A Kerox Kft. valamikor a 80-as években telepedett a Budapesthez közeli Diósdra. Az akkor még szerény vállalkozás a település szélén, gyümölcsösök mellett kezdte meg működését, az egyik cégtulajdonos találmányára alapozva a jövőt. A találmány, amely azóta világszabadalom lett, egy kerámiából és műanyag tartozékokból álló alkatrész, amelynek köszönhetően a világban elterjedhetett az egykaros keverőcsap.

Az ötlet egyszerű és zseniális volt, az üzlet virágzásnak indult, egymás után születtek az új szabadalmak, s az üzem hamarosan terjeszkedni kezdett, benőve a rendelkezésre álló terület utolsó négyzetcentiméterét is. A cég nagyjából ebben az időszakban keveredett konfliktusba először a szomszédaival. Mert időközben a település fejlődésének köszönhetően a gyümölcsösökből építési telkek lettek, az utca túloldalán elegáns családi házak épültek, amelyek lakói többször bepanaszolták a vállalkozást a por, a büdös és a nagy forgalom miatt. Ám mint Gombos Gábor, a Kerox Kft. egyik ügyvezető igazgatója állítja, bár többször kiszálltak a környezetvédelmi hatóság ellenőrei, a mérések nem igazolták a panaszokat. Az új üzemcsarnokban pedig – éppen úgy, mint a már meglévő telephelyen – nem műanyag- és porcelángyártás folyik majd, hanem fröccsöntés.

Az igazi háborúság azonban nem e panaszok miatt kezdődött.

Egy üzem, egy lakóház

A cég, mely ma már 30 országba szállítja termékeit, bővíteni akarta termelését, ezért 2010-ben úgy döntött, hogy új területet keres, ahová áthelyezheti fröccsöntő üzemét, a hozzá tartozó szerszámkészítő műhelyét, valamint fogtechnikai kerámia egyelőre szerény mértékű gyártását.

Csakhogy Diósdon az utóbbi húsz évben nagyot változtak a dolgok: a főváros közelsége miatt tömegével áradtak az új telepesek a korábban másfél ezer, de még egy évtizeddel ezelőtt is ötezernél kevesebb lelket számláló faluba, s a lélekszám már kilencezer fölé emelkedett. Egyre több vállalkozás nyitotta meg az üzemét.

Az önkormányzat láthatóan nem haladt az eseményekkel: valódi településfejlesztési stratégia kialakítása helyett csupán úszott az árral, az üdülőtelkeket egyedi elbírálás alapján átminősítették, egyenként építési engedélyt adva a tulajdonosoknak. A vállalkozásokkal is hasonlóképpen jártak el: ha egy cégvezetés képes volt az eredményes lobbizásra vagy épp nyomásgyakorlásra, akár egy néhány száz négyzetméteres terület is ipari övezetté válhatott néhány hónap alatt. Addig-addig, amíg Diósdon elfogyott a külterület, a közigazgatási határokon belül foglalt lett minden egyes telek, a területek besorolása pedig akár néhány tízméterenként is változik.

Így aztán a Kerox Kft. jól bevásárolt, amikor végül 2010-ben megvett egy jókora, gazdasági-kereskedelmi-szolgáltató (GKSZ1) besorolást élvező telket az akkor még falu közepén, a Petőfi Sándor utcában 240 millió forintért.

A telek az ötvenes években épült Diósdi Csapágygyár sporttelepe volt korábban, egyben erdős-ligetes védősávként szolgált a gyár és a lakóépületek között. A 90-es évek elején levezényelt privatizáció persze a csapágygyárat is halálra ítélte. A sporttelep a helyben befolyásos Braun-család kezébe került, a gyárépületnek többszöri tulajdonosváltás révén mára török tulajdonosa lett, aki az égvilágon semmire nem használja az üresen tátongó üzemcsarnokokat, ahol összesen két-három asszony sertepertél napközben, a hírek szerint csomagolnak valamit.

A Kerox Kft. a sikeres vétel után 2011-ben építési engedélyért folyamodott az önkormányzathoz. A menedzsmentet nem aggasztotta a telek besorolása, hiszen jobbról a félig romos valamikori csapágygyár a szomszéd, balról – a sporttelep telkének egy már korábban értékesített részén – egy műanyag alkatrészeket gyártó céggel szomszédos, amely ugyanolyan automata gépsorokon dolgozik, mint amilyeneket maguk is használnak.

A besorolás szerint mindkét terület ipari övezet. A fröccsöntő üzem pedig nem számít vegyi gyárnak, s egyébként is: a korábbi vizsgálati eredmények szerint a már meglévő Kerox-üzem káros-anyag kibocsátása is jóval alatta marad a megengedett határértékeknek.

Óriási volt a felzúdulás a lakók körében, amikor híre ment a tervezett építkezésnek. Aláírásgyűjtés kezdődött, hiszen a majdani gyár háta mögötti és előtti szűk utcácskákban ikerházak és családi házak épültek az évtizedek alatt. A közelben iskola, óvoda nyílt, bölcsőde épül. A lakók féltik a nyugalmukat a biztosan megnövekedő forgalomtól, és gyermekük egészségét a káros anyagoktól, a portól és a bűztől.

A tiltakozók 2011-ben 660 aláírást gyűjtöttek a beruházás ellen. A polgármester lakossági fórumot szervezett, ahol a cég képviselői bemutatták a terveket. Az összejövetel parázs hangulatúra sikeredett, az emberek továbbra is azt követelték, az önkormányzat ne adja ki az építési engedélyt. A diósdiak akkor a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának állásfoglalását is kikérték. A biztos levélben azt válaszolta: építési engedély csak úgy adható ki, ha ezzel nem sérülnek a lakosság egészséghez fűződő jogai. A területileg illetékes Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség levélben jelezte: GKSZ építési övezetben ipari építmények nem helyezhetők el. Még Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkár is megszólalt az ügyben: aggályosnak tartotta a beruházást.

Szerettük volna megkérdezni az államtitkárt, hogy az elmúlt két évben változott-e az álláspontja, de többszöri megkeresésünkre három hét alatt sem kaptunk választ.

De mert a jövő akkoriban nem látszott rózsásnak, nem volt sürgős az építkezés – csöndben elaludt az ügy. Egészen 2012 őszéig, amikor a cég ismét benyújtotta a terveket a helyi önkormányzatnak, amely a már jól bevált módszerhez folyamodott: kitért a döntés felelőssége elől s az aktát továbbította az érdi építésügyi hatóságnak. Bár a közigazgatási rendszer változása miatt csak 2013 januárjától kell nekik kiadni az engedélyt, Diósd vezetése dodonai döntést hozott: bármi is lesz, abban nem ők határoztak, így moshatják kezeiket.

Apró szépséghiba, hogy az egy évvel korábban még lakossági fórumot összehívó és a helyiek ellenállását nagyon is jól ismerő polgármester erről sem a Diósdon élőket, sem a képviselő-testületet nem értesítette, igaz, ez a jogszabályok szerint nem is volt kötelessége. Az építési engedély pedig megszületett, amire a diósdi önkormányzati testület tagjai pártállásra való tekintet nélkül úgy reagáltak: egyrészt meg kell védeni a lakók érdekeit és jogát a megfelelő életminőséghez, másrészt azonban itt kell tartani a Keroxot Diósdon, hiszen a cég évente 150 millió forintot fizet iparűzési adóként a város kasszájába, ami az éves adóbevétel jelentős része.

Káros hatások?

A lakók ismét csak hónapokkal később, szóbeszédekből és pletykákból értesültek arról, mi készül. A hírek és híresztelések pedig természetükből adódóan szaporodtak és dagadtak. Már az is elterjedt, hogy nemcsak vegyi üzemként fog működni a gyár, hanem fegyveralkatrészeket is gyártanak majd.

– Az önkormányzat semmit nem tehet az ügyben – állítja a negyedik polgármesteri ciklusát taposó Spéth Géza, valamint a város jegyzője, dr. Szabó Ferenc. – A telek nem önkormányzati tulajdonban volt, két jogi személy magánjogi szerződése alapján cserélt gazdát. A tervek pedig megfelelnek a jogszabályi és övezeti előírásoknak, így miután a szakhatóságok sem emeltek kifogást, az érdi építési hatóságnak nincs mérlegelési jogköre, ki kell adnia az engedélyt.

Mindazonáltal Spéth Géza polgármester saját bevallása szerint komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy elejét vegye a lakossági tiltakozásnak. Tárgyalásokat kezdeményezett a csapágygyár tulajdonosával, hogy adja el a gyárterület egy részét a Keroxnak. A török tulajdonos azonban – eddig sok haszna nem volt a gyárvásárlásból – jelentősen felsrófolta a telekárat, irreálisan magas összeget kérve a lelépésért.

A kiszivárgott hírek, információk, illetve félinformációk és rémhírek nyomán azonban ismét fellángolt az ellenállás. Tüntetéseket szerveztek, újabb aláírásgyűjtő akció kezdődött. A tiltakozók úgy döntöttek, hogy egyesületet alakítanak, hátha így képesek lesznek hatékonyan fellépni az építkezés ellen.

Erőfeszítéseiket azonban gyengíti, hogy a majdani telephely melletti utcában élő lakók egy része kihátrált a tiltakozó akciókból. Miután a Kerox tárgyalásokat kezdett velük, azt remélik, jó pénzért túladhatnak értéküket vesztő házaikon.

Fortuna Zoltán az augusztus 7-i tüntetés fő szervezője azt mondja, ő Kazincbarcikán nőtt fel, jól tudja, milyen egy vegyi üzem árnyékában élni. Ő is, mint annyi más kisgyermekes család, úgy költözött Diósdra, hogy úgy tudta, a kérdéses területre gyár nem építhető. Most mindannyian becsapva érzik magukat. Ennél azonban súlyosabb vádakat is megfogalmaz annak alapján, amit a kiadott építési engedélyben talált. Ebben ugyanis a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség leírja, hogy éjszaka mely ingatlanok esetében várható a zajhatárértékek túllépése.

Kiderült, hogy az üzem szellőztetését tetőablakokon keresztül oldanák meg, a fogászati termékek gyártása során a belső légtérbe kerülő porszennyeződést pedig gépi úton tízszeres légcserét biztosítva juttatnák a környezetbe.

Fortuna Zoltán azt is furcsállja, hogy a hatóság a hatásterületek kijelölését a használatbavételi engedélyhez köti. Vagyis majd csak utólag derülne rá fény: hol milyen ártalmakkal kell szembenézniük a majdani gyár közelében lakóknak.

Fortuna Zoltánt és a többi tiltakozót az sem nyugtatja meg, hogy a Polgármesteri Hivatal 20 méter széles zajvédő cserje és erdősávot javasolt telepíteni a gyár köré. Mint mondja, az üzem mindössze 15 méterre lesz a lakóházaktól, de ezt a sávot sem lehet betelepíteni, mert a tűzvédelmi előírások szerint biztosítani kell a tűzoltók felvonulási területét.

Dagad a botrány

Gombos Gábor, a Kerox ügyvezető igazgatója viszont leszögezi, a cég nem vegyi üzem, nem gyárt műanyagot vagy porcelánt, a műanyag granulátumból zárt technológiával állítanak elő fröccsöntött alkatrészeket. Valamennyi mérési eredmény azt bizonyítja, hogy a gyártás nem jelent számottevő terhelést a környezetre, és az alkalmazott technológia káros anyagoktól mentes. Az üzem köré pedig a cég védősáv telepítését tervezi, egyébként is fontosnak tartja, hogy alkalmazottaik kulturált környezetben dolgozzanak.

A tiltakozók azt tervezik, hogy levelet írnak valamennyi országgyűlési képviselőnek, sőt a köztársasági elnöknek is, és bíznak benne, hogy a helyi képviselő-testület valahogy úrrá tud lenni a helyzeten. Dr. Ostorházi László, az önkormányzat Fidesz–KDNP frakciójának vezetője, a helyi településfejlesztési bizottság elnöke úgy látja, a helyi képviselők megválasztásuk után szembesültek azzal, milyen kaotikus viszonyok alakultak ki Diósdon a 90-es években.

A rendtevésnek azonban akadálya, hogy minden rendezési törekvés érdekeket sért, ráadásul a képviselők hatósági ügyekbe nem szólhatnak bele. A testületnek meg van kötve a keze, noha Diósdon az áldatlan állapotok miatt számtalan időzített bomba ketyeg, és ezek közül csupán egy a Kerox-ügy. De mert a frakció elkötelezett a környezet védelme és a fenntarthatóság mellett, olyan határozat született, amelynek értelmében az érintettek bevonásával egy monitoringbizottságot hoznak létre, és az újonnan létesülő üzemnél kezdeményezik egy online mérőállomás felállítását, amely folyamatosan méri a légszennyezettségi adatokat. Az eredmények folyamatosan nyomon követhetőek lesznek az interneten. Amennyiben az adatok nem kielégítőek, az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy érvényt szerezzen a jogszabályoknak.

Ostorházi László szerint a most kialakult helyzet csak úgy rendezhető, ha a felek megegyezésre jutnak egymással. Ebben vélhetően igaza van. A megegyezéshez azonban arra is szükség lenne, hogy a hatóságok és a cégvezetők szóba álljanak a diósdi emberekkel, akiknek nyilvánvalóan elegük van abból az ötvenéves gyakorlatból, hogy a hátuk mögött, egyedi elbírálás alapján születnek az ő életüket is érintő döntések. A párbeszédet és a bizalmat persze nem segíti elő, hogy az önkormányzat gyakorlatilag ledobta magáról a döntés felelősségét, s most azt mondja, semmit sem tehet. Ahogy az sem, hogy az utóbbi hetekben az egyre kétségbeesettebb és egyre hangosabb tiltakozást különböző fórumokon egyesek igyekeztek politikai hangulatkeltésnek beállítani, megpróbálva az egyszerűbben kezelhető szekértábor-logika keretei közé terelni a konfliktust. Ahogy az sem, hogy a település választott képviselői saját választóik előtt arra hivatkoznak, hogy meg van kötve a kezük. Még akkor sem, ha jogilag valóban így van.

Nagy Ida