Fotó: Blue Corner Studio/Shutterstock.com
Hirdetés

Csütörtökön Deutsch Tamás magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, a 2025-ös uniós költségvetés EP-szavazásán a Tisza Párt valamennyi képviselője arra voksolt, hogy minél gyorsabban lépjen hatályba az unió polgárai és több kormánya által is elhibázottnak tartott, az illegális migrációt ösztönző uniós migrációs paktum – emlékeztet a Magyar Nemzet cikke. A Fidesz delegációvezetőjének tájékoztatása szerint

a Tisza Párt EP-képviselői támogatták azt a javaslatot, hogy az EU tízmilliárd forinttal nagyobb összeget fordítson az unióba érkezett migránsok közvetlen ellátására.

A Tisza Párt EP-képviselőinek támogató szavazatával az EP olyan javaslatot is elfogadott, amely helyénvalónak ítéli, hogy Magyarország súlyos büntetést kapott az Európai Unió Bíróságától, továbbá kimondja: helyes megbüntetni Magyarországot kétszázmillió euróval, amiért nemet mondott az illegális migrációra, valamint jogi és műszaki határzár alkalmazásával nem engedett be migránsokat az ország és az unió területére.

Korábban írtuk

Mintegy válaszul Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője a Facebookon közölte: „Ezzel szemben az az igazság, hogy nem is volt szavazás a kerítés költségeinek megtérítéséről, mint ahogy arról sem, hogy helyes megbüntetni Magyarországot, amiért nemet mondott az illegális migrációra. A fideszes képviselők egészen konkrétan semmilyen emelésre nem bólintottak rá a határvédelem költségeinek tekintetében. Szerintük maradhatott volna az az összeg, amit a tanács, ahol a magyar kormány ül, megszavazott. Ezzel szemben mi valóban több pénzt szavaztunk meg határkerítésre, határvédelemre és arra is, hogy az illegális bevándorlókat még az EU határai előtt kiszűrjék.

A Magyar Nemzet kollégái azonban átnézték a döntéseket, és egyértelműen kiderült, hogy Magyar Péter pártja Brüsszelben támogatta a hírhedt migrációs paktumot, amely bevándorlókat telepítene hazánkba. A Tisza Párt támogatta az unió elhibázott migrációs politikáját, mert megszavazta, hogy többletforrásokat kell biztosítani az új menekültügyi és migrációs paktum végrehajtására.

A cikkben idéznek a vonatkozó részt a dokumentumból:

„A Menekültügyi, migrációs és integrációs alap keretében további finanszírozásra van szükség a Menekültügyi és migrációs paktum megfelelő és gyors végrehajtásának biztosítása érdekében; ezért úgy határoz, hogy 2025-re a költségvetési tervezethez képest 25 millió euróval megerősíti a Menekültügyi, migrációs és integrációs alapot, tekintettel arra, hogy az pozitívan járult hozzá a menekültek azonnali támogatásához.”

Vagyis szó szerint szerepelt a Magyarék által megszavazott javaslatban a paktum megfelelő és gyors végrehajtása. Ismert – idézik fel -, hogy ez az a megállapodás, amelyben ott szerepel a kötelező betelepítési kvóta is. Ennek értelmében amelyik ország nem fogad be migránsokat, annak fizetnie kell.

Számos politikus azt hangoztatta a paktum elfogadásakor, hogy az ellentmond a korábban uniós szinten elfogadott önkéntesség elvének.

Három ország szavazott nemmel a paktumra: Lengyelország, Szlovákia és Magyarország.

A migrációs paktum megszavazása mellett az is kiderül a szavazások áttekintéséből, hogy

a Tisza Párt az Európai Bíróságot támogatta Magyarországgal szemben, ugyanis Magyar Péter a kétszázmillió eurós bírságot, amelyet Magyarországgal szemben szabtak ki, nem volt hajlandó elítélni, miközben hazánk az eljárásával csak az unió külső határait védi.

A Tisza Párt valamennyi, a voksolásban résztvevő EP-képviselője leszavazta azt a javaslatot, hogy Magyarország kétmilliárd eurónyi támogatást kapjon a déli határokon felállított határkerítés költségeinek fedezésére.