Szent István Imre herceghez: A szeretet gyakorlása vezet el a boldogsághoz
Irgalmas Intelmek
István király az Intelmek című művében összegezte az utódlásra vonatkozó ajánlásait, amelyeket a trónörökösnek, Imre hercegnek szánt. A rendkívül érzékenyen, szívhez szólóan megfogalmazott királyi és atyai tanácsok mások mellett a szeretet gyakorlásának erejéről, ezen keresztül a boldogsághoz vezető útról is szólnak.
Szent István király és Boldog Gizella királyné fiát, Imre herceget anyai nagybátyjáról, II. Henrik német-római császárról nevezték el. Szülei nagy gondot fordítottak a neveltetésére. A képzését 1015-től irányító, kivételes műveltségű bencés szerzetes, Gellért püspök mellett Imre herceg elsajátította a latin nyelv és a trivium, illetve a quadrivium (a középkori oktatási rendszer legmagasabb szintjei) ismereteit is.
Tizenöt éves lehetett, amikor apja elkezdte bevezetni az uralkodás, a hadvezetés és a diplomácia rejtelmeibe, hogy felkészítse a majdani trónra lépésre. A királyfi nem okozott csalódást, hiszen a II. Konrád német-római császár által 1030-ban a Magyar Királyság ellen indított hadjárat során feltehetően ő vezette győzelemre a magyar seregeket.
Az uralkodásra vonatkozó erkölcsi és kormányzati tanácsait István már korábban megfogalmazta az Admonitiones (Intelmek) című latin nyelvű művében, amely a Corpus Juris Hungarici néven ismert törvénytárba is bekerült.
A királytükör mint irodalmi műfaj igen népszerű volt a középkorban, és bár a szöveget nagy valószínűséggel nem István, hanem valamely egyházi személy – talán Asztrik érsek – öntötte végső formába, az alkotás gondolatait vélhetően maga az uralkodó sugallta. A tíz cikkelyből álló munka záró része az erények, köztük az irgalmasság, a türelem, az erő, a becsületesség, az alázat, a szelídség, a mértékletesség és a szemérmesség gyakorlásáról szól. Az általa legfontosabbnak tartott érdemekről az uralkodó így rendelkezett a végakarataként is felfogható Intelmek X. fejezetében:
„Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a Királyok Királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell, hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. (…) Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét„.
A magyar nép soha nem tapasztalhatta meg, hogy trónra lépését követően miként felelt volna meg Imre az uralkodó által megrajzolt eszményképnek. A herceget ugyanis feltehetően a bihari erdőkben zajló egyik vadászata során egy vadkan halálra sebezte. Egyes feltételezések szerint azonban Imre herceget nem is vadkan, hanem egy Vadkan nemzetségnevű felbérelt besenyő orgyilkos ölte meg, és ebben szerepet játszhattak a feszült német–magyar politikai viszonyok is…
A húszas éveiben vagy a harmincas évei elején járó trónörökös 1031. szeptember 2-án távozott a földi világból. Testét a királyi családból elsőként az akkor még épülő székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában helyezték végső nyugalomra. Utódja nem született.
Apjának, a gyásszal sújtott István királynak így azzal a tudattal kellett leélnie hátralevő éveit, hogy mindazt az elméleti és gyakorlati tudást, illetve hozzáértést, amelyet uralkodóként, férjként és apaként felhalmozott, nem adhatja tovább vér szerinti örökösének. A legenda szerint halála előtt István király ezért ajánlotta fel a magyarok országát és koronáját Szűz Máriának.
Apát és fiát ugyanazon a napon, 1083. november 4-én avatta szentté VII. Gergely pápa.
