Ilyen nincs: Magyar Péter tart előadást arról, hogyan kell támogatni egy feleséget
Ceglédi Zoltán politikai elemző szúrta ki, hogy egy Női sikernap című országjáró előadássorozat egyik résztvevője Magyar Péter lesz. A Tisza Párt elnöke egészen szürreális módon az „A családapák, akik támogatták feleségük karrierépítését” elnevezésű pódiumbeszélgetés egyik meghívott előadója lesz.A kormánypártisággal nem vádolható Ceglédi Zoltán az előadás hírére úgy reagált, az „vagy valami k★rva nagy Monty Python, vagy tényleg semminek nincs már semmi értelme. Tényleg szavaim sincsenek”.
A totálisan szürreális történéseket Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő sem hagyta szó nélkül, közösségi oldalán így kommentálva azokat:
„Hangsúlyozzák a szervezők, hogy magánszemélyként vesz majd részt ezen, nem pedig politikusként. Ezt azért is jó tisztázni, mert valójában sohasem tudtuk, hogy a feleségét magánemberként vagy politikusjelöltként zsarolta, fenyegette, vagy hallgatta le. Ha már ilyen szép szériában van, javasoljuk, hogy mindenképp vegyen részt a telefontolvajlás és a bennfentes kereskedelem veszélyeiről szóló beszélgetéseken is. Sok vitánk volt és van Gyurcsány Ferenccel, de azt hiszem, sohasem vett és vett volna részt a «hatékony védelem a szemkilövetés ellen» c. beszélgetésen. A legszomorúbb az egészben az, hogy a Magyar Pétert támogató, külföldről kitömött gépezet mindezt szó nélkül hagyja. Ezt is, és a téboly minden más egyéb jelét is.”
Varga Judit, akit a szervezők szerint oly’ nagyon támogatott a tiszás vezér, többek között így emlékezett vissza kapcsolatukra:
„Üvöltözés és szidalmazás közben sorban lerángatta az ágytámla tetején lévő könyveket, és a hátamhoz vágta őket. A könyvek egy része átesett rajtam, és mellettem, a földön landolt. Jól emlékszem, mert másnap reggel én raktam rendet. Aztán levette a nadrágját, és az övvel együtt azt is hozzám vágta. Éreztem a csatot, ahogy a hátamat megüti. Egyre kisebbre próbáltam összekuporodni, és vártam a következő ütést, féltem, nehogy a gerincemet találja el, de nem mertem megmozdulni. Közben magamban egy szép dallamra gondoltam, hogy minél előbb vége legyen ennek a jelenetnek. Mert rutinom volt ebben bőven.”
Úgy tűnik, a fellépők mindegyikét sem értesítették az agresszív viselkedéséről hírhedtté vált politikus fellépéséről; egyikőjük nyilvános kiírásban így vélekedett:

A nevetségessé tett eseményre ráadásul kifejezetten drága a bejutás:

