Még közelebb! Ez lehetne a jelmondata annak az alapítványnak, amelyet közvetlenül a választás előtt hozott létre a magyar kormány a lengyel–magyar barátság elmélyítésére és kiszélesítésére. Meghökkentő és különös részletek is napvilágra kerültek a lengyel–magyar barátságról abban a beszélgetésben, amelyet az újonnan indult Wacław Felcak Alapítvány kuratóriumi elnökével, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád megyei Levéltárának vezetőjével, a hazánkban élő Karol Biernacki tiszteletbeli konzullal készítettünk. Az alapítvány már elhunyt névadója a Fidesz 1. sorszámú tiszteletbeli tagkönyvének birtokosa volt.
 

Fotó: T. Szántó György/Demokrata



– Mindenekelőtt a Demokrata olvasói nevében szeretnénk megköszönni azt a gesztust, amit Lengyelország gyakorolt a magyarokkal szemben most, a választási kampányban! Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Jarosław Kaczyński, a lengyel kormánypárt vezetője is részt vett április 6-án Budafok-Tétényben annak az emlékműnek az avatásán, amellyel a 2010-es szmolenszki légi katasztrófa áldozatai előtt tiszteleg Magyarország.

– Nincs mit köszönni, ez a legkevesebb, amit megtehettünk. A lengyel politika frontemberei is tudták, hogy fontos pillanatban erősítik meg ezzel is a két nép barátságát, összetartozását, amit most már nemcsak politikai, de gazdasági és kulturális téren is még inkább el akarunk mélyíteni. Most, hogy a brüsszeli elit széles fronton támadja Varsót, különösen fontos nekünk ez az összetartozás. Budapesten ugyanis van egy olyan erő, amely sokkal egészségesebben gondolkodik, és sokkal előrébb tart, mint a nyugati politika. Végül pedig én is hadd köszönjem meg azokat a mondatokat, amelyekkel a lengyeleket méltatta Orbán Viktor a választást követő beszédében.

– A magyar miniszterelnök sokszor utal a visegrádiak összefogására. Hogyan illeszkedik ebbe a rendszerbe az alapítvány?

– A szervezet a kultúra szférájában tevékenykedik. Nemrég jegyezték be, pár napja tartotta első ülését a kuratóriuma, ahol a terveket pontosítottuk. Már 2000-ben, az első Orbán-kormány idején felvetődött egy olyan közös alapítvány létrehozásának ötlete, amely a lengyel–magyar kulturális kapcsolatokkal foglalkozik. Aztán itt is, ott is baloldali kurzusváltás következett… Most viszont semmi sem állt az utunkba. Az alapítvány alapvető célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a lengyel és a magyar embereket.

– De hiszen több mint ezeréves már ez a barátság!

– Ha van egy barátom, akkor én mindent tudok az ő életéről, szokásairól, álmairól és reményeiről. Innen nézve a magyarok és a lengyelek barátoknak tartják magukat, de édeskeveset tudnak egymásról. Legfeljebb a sztereotípiák szintjén ismerik egymást. Ezt bizonyította az a minap végzett lengyel kutatás is, amely azt kérdezte az emberektől, melyik nemzet fiai állnak hozzájuk a legközelebb. A magyarok csak a lista negyedik helyére kerültek. Egy világ omlott össze bennem. Keveset tudunk egymásról, ha megnézzük például a tankönyveket, kiderül, hogy alig-alig tanítanak valamit a másik népről az iskolák.

– Na, de ön már 2000-ben szerkesztett egy kétnyelvű, iskolásoknak szánt könyvet a két nép közös történelméről. Ennek nincs hatása?

– Kell, hogy legyen, de a könyv önmagában édeskevés. Kétévente frissítjük, jönnek az újabb kiadások, a legfrissebben benne lesz a márciusi Békemenet, és az április 8-i magyar választás is, amit a lengyel vezetők látogatása előzött meg Budafok-Tétényben. A Wacław Felczak Alapítvány többek között éppen azzal haladja meg a könyvhöz hasonló kezdeményezéseket, hogy intézményessé teszi a lengyel–magyar kulturális és társadalmi kapcsolatok megerősítését. Tehát ez egy kormány által támogatott, jelentős projektekben gondolkodó, szélesvágányú munka lesz. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy mindennek az élén állhatok, a szervezet létrehozása az egyik legszebb pillanat volt abban a harmincöt évben, mióta itt élek, Magyarországon.

– Úgy tudni, az alapítvány elsősorban a fiatalokat veszi célba…

– Igen, mert át kell örökíteni rájuk a régi barátság szellemét. Édeskeveset tudnak egymásról, annak ellenére, hogy a mai kommunikációs eszközök és adathordozók már sokkal több lehetőséget kínálnak. Ráadásul a kapcsolatok angolul épülnek. Tény, hogy elég nehéz nyelv a magyar és a lengyel is, de egy nép a nyelvében mutatja meg leginkább önmaga lényegét. Itt alig néhány fiatal tanul lengyelül, csak az ELTE-n és a Pázmányon van lengyel tanszék, Debrecenben is volt egykor, de már megszüntették. Lengyelországban viszont a krakkói, a varsói és poznani egyetem is büszkélkedhet magyar tanszékkel. Nemrég beszéltem a szegedi egyetem kancellár asszonyával, és megállapodtunk, hogy 2019-ben lengyel szakot indít az intézmény, ha jól megy, később létrejöhet a lengyel tanszék is. A régi nagy generáció, Kiss Gy. Csaba. Körmendi Adrienn, Kovács István, Szalai Attila vagy Varga László már megtett mindent, amit tehetett. Ki kell nevelni a polonisták új generációját, és ehhez csábító ösztöndíjrendszert kell kidolgozni. Ez is az alapítvány feladata.

– Jön a pénz menetrendszerűen, vagy mindent önöknek kell kilobbizniuk?

– Az Emmi szárnyai alatt dolgozunk, az alapítványt a magyar kormány hozta létre. Sok mindennel foglalkozunk majd, például a lengyel irodalom megismertetésével, közösen készülő animációs filmekkel, hosszú távú kulturális projektekkel. De nem akarjuk szétaprózni a pénzt. Nagyon sok jó ötlettel keresik meg már most is az alapítványt, de mi a stratégiai jelentőségű fő vonalakra koncentrálunk.

– A politika is belopakodik majd a munkába?

– Mi nem foglalkozunk politikával, bár tudjuk, hogy nincs az életben semmi, ami mentes lenne tőle. Példát akarunk mutatni, közvetíteni és kisugározni a két népet jellemző közös keresztényi értékeket egyrészt Köztes-Európa, de a Nyugat felé is. A Nyugat most mindenkinél jobban rá van szorulva erre a táplálékra. Ha lesz megújulás Európában, az innen indul majd.

– Lengyelországban a magyarországi alapítvány születésével szinte egy időben jött létre egy „tükörintézmény”, a Wacław Felczak Lengyel–Magyar Együttműködés Intézete. Mit lehet tudni erről?

– Ugyanazok a céljai, mint a mi alapítványunknak, csak a szerkezeti felépítése különbözik egy kicsit. Varsóban székel, de felvetődött, hogy át kellene tenni Tarnówba, Bem szülővárosába közös történelmi hagyományaink miatt.

– Arra azért felfigyeltünk, hogy amikor nemrég erről az intézetről szavazott a szejm felsőháza, az 53 kormánypárti képviselő igent mondott, egy tartózkodott, a huszonnégy ellenzéki PO-s képviselő viszont nemet mondott, és egy ott is tartózkodott. Mi ennek az oka? A PO Donald Tusk pártja, jobbközép erő, de már sok liberális vonás is jellemzi…

– Fájó dolog ez. A megértéséhez át kellene utaznunk a lengyel politikai csatatér terepén. Biztosítok mindenkit, hogy nem az ötletet magát szavazták le a PO képviselői, hanem Kaczyński pártja, a kormányzó PiS ellen voksoltak, mert az terjesztette elő a koncepciót. Bármit mond vagy javasol a PiS, azt a PO rögtön leszavazza.

– Ismerjük Bemet, Dembińskit, Prust, Chopint, Wajdát, Pendereckit és a Kaczyński fivéreket. De ki volt Wacław Felczak, hogy intézetet és alapítványt is neveztek el róla?

– Nem lepődtem volna meg, ha Orbán Viktor is megszólította volna őt a választások utáni beszédében. Mert Felczak, hogy úgy mondjam, sokat tett a Fidesz győzelméért.

– Ezt hogy érti?!

– Karizmatikus és igaz ember volt. Én 1983-ban érettségiztem, és az volt a tervem, hogy a Jagelló Egyetemen tanulok majd Krakkóban, Felczak professzor keze alatt. Nem jött össze. A sors azonban elégtételt szolgáltatott, harmincöt évvel később én lehettem annak az alapítványnak a kuratóriumi elnöke, amely a nevét viseli, és a szellemiségét viszi tovább.

– Ön 1983-at mondott? Annyit azért tudunk már, hogy Felczak professzornak abban az évben jelent meg Lengyelországban a Magyarország története című kötete, ami azóta is alapmű a lengyel történészek számára.

– Itt van valahol a polcomon. Felczak még a háború előtt megtanult magyarul, egy évet hallgatott Budapesten, a bölcsészkaron is. Itt kezdte írni a doktori disszertációját, de jött a háború, visszament Lengyelországba. Ott azzal bízta meg az ellenállás, hogy futárként tartsa a kapcsolatot a londoni emigráns kormánnyal és a magyar vezetéssel. Százszor tette meg az utat Magyarország és a megszállt Lengyelország között. A háború után azt a feladatot kapta, hogy segítsen kicsempészni egy polgári politikus családját az országból, amit a szovjetbarát lublini kommunista kormány már az igájába hajtott. A csehszlovákok elfogták Felczakot és átadták a lengyel kommunistáknak, akik nem sokkal később életfogytiglani börtönre ítélték. Olyan kínvallatásnak vetették alá, hogy egyetlen éjszaka alatt teljesen megőszült. Súlyos beteg lett a börtönben, de csak 1956-ban engedték ki. A Jagelló Egyetemen kezdett dolgozni, zárkózott ember lett. Az 1980-as években elengedték Magyarországra, ahol a Bibó kollégiumban kezdett tanítani. Egyszer megkérdezték tőle Orbán Viktorék, hogy mit tehetnének, hogyan lehetne továbblépni a pártállami rendszer lebontásában. Felczak azt válaszolta, hogy alakítsatok pártot! Becsuknak benneteket egy rövid időre, tette hozzá, de amint kiengednek, tiétek a világ. És megalakult a Fidesz. Még 2015-ben történt, hogy Orbán Viktor Ópusztaszeren járt, és én ott megkérdeztem tőle, hogy igaz-e mindez. Azt mondta, igen, valahogy így történt. Most március 30-án ünnepelte harmincadik születésnapját a Fidesz, nem csodálom, hogy a kormány Felczak professzorról nevezte el az alapítványt. Ő 1993-ban halt meg, október 23-án. Két évvel korábban megkapta a Fidesz tiszteletbeli, 1-es sorszámú tagkönyvét. Zakopanéban nyugszik, egy olyan temetőben, ahol híres és nagy tekintélyű lengyelek alusszák örök álmukat. Úgy tervezzük, hogy Zakopanéban tartjuk az alapítvány és a varsói intézet első közös találkozóját, egy Wacław Felczak sírjánál rendezett ünnepi megemlékezéssel. 

Sinkovics Ferenc