Hirdetés

Bár az újság kulturális rovatát négyen alkotjuk, egyelőre csak hármunknak vannak gyerekei. Mindhárman más körülmények közt élünk, eltérő a lakóhelyünk jellege, így a lehetőségeink is, egyvalamiben azonban rögtön egyetértettünk: az iskolák bezárása és a digitális oktatásra való átállás nem csak a pedagógusokat, a családjainkat is soha nem látott kihívás elé állítja. A megszokott napirend felborulása, a kényszerű összezártság eleve konfliktushelyzetek sokaságát eredményezheti, ezek elsimítása és a szülői alapfeladatok ellátása mellett pedig egyáltalán nem könnyű hirtelen tanársegéddé válni, folyamatosan figyelni az iskolából online érkező híreket, és legfőképpen rávenni a gyerekeinket arra, hogy ne korán jött vakációként tekintsenek erre az állapotra.

Napirend és online balett

–  A legnehezebb feladat számomra is az otthoni motiváció, azaz megértetni a kamasz lányaimmal, hogy nem szünet van, hanem egy speciális helyzet: a négy fal között, önállóan kell tanulniuk – meséli Szentei Anna. – Ez csak úgy működik, hogy keretbe szervezünk minden napot. Korán felkelünk, majd legkésőbb kilenc órától már mindenki az íróasztalánál ül, és dolgozik az online folyamatosan érkező feladatain. Esténként átbeszéljük a következő nap teendőit, listát írunk az elvégzendő dolgokról, de még így is sok az üresjárat. Különösen most, hogy az időjárás is téliesre váltott.

Az első héten szerencsénk volt, a korán jött meleg lehetővé tette, hogy a mozgás se maradjon el, a reggeli és a „tanórák” kezdete közt kimentünk kicsit a közeli erdőbe futni, ebéd után pedig a kertbe levegőzni, a kutyával játszani. Több szempontból is szerencsések vagyunk, egyrészt mert Budapest egy külső kerületében, kertes házban élve megtehetjük mindezt, másrészt mert nincsenek eszközproblémáink, azaz mindkét gyereknek van saját szobája és laptopja, így zavartalanul tudnak koncentrálni. Az viszont már kevésbé örömteli, hogy a férjem az egészségügyben dolgozik, nála értelemszerűen nem működik a home office, és ez a járványhelyzettel járó fokozott megterhelés révén pluszterhet ró rám is: az otthoni dolgokat, beleértve a főzést és a saját munkámat, szinte teljesen egyedül kell ellátnom.

Anna nagylánya számára a legnehezebb a „karanténlét”, a táncművészeti képzésben tanuló Csenge normál esetben ugyanis napi négy-öt órát tölt a táncteremben, főleg balettel, illetve az ahhoz kapcsolódó erősítésekkel. Otthon sérülésveszély nélkül spiccelni sem tud, ehhez különleges táncpadlóra volna szükség.

–  Az első héten a futás mellett ezért naponta erősített, nyújtott és online balett­órán vett részt, a The Royal Ballet például feltette a legnagyobb videómegosztóra a társulat reggeli balettrutinját, ami most hihetetlenül sokat segít Csengének, motiváció szempontjából is. A második héttől pedig az iskola minden hallgatójának kötelező az online balettóra. Ez nagy öröm az egyébként igen összeszokott társaságnak, ráadásul így a mesternő is láthatja a gyerekeket, javíthatja a mozdulataikat. A gimnáziumi részen is döcögősen bár, de elkezdődött az oktatás, a rendkívüli helyzetet a humán tárgyakat tanító tanárok kezelték flottabban, jelentősebb feldolgozandó anyagot adtak fel, beleértve például filmelemzést. Most a KRÉTA (Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer) mellett a Google Classroom, a Skype, a Zoom, a Kahoot!, illetve a G-mail csevegőalkalmazása, a Hangouts azok a platformok, amelyeken érkeznek a tananyagok, vagy amelyeken keresztül a tanár felvette a gyerekekkel a kapcsolatot. Múlt hétfő óta pedig Skype-on, élőben meg is tartják az órákat, a rendes órarend szerint. Összességében úgy látom, mindkét gyerekem iskolájában az összes pedagógus törekszik a gyors és hatékony módszerek használatára, még azok is, akik koruknál fogva kisebb magabiztossággal mozognak a digitális térben.

Anna kisebbik lánya, Luca hetedikes, és sportiskolába jár, röplabdázik. A versenyeket, edzéseket ugyan már hetekkel ezelőtt beszüntették, mégsem hagyja az edző ellustulni a csapatot: mindennap mindenkinek videót kell küldenie a napi mozgásról, amibe a kerti röplabdázás, a biciklizés, a tizenöt perc futás és az erősítés is beletartozik.

–  A lányok nagyon találékonyak, letöltöttek a telefonjukra otthoni edzésalkalmazást is. A röplabdaedző a közös csevegőcsoportjában meccsfelállást és egyéb taktikai fogásokat is magyaráz – meséli még Anna. – Az iskolai online oktatás ennél kissé nehézkesebben indult el, az első héten a matematikaórát kivéve nem igazán működött, a tanárok inkább óravázlatokat vagy tankönyvekből kijegyze­telendő részeket adtak fel, ezeket kellett határidőre elkészíteni és visszaküldeni. Közben formálódott a rend, és a pedagógusok egyre több digitális platformot vetettek be mind a kapcsolattartásra, mind a digitális oktatáshoz: a Messenger, a Skype, a Kahoot!, a Doodle, a Zoom, a Redmenta egyaránt hadrendbe van állítva. A második hétre, úgy tűnik, kezd kialakulni a ritmus, 2-3 órás délelőtti és 2-3 órás délutáni etapokban tanulnak, ebbe a rövid online órák és a házi feladatként átküldött tananyag megértése, feldolgozása és megtanulása is beletartozik. Ez utóbbi először kevésbé ment, hiszen a számonkérés formái még nem tisztultak le annyira, hogy meglegyen a kényszerítőerő. A gyerekeknek az első időkben az volt a legnehezebb, hogy a különböző, fenti fórumokon át érkező információkat összefésüljék, a határidőket összeírják és be is tartsák. A régóta meglévő szülői Face­book-csoport ezért aranyat ér: mindenki azonnal felteszi, amit lát a KRÉTA-n, közkinccsé téve az amúgy igencsak leterhelt, így csak nagyjából működő rendszeren érkező infókat.

Távvízilabda és digitális hittan

–  Szintén két nagylányom van, egy belvárosi gimnáziumba járnak, az idősebb sport­osztályban másodikos, a kisebbik francia tagozatos, nulladik évfolyamon – veszi át a szót Farkas Anita. – Nekem egyelőre a szigorúság, következetesség felvállalása – lévén magam is elég laza tudok lenni – a legkeményebb dió; egyelőre hagyom aludni a gyerekeket, és pizsamában lézengni, amíg nem kell élőben is bejelentkezniük az iskolai rendszerbe, és a napjaink is inkább káosznak tűnnek, mint strukturáltnak. Mindkét gyerek versenyszerűen sportol, ezért a mozgáshiány Anna lányaihoz hasonlóan nagyon megviseli őket, és mivel mi egy belvárosi lakás két szobáján osztozunk négyen – a férjem matektanár, ezért az ő Skype-órái ebből rögtön el is vesznek egy helyiséget –, muszáj nagyon kreatívnak lennünk ennek megoldásában. A nagyobbik, Zsófi vízilabdaklubja viszonylag gyorsan kapcsolt, Messenger-csoporton keresztül távoktatásban jönnek a pólóelmélettel kapcsolatos heti kérdéssorok, a kondiedzőjük pedig Google Drive-ra tölti fel a naponta elvégzendő mozgásvideókat: egészen szürreális jelenetek kerekednek ki abból, amikor a gyerek otthon két székre seprűnyelet tesz, a végeire könyvekkel teli tornazsákokat akaszt, és így csinálja például a húzódzkodós gyakorlatokat. A kisebbik, Emma vívóedzései és ranglistaversenyei szintén szünetelnek, neki egy szülői Facebook-csoporton keresztül érkeznek a sportfeladatok, amit megfejelünk azzal, hogy közösen lépcsőzünk a földszint és a harmadik közt – tíz körrel kezdtük, most tizenhatnál tartunk. A legviccesebb eddig az volt, amikor Emma iskolai tornatanára is küldött egy Katus Attila-aerobikvideót, amit a gangos ház kapualjában abszolváltunk, majd a felvételt felgyorsítva visszaküldtük a tanárnőnek.

A lányok középiskolája Anita szerint eddig hellyel-közzel ugyancsak jól vette az akadályokat. Az összes évfolyamon a Microsoft Teams nevű „csapatmunkaközpontot” használják, ide minden tanuló a saját iskolai e-mail-címével és jelszavával lép be, az alkalmazás okostelefonnal is működik. A Teamsben a tanárok tankörcsoportokat hoztak létre, ezekhez osztályonként, illetve tanulócsoportonként egyedi kóddal vagy tanári hozzáadással csatlakoztak a diákok. A feladatok mindennap ide érkeznek tantárgyakra lebontva, a kész otthoni munkákat (kitöltött feladatlapok, fogalmazások, műelemzés, matematika- vagy fizikalecke stb.) szintén ide kell visszatölteni, ezeken keresztül jól követhető a tanulói aktivitás, jelenlét is. A számonkérés egyéb formáiról egyelőre még nem esett igazán szó, ahogyan arról sem, hogyan lesznek mindebből akár év közi, akár év végi érdemjegyek. A legnagyobb nehézségeket egyértelműen a reál tárgyak, illetve a nyelvórák okozzák, ezeknél a tanári jelenlét nehezen küszöbölhető ki; félő, hogy szülői segítség nélkül a gyerekek önállóan képtelenek a megfelelő mélységben követni az anyagot.

–  Emmánál ez hatványozott problémaként jelentkezik, hiszen napi négy-öt franciaórát kellene valahogy pótolni, köztük a szaknyelvi, azaz a franciatörténelem- és franciaföldrajz-foglalkozásokat is. Kis létszámú csoportokban, élőben, a Skype-on próbálnak haladni az anyaggal, a gyerek emellett a Netflixen néz francia nyelvű vagy franciául feliratozott sorozatokat, filmeket, hogy legalább az idáig megszerzett nyelvtudása ne halványuljon. Persze ez egy csapda is egyben, hiszen éppenhogy a vakáció érzetét erősíti, mintsem a rendes iskolai hétköznapokét. De ez rendkívüli szituáció, ezért nem is várok el tőlük mást, csak a túlélést. Amihez egyébként egy váratlan ajándék is a segítségünkre jött. Emma és én január óta felnőtthittanra járunk a közeli katolikus templomba, ahol a fiatal pap dicséretes gyorsasággal váltott digitális oktatásra: e-mailen és hangfájlban érkeznek a feladatok, imák, elolvasandó Biblia-részletek, azok tanulságainak rövid összefoglalásával. És bár magam sem gondoltam volna, az ezekben való elmélyülés, hiszen erre most aztán tényleg van idő, mindkettőnknek segít kicsit átvészelni ezt a törékeny időszakot.

Anya, segíts!

Reggel nyolc óra: ahogy egy „rendes” iskolában, Barta Boglárkáéknál is kezdődik az otthoni digitális oktatás. A nagyfiú, Botond normál esetben egy Balaton-parti gimnázium angol két tannyelvű tagozatának nulladik évfolyamára jár, a kisebbek, Bendegúz és Bíborka pedig egy református általános iskola ötödik, illetve második osztályának tanulói. A gyerekek az első napokban még izgatottan, majd egyre kevesebb lelkesedéssel várják, hogy megkapják az aznapra kijelölt tananyagot.

–  Botond feladatai a KRÉTA-ba, a kisebbeké a digitális naplóba érkeznek, ezekhez csak nekem van hozzáférésem. A két rendszer alapvetően használható, a legtöbbet azzal szenvedek, hogy az egyre nagyobb számban felhalmozódó bejegyzések közül kiválogassam az újakat – magyarázza Boglárka. – A tanárok ugyanis sokszor nem az aznapi dátumot jelölik meg a bejegyzéseikben, hanem azt a határidőt, amelyre várják vissza a gyerekektől a megoldásokat. Így keverednek a bejegyzések, és egy idő után szinte lehetetlen követni, melyik mikor érkezett. Pláne, hogy nincs rá lehetőség, hogy a már elolvasottakat valamiképpen megjelöljem, esetleg töröljem. A KRÉTA és a digitális napló mellett ráadásul ahány tanár, annyi pluszfelület, hiszen a legtöbben közülük kiválasztottak egy olyan alkalmazást (Google Classroom, Microsoft Teams, Skype, Messenger stb.), amelyet a legalkalmasabbnak találtak a diákokkal folytatott tényleges kommunikációra.

A fiúk, Botond és Bendegúz elég jól tudnak haladni önállóan, saját laptopukkal teszik a dolgukat. Bendegúz ugyan még igényli a folyamatos kontrollt, sőt, akkor nyugszik csak meg, ha a megoldott feladatait otthon is ellenőrzik, és a memoritereket is felmondhatja. A hétéves Bíborkával azonban már korántsem egyszerű a helyzet. Szülei eddig tudatosan korlátozták számára az internethasználatot, nincs sem laptopja, sem telefonja. Ráadásul korából adódóan az önálló munkára nem, illetve csak korlátozottan alkalmas.

–  Hiába írom össze és jelölöm ki neki reggelente a feladatait, folyamatosan mellette kellene lennem. Felügyelnem a hangos olvasást, a szövegértést, megmagyarázni az olvasmány ismeretlen szavait, segíteni és javítani a helyesírást, ellenőrizni a matematikafeladatok megoldását, és folyamatosan gyakoroltatni, gyakoroltatni és gyakoroltatni… Ez persze nála érthető is, hiszen egy alsó tagozatos kisdiáktól nem lehet elvárni az egyes tantárgyak önálló feldolgozását, kell az iránymutatás, a segítség, a visszajelzés. Így ahányszor csak belekezdenék végre a saját dolgomba, annyiszor hallom, hogy „anya, segíts!”. És én még nem panaszkodhatok, hiszen többnyire otthonról dolgozom. De látom, hogy a környezetemben a szülők egy része nemhogy az együtt tanulást, de a felügyeletet sem tudja megoldani az iskolás gyerekei számára. És az is nagyon jó, hogy vidéken, kertes házban élünk, így legalább a mindennapos testneveléssel nincs gond. A kézilabdázó Bendegúznak hiányzik ugyan az edzés és a csapat, de az edzőjétől kapott sportalkalmazás segítségével próbál formában maradni.

***

Hármunk története persze csak néhány a sok százezer közül. Az országban szinte az összes szülőt és pedagógust váratlanul érte a helyzet, amit csak nehezít, hogy jelen pillanatban nincs egy egységes online felület vagy központi rendszer, amely mindent lefedve hátteret adhatna a digitális oktatásnak. Ahogy a fenti példák is mutatják, rengeteg múlik a tanárok és a szülők találékonyságán, türelmén, feltétel nélküli együttműködésén. A kezdeti nehézségek egy ilyen váltásnál természetesek, de abban bízunk, hogy napról napra, hétről hétre minden résztvevő egyre rutinosabban kezeli majd a feladatokat. És persze leginkább abban, hogy belátható időn belül minden visszatér a régi kerékvágásba. Mi, szülők a munkába, a pedagógusok és a gyerekek pedig az iskolába.