A családtagok és hozzátartozók gyorsan a helyszínre érkeztek. A BorsOnline beszámolója szerint több önkéntes, akik részt vettek a keresésben, arról számolt be, hogy alighogy megtalálták a holttestet, máris szóba kerültek a mellette talált tárgyak.

Hirdetés
Fotó: ShutterStock/SvitlanaNiko

A keresésben részt vevő kutyás egység rádión jelezte:
„Találtunk valakit.”
Ezt követően azonnal leállították a kutatást, és mindenki a kijelölt gyülekezési pontra, a focipályára indult vissza.

A hatóságok a ruházat alapján azonosították Nikolettet, és néhány részlet ezután a nyilvánosság elé is kiszivárgott.
„A ruházata alapján azonosította Nikit, majd néhány információ hozzánk is kiszivárgott” – fogalmazott egy neve elhallgatását kérő önkéntes, aki azt is hozzátette:
„Sokkot kaptak, amikor megtudták, hogy a lány vélhetően nem túrázni készült, hanem öngyilkosságot akart elkövetni.”

A beszámolók szerint a test fekvő helyzetben volt, mellette pedig személyes tárgyakat találtak, köztük egy palackot is.
„A legújabb információnk az volt, hogy nagyon valószínű, hogy fagyálló volt beleöntve az üvegébe. Ettől mindenki azonnal sokkot kapott, nem gondolták, hogy öngyilkos lehetett a lány, hiszen úgy volt, hogy túrázni szeretett volna.”

A portál úgy értesült, hogy a család rövid időn belül megérkezett a helyszínre, ahol megtörtént a hivatalos azonosítás. Úgy tudni, a hozzátartozók rendkívül megrendülten, sokkos állapotban távoztak.