Így trükköznek a mandátumokkal a baloldalon
Kezdődik a túlélési küzdelem a baloldalon, míg az ellenzék egykori vezetője, a Demokratikus Koalíció (DK) új elnökkel vág neki a választásnak, a Momentum inkább bele se kezd a kampányba – erről ír a Magyar Nemzet.Elindult a baloldali helyezkedés a 2026-os választásra, a cél továbbra is a kormánybuktatás, az eszköz azonban változott. A Demokratikus Koalíció új lelkesedéssel vág bele a kampányba Dobrev Klára vezetésével, aki viszont nem hagyja ott az Európai Parlamentet, tervei szerint onnan irányítja DK-t. A Momentum, felismerve, hogy támogatottságuk jelentősen megcsappant, ráadásul külföldi támogatóik is elpártoltak, a túlélés érdekében látszólag visszavonulót fújt, de inkább a politikai és anyagi túlélés reményében – írja cikkében a Magyar Nemzet.
Dobrev marad Brüsszelben
Dobrev Klára európai parlamenti képviselőként, de júniustól itthonról irányítaná a jövőben a Demokratikus Koalíciót a választás előtti szűk egy évben, noha a logikus lépés az lett volna, ha az elnöki poszt mellett Gyurcsány Ferenc képviselői mandátumát is ő veszi át az Országgyűlésben.
Ehelyett Rónai Sándor ült be a parlamentbe, Dobrev pedig marad Brüsszelben, ami, ha az anyagi oldalát nézzük, teljesen érthető, a frissen visszavonult Gyurcsány Ferenc áprilisi tiszteletdíja ugyanis bruttó négymillió forint volt, ami messze elmarad az európai parlamenti javadalmazástól.
Dobrev távolmaradásának tehát komoly anyagi előnye is van, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a 2022-es választásokon a közös ellenzéki lista második helyén szerepelt, mandátumáról azonban azonnal le is mondott, amit így már nem is kérhet vissza. Azért annyit már belebegtetett, hogy amennyiben 2026-ban bejut, akkor átül majd a magyar parlamentbe.
Bárhonnan is építené újra a baloldalt Gyurcsány utódja, a szocialisták már be is jelentkeztek. Komjáthi Imre, az MSZP elnöke, aki Gyurcsány miatt többször is kizárta az együttműködést, most tárgyalásra hívja Dobrevet. Úgy tűnik, a szocialista vezető nagyban gondolkodik, az új baloldali egységhez a DK és az MSZP nem elég.
– Mindenkit, az összes baloldali pártot, akár egyszemélyes pártokat, értelmiségieket, szakszervezeteket, civil szervezeteket is össze kell gyűjteni – fogalmazott a pártelnök, aki pár hónapja még a Tiszának is felajánlkozott, de Magyar Péter elzárkózott a lehetőségtől.
Új stratégiát választott a Momentum
Az Európai Parlamentből 2024-ben kiszorult Momentum az elmúlt év legnagyobb politikai vesztese, így nem csoda, hogy a liberális párt is új stratégiát választott a túlélés reményében. Először az utcai botránypolitizálást vitték be az Országházba, amiért két képviselőjüket 12, három képviselőjüket pedig hat ülésnapra kitiltottak, ötük fizetését pedig összesen mintegy 45 millió forinttal csökkentette a Ház.
Külföldi támogatók, fizetés és szavazói támogatottság híján új ötlettel rukkolt elő Fekete-Győr András, aki azt javasolta a Momentumnak, hogy egyáltalán ne induljanak el 2026-ban. A jogerősen elítélt, és emiatt csaknem parlamenti mandátumától is megfosztott Fekete-Győr azzal érvelt, hogy a Momentum már nem erősítené, hanem gyengítené az esélyt a politikai változásra.
A párt elnöksége előzetesen támogatja Fekete-Győr kezdeményezését, végső döntést azonban majd a tagság hoz júniusban.
A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.
