Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

A Miniszterelnökség közölte: tíz hónapos karrierindító programja keretében idén is várja a diplomás, idegen nyelvet beszélő, 30 év alatti, pályakezdő magyar fiatalok jelentkezését. A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram (MKÖ) ösztöndíjasai egy általuk választott minisztérium munkájába bekapcsolódva tölthetnek el hét hónapot, majd három hónapon keresztül szerezhetnek nemzetközi gyakorlatot Magyarország külképviseleteinél vagy nemzetközi szervezeteknél.

A program során a fiatalok heti rendszerességgel szakmai és közéleti képzéseken, előadásokon, intézménylátogatásokon vehetnek részt, a minisztériumokban a program ideje alatt szakmai mentorok támogatják fejlődésüket.

A belföldi programszakasz alatt havi 300 000 forintos adó- és járulékmentes ösztöndíjban részesülnek. A külföldi programszakasz ideje alatt pedig – a fogadó ország megélhetési költségeivel arányosan – átlagosan 670 000 forintos ösztöndíjat kapnak.

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram már 14 éve támogatja sikeresen a fiatalokat közszolgálati karrierjük megkezdésében, ezzel pedig a közigazgatás elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező és nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett szakember-utánpótlását, hiszen a résztvevők több mint háromnegyedét a programot követően a minisztériumok továbbfoglalkoztatják kormánytisztviselőként – emelte ki a Miniszterelnökség.

Korábban írtuk

A pályázati felhívás elérhető az MKÖ honlapján, az online jelentkezési felület 2024. szeptember 15. és október 15. között áll nyitva a pályázók számára – hívták fel a figyelmet a közleményben.