Így tomboltak az erőszakos tüntetők a Várban – Videó
Ungár Péter, az LMP társelnöke szerint, ami hétfőn történt a Karmelitánál, csak árt a pedagógusoknak. A Várnál történt eseményekről videó is készült.Ungár Péter, az LMP társelnöke szerint, ami hétfőn történt a Karmelitánál, csak árt a pedagógusoknak.
– Ami hétfőn a karmelitánál történt, csak árt a pedagógusoknak
– idézi a baloldali politikus Facebook-bejegyzését a Magyar Nemzet.
A lap emlékeztet, hétfőn tanárokért szerveztek tüntetést Budapesten, majd a Karmelita kolostorhoz érkezve a tüntetők egy rögtönzött kordonbontásba kezdtek, ami végül dulakodásba torkollott, a rendőröknek könnygázt kellett bevetniük.
Hadházy Ákoshoz mentőt is hívtak
A randalírozók között volt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, a momentumos Gelencsér Ferenc, Hajnal Miklós és Lőcsei Lajos is.
A kordonbontás következtében Hadházy Ákos rosszul lett, orvosi ellátást ugyanakkor nem kért, pedig mentőt is hívtak hozzá. A rendőrök őt és más politikusokat, köztük Lőcsei Lajost és Gelencsér Ferencet is kézben cipelték ki a tömegből.
Ungár Péter szerint egyszerűen semmi köze egyes ellenzéki szereplők vágyának, hogy belekerüljenek az újságba, ahhoz, hogy többet keressenek a pedagógusok.
– A tegnapi demonstrációnak mi köze volt a pedagógusokhoz? Milyen, az öncélon túlmutató üzenete volt? Milyen öncélon túlmutató üzenete volt egy végzős gimnazista lány fiatal korából adódó önreflexió hiányát felhasználni arra, hogy menő forradalmárnak tűnjünk?
– tette fel a kérdést a politikus.
A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.
