nem állt szándékában politikai pályára lépni, de a sors, s még inkább Medgyessy Péter megváltoztatta ezt az álláspontját. Gyurcsány ekkori nyilatkozata azért is figyelemre méltó, mert elismerte: „A személyemmel kapcsolatban sokfajta előítélet létezik, és nem biztos, hogy szerencsés, ha a kormányba bekerül valaki, akinek az üzleti múltjával, a családi hátterével, a rendszerváltás előtti politikai múltjával kapcsolatosan ezek megfogalmazódhatnak.” Másrészt kitért arra is, hogy Medgyessyvel a viszonya nem személyes, ezért abban nem is várható el a teljes nyíltság.

„A politikai, szakmai, üzleti viszonyban a szereplők gyakran csak részigazságokat mondanak egymásnak, mivel egymástól független játszmákat is játszanak” – fogalmazott. Ez a kijelentés egyébként Gyurcsány politikai krédójaként is megállja a helyét a későbbi események ismeretében.

Jánosi György hiába bírálta nyilvánosan is utódját, a Köztársaság téren ekkorra már új szelek fújtak. A párt rögtön megfeddi Jánosit, szerintük csak a sértettség beszél belőle. Medgyessy is megvédi Gyurcsányt, mondván, a ’90-es évek első fele az eredeti tőkefelhalmozás időszaka volt, és akkoriban „nagyon sok ilyen dolog volt”.

Gyurcsány tárcavezetőként a parlamentben is többször szenvedett presztízsveszteséget, amikor privatizációs üzletei voltak terítéken. S bizony előfordult, hogy csak Szili Katalin házelnök voksa mentette meg a leszavazástól, mert több MSZP-s és SZDSZ-es képviselő sem nyomott gombot, amikor a sportminiszter válaszát kellett elfogadni.

Gyurcsány ekkor ismét taktikázni kezdett, és bizalmi szavazást kért magával szemben: ha szükség van rá, akkor álljanak ki mellette – hangoztatta –, ha pedig nincs, azt is mondják meg, és akkor felmentését kéri a miniszterelnöktől. A bizalmi szavazás végül elmaradt, de a trükk bevált: Gyurcsány érzékelhetően erős támogatást kapott, egyúttal megszilárdította pozícióját az MSZP régi vágású vezetőivel szemben. Ezzel egyszersmind vérszemet kapott, és túlterjeszkedve sportminiszteri hatáskörén az ellenzéki Fidesz bírálatába fogott, valamint a párt prominenseinek kíséretében különböző fórumokon az egészségügy, az oktatás reformját sürgette, s egy új Magyarország megteremtésének jövőjéről vizionált. Miközben a régi szocialisták megrökönyödve figyelték az egyre izgágább Gyurcsányt, Medgyessy visszahívta őt tanácsadói testületébe, hogy Kiss Péter kancelláriaminiszterrel közösen kidolgozzák a kormány új gazdaságpolitikai koncepcióját. Gyurcsány felpörgött, és 2004 elején szigorúan belső használatra szánt, Merjünk baloldaliak lenni című vitairatában húsz oldalon, tíz pontban fogalmazta meg vízióját a modern Magyarországról. A dokumentum persze villámgyorsan kiszivárgott, a szocialista vezérkar háborgásától kísérve.

Ma már úgy tűnik, hogy Gyurcsány legkésőbb 2004 júniusában, még bőven Medgyessy bukása előtt komoly szervezkedésbe kezdett, ami nemcsak a fővárosi liberális elit, hanem a vidéki lázadó szocialisták meggyőzésében is testet öltött.

Az MSZP népszerűsége eközben rohamosan csökkent, ezért Medgyessy még az európai parlamenti választások előtt jelezte: a voksolás után személycseréket tervez a kormányban. A sajtóban már ekkor felmerült, hogy Medgyessyt leválthatják, hogy megakadályozzák az MSZP teljes erózióját. Gyurcsány eközben egyre vehemensebben kritizálta a kormány tétova lépéseit. Az EP-választásokon végül az MSZP csúfosan leszerepelt, csak kilenc képviselőt küldhettek Brüsszelbe, míg a Fidesz tizenkettőt. Az MSZP-n belüli egység tovább bomlott, a kudarc miatt lemondott Kovács László pártelnök. Általánossá vált a vélekedés a pártban, hogy Medgyessyvel nem tudják legyőzni Orbán Viktort 2006-ban. Medgyessy 2004 augusztusában spanyolországi vakációjáról visszatérve jelentette be a régóta lebegtetett kormányátalakítást, ami Gyurcsány mellett érintette volna az SZDSZ-es Csillag István gazdasági miniszter pozícióját is. A koalíciós partner szabad demokraták azonban ezt casus bellinek tekintették, hallani sem akartak róla, mire Medgyessy a Népszabadságnak adott interjújában azzal vádolta meg az SZDSZ-t, hogy tele van korrupciós ügyekkel.

A kormányfő azonban eltaktikázta magát. Elfogyott körülötte a levegő, a két koalíciós párt a háta mögött kezdett tárgyalásba a leváltásáról. Ami Gyurcsánynak nem sikerült 1989-ben, az sikerült 2004-ben: nem temette maga alá az összeomló szocialista rendszer, hanem még időben belső ellenzékinek pozicionálta át magát, így „elitellenes” figuraként maga mögött tudhatta az elégedetlen „talpasok” támogatását. Egy jól irányzott sajtóhadjárattal a kormányfő kihívójaként tüntette fel magát, holott ekkor még csak parlamenti képviselő sem volt.

Gyurcsány sikerrel alakította ki magáról azt a képet, hogy alkalmas miniszterelnöknek, és baloldali politikusként vannak elképzelései az ország jövőjéről

Medgyessy végül 2004 augusztusában jelentette be távozását. Ezt az MSZP „sajnálattal, de megértéssel” fogadta, és közölték: az SZDSZ-szel egyeztetve új miniszterelnököt jelölnek. A szocialisták elnöksége egyhangúlag Kiss Péter Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert javasolta kormányfőjelöltnek. Toller László, Pécs MSZP-s polgármestere, az MSZP elnökségi tagja azonban úgy nyilatkozott: szerinte a döntés puccsszerűen született meg. Másnap Kiss Péter mellett Gyurcsány is bejelentette, hogy vállalná a miniszterelnök-jelöltséget. A rá következő napon, augusztus 21-én az MSZP kormányfőjelölő országos választmányi ülésén Kiss 103, Gyurcsány pedig 99 szavazatot szerzett. Augusztus 23-án mindkét miniszterelnök-jelölt megfogalmazta politikai célkitűzéseit: Kiss Péter szerint vissza kell nyerni az emberek bizalmát, ezért az új kormány feladata a társadalommal való párbeszéd kezdeményezése lesz. Gyurcsány pedig hangsúlyozta, nem fogja engedni, hogy a pártot szétszakítsák. Augusztus 25-én rendkívüli kongresszust tartott az MSZP, ahol Gyurcsány mellett korteskedett többek között Toller László és Botka László, Kiss Péter mellett pedig Szili Katalin és Lendvai Ildikó. A leadott 624 szavazatból végül 453-at szerzett meg Gyurcsány, aki örömmámorban úszott. Joggal, hiszen élete legnagyobb sikerét, legnagyobb politikai győzelmét aratta le. „Szeretném megköszönni mindezt édesanyámnak, aki soha nem gondolta, hogy ide fogok jutni, és köszönöm a feleségemnek is, de hát neki ez a dolga” – jelentette ki ováció és tapsvihar közepette. „Sajnálom, hogy Medgyessy Péter lemondott, így viszont neki köszönhető a világ legrövidebb kormányválsága, mely 117 percig tartott” – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc 2004. szeptember 29-én tette le a miniszterelnöki esküt. Már az első Gyurcsány-kabinet nehéz szocialista örökséggel szembesült, a gazdasági helyzet romlása és a kormányzati tehetetlenség miatt elszabadult a költségvetési hiány, amely az államadósság és a devizaállomány növekedésével az ország hosszú távú mozgásterét szűkítette. Az új miniszterelnök ekkoriban hozta meg azt a stratégiai döntést, hogy sem a korábban általa olyannyira szorgalmazott reformokat, sem az államháztartás rendbetételét nem indítja meg. Ez volt az az időszak, amelyről az őszödi beszédben utóbb maga Gyurcsány így vallott:

„Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.”

Alig negyedévvel Gyurcsány hatalomra kerülése után rendezték meg a kórház-privatizációról és a határon túli magyarok kedvezményes honosításáról szóló népszavazást. Igazán az utóbbi kérdés váltott ki nagy vitákat és rengeteg indulatot, amelyhez jelentősen hozzájárult az MSZP riogatása „23 millió román munkavállalóról”.

A köteles beszédhez hasonlóan ez, a magyar politikatörténet egyik legvisszataszítóbb kampányfogása is Gyurcsánytól származik, ahogyan azt el is ismerte a Debreczeni-könyvben.

Érdemes megjegyezni, hogy Szili Katalin akkori házelnök a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt – látványosan szembehelyezkedve a koalíciós partner SZDSZ elutasító véleményével – lelkiismereti szavazásra buzdított. A határon túli magyarok ügyében végül szűken ugyan, de nyertek az igenek, de a népszavazás az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett.

Az első Gyurcsány-kormány időszakára esett a 2005-ös államfőválasztás is, amely megmutatta, hiába volt a szocialistáknak és a szabad demokratáknak többségük, a belharcok miatt ezzel nem tudtak élni. Orbán Viktor több taktikai húzásnak köszönhetően elérte, hogy az általa ellenzékből támogatott Sólyom Lászlót válasszák meg köztársasági elnöknek, nem pedig a szocialisták jelöltjét, Szili Katalint, akiről a koalíciós partner SZDSZ hallani sem akart. Bár az MSZP-nek és a kormánykoalíciónak Sólyom államfővé választása óriási blama volt, Gyurcsány nem szomorkodott különösebben, hogy Szili nem lett köztársasági elnök.

A teljes cikk a Magyar Nemzet oldalán olvasható.