A marketinges szakmában ismert „buyer persona”, vagyis „vásárlói személy” fiktív profiljának kialakításához hasonló közösségimédia-elemzést is kínált a DatAdat cégcsoport Karácsony Gergely 2019-es önkormányzati kampányához. A Szuverenitásvédelmi Hivatal hétfőn közzétett dokumentumainak egyike a „Nem aktivizálódott potenciális Karácsony Gergely-támogatók” című „social data persona elemzés” – ismerteti a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Ez a munka Karácsony Gergely kampányának optimalizálását szolgálta az akkor még főpolgármester-jelölt iránt el nem kötelezett, de a közélet iránt érdeklődő, ellenzéki médiumokon aktív nem kormánypárti és nem szélsőséges célcsoport egyes szegmenseinek megszólítására.

Az elemzésbe bevont felhasználókat részben manuális úton, másrészt algoritmusokon és kulcsszavakon alapuló kereséssel választották ki, miután beazonosították a célközönségnek és az elemzési kérdéseknek megfelelő Facebook-aktivitásokat és felületeket.

Három választó szegmenst azonosított a DatAdat

Az úgynevezett szegmentálás az érdeklődésalapú „big data klaszterezés” alapján, vagyis az egyes választói karakterek beazonosítása, majd célzott kampánnyal való elérése, amit Bajnaiék az említett ajánlatukban felvázoltak, kísértetiesen hasonlít az emlékezetes Cambridge Analytica nevű brit politikai tanácsadó cég módszereire, amelyeket korábban az amerikai elnökválasztási, illetve a Brexit-kampányban is használtak.

A DatAdat az elemzésben három választó szegmenst azonosított: a „baloldali kozmopolitát”, a „hagyományos baloldalit”, valamint a „szociális nacionalistát”.

Az egyes célcsoportok személyiségjegyeit olyan részletekbe menően ábrázolták, ami például a baloldali kozmopolita profilját tekintve 25 és 45 év közötti, magasabb státuszú, magasan kvalifikált nőt jelent.

Korábban írtuk

A hagyományos baloldali karakterbe Bajnaiék szerint az 50 év feletti, átlagos státuszú, közepesen, vagy magasan kvalifikált férfiak és nők tartoznak. A szociális nacionalista, Jobbik-közeli profil az elemzés alapján 25 és 45 év közötti, alacsony státuszú, közepesen kvalifikált férfi.

Előítéletes kategorizálás

A Magyar Nemzet azt írja, a cég az elemzésében botrányosan előítéletes kategorizálást alkalmazott, amire a Szuverenitásvédelmi Hivatal is felhívta a figyelmet a múlt szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.

Mint írták, a DatAdat által a Karácsony-kampány számára felkínált szolgáltatás az emberi méltóságot sértő, előítéletes kategorizálást alkalmazott a választók csoportosítása során, és a számukra eljuttatandó üzenetek meghatározásánál.

Az úgynevezett personakarakterek felsorolásánál az elemzés a baloldali kozmopolitát „tájékozott, tudatos nőként” írja le, aki hisz a változás lehetőségében. Általában az újszerű mozgalmak, a környezetvédelem, az alternatív művészet, a progresszív gyermeknevelés és a szabadtéri aktivitások iránt érdeklődő személyiségként jellemzi.

A hagyományos baloldaliak Bajnaiék szerint tősgyökeres budapestiek, akik intenzíven politizálnak és fogékonyak a kultúrára, valamint a bulvár témákra. Ezen kívül egészségtudatos időseknek írják le őket, akik a mainstream magaskultúrát fogyasztják, az ellenzéki politikusokén kívül a színészek és „kultikus” zenészek felületein is aktívak.

A sztereotíp kategorizálás a jobbikos, vagyis „szociális nacionalista” karakternél is szembetűnő. Ezt a „personát” úgy jellemzi az elemzés, mint nemzeti érzelmű férfit, akit kiemelten érdekel a magyarság és a haza védelme. Nemzetirock-rajongó, koncertekre is jár. Fontos számára az érdekvédelem, a közösség, a szakszervezetek és a szakmunka világa. Szereti az autóversenyeket, követi a tech- és a game-világ híreit, sportrajongó, szívesen néz futballt és egyéb sportközvetítéseket.

Érdeklődési körök alapján is jellemezték Karácsony potenciális szavazóit

Tanulságos az is, amilyen üzenetek, érdeklődési körök alapján jellemzik Karácsony Gergely potenciális szavazóit. A baloldali kozmopolita például kiemelten aktív a kormánnyal való politikai összetűzésekkel foglalkozó posztokon.

A hagyományos baloldalit elsősorban a „kattintásvadász” hangvételű, a kormányt élesen bíráló tartalmak aktivizálják. A szociális nacionalista figyelmét a bevándorlással, a vendégmunkásokkal és a munkabérekkel foglalkozó cikkek és posztok keltik fel igazán – olvasható a DatAdat elemzésében.

Árakat is tartalmazott az ajánlat

A Szuverenitásvédelmi Hivatal birtokába került és hétfőn közzétett másik dokumentum a felajánlott szolgáltatásokat tartalmazza. Ilyenek például a közösségimédia-felületek kezelése, informatikai szolgáltatások, tízezer botfeliratkozó, valamint tömeges e-mail-küldő és online petíciós rendszer üzemeltetése. Mindez pedig lehetőséget teremtett dezinformációs kampányok lefolytatására – állapította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal.

A DatAdat ajánlatában ötvenezer adatbázisban szereplő személy kezelése, tömeges sms-küldési lehetőség, illetve állandó tanácsadó szolgáltatás is szerepelt. Árakat is tartalmazott az ajánlat, a legnagyobb tétel az informatikai és ügyfélkezelés, tanácsadás havonta 5600 euróba kerülhetett Karácsonyéknak.

Ficsor Ádám maga ismerte el, hogy ők segítették győzelemhez az ellenzéket

Arra, hogy a most megismert öt évvel ezelőtti írásos ajánlat Karácsonyék kampányában a gyakorlatban is megvalósult, egy korábbi sajtóhírben szereplő hangfelvétel a bizonyíték. Az Index 2022. márciusában arról számolt be, hogy a birtokába került egy felvétel, amin Ficsor Ádám maga ismeri el, hogy ők segítették győzelemhez az ellenzéket egyes körzetekben és a főpolgármester-választáson is.

A Magyar Nemzet korábban részletes tényfeltáró cikket közölt arról, hogy már öt évvel ezelőtt külföldről finanszírozták a jelenlegi főpolgármester kampányát. A Mediaworks szerkesztőségéhez feltehetően Karácsony Gergely közvetlen bizalmi köréből kiszivárogtatott nagy mennyiségű dokumentum – többek között bankszámlakivonatok és belső levelezések – alapján felvázolták azt a folyamatot, ahogy külföldi forrásból egy hazai vállalkozáson, a Bakony Rental Kft.-n keresztül Karácsonyék kampánycsapatához, a Mindenki Budapestért (Mibu) Egyesülethez juttattak több tízmillió forintot.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.