Nagyszabású kutatási programot indított az 1956-ot követő megtorlás részletes feltárására a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. A több társintézménnyel közösen folytatott munka állásáról és fő irányairól konferencián számoltak be hétfőn.
Az Emlékezés és emlékeztetés címmel megrendezett tanácskozáson Földváryné Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke elmondta, hogy 1956 decemberétől 1965 márciusáig 26 ezer embert ítéltek el, az eljárások egy részét „köztörvényesítették”, főleg vidéken volt ez jellemző. Ennek részletei máig feltárásra várnak, akárcsak az, hogy pontosan meddig tartott a megtorlás. A köztudatban ugyanis az 1963-as amnesztia él határpontként, de sokan csak az 1970-es évek közepén szabadultak, és még 1967-ben is ítéltek el embereket, például egy Békés megyei ügyben, ahol „ellenforradalmi szervezkedést” célzó fegyverrejtegetés volt a vád.

Zinner Tibor történész, a Veritas Történetkutató Intézet kutatócsoport-vezetője arról beszélt, hogy néhány kiemelt ügy bírája és ügyésze ismert (például Vida Ferenc, Tutsek Gusztáv vagy a Mosolygó Halálnak is nevezett Borbély János, aki egymaga 65 embert küldött a bitóra), de sokan névtelenek maradtak. Ennek az is oka lehet, hogy 1989 májusában, amikor a Legfelsőbb Bíróságon megszűnt a munkahelyi kommunista párszervezet, az intézmény bírái átnézhették a saját személyi anyagaikat. Zinner Tibor hangsúlyozta, hogy a feltárás során azonban nem csak a jogtipró ügyészeket, bírákat kell megnevezni, hanem azokat is, akik nem vállalták a halálos ítéletekkel fenyegető perekben való közreműködést.

M. Kiss Sándor történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese igencsak elgondolkodtatóan úgy fogalmazott, hogy „az ÁVH által ránk hagyott virtuális Magyarország” képének kutatása a feladat. A munka során fel kell tárni a korabeli események sokarcúságát, hogy hiteles, árnyalt és átfogó képet kapjunk arról, mi is volt 1956. Sok perben volt sok vádlott, de csak töredékük neve él a köztudatban. Ezért 15 kevéssé ismert, mégis emblematikusnak tekinthető ’56-os szabadságharcosról személyes portré készül 15 fiatal történész közreműködésével.

Mikó Zsuzsanna levéltáros, történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója felhívta a figyelmet, hogy a magát Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak nevező kádári hatalom havi statisztikákat készíttetett az ítélkezésről. Ezek alapján a rendszer vezetői úgy vélték, a másodfokú bíróságok gyakran túlságosan enyhe ítéleteket hoznak, nem tartják eléggé szem előtt a politikai szempontokat. A statisztikákból kiderül, hogy az elítéltek több mint 80 százaléka munkás és paraszt volt.

Estók József nyugalmazott büntetés-végrehajtási dandártábornok, a Magyar Börtönügyi Társaság szekcióvezetője elmondta, hogy a börtönügy a politikai megtorlás eszköze lett az 1950-es évekre, ennek érdekében 1949-50-ben jelentős arányú személycsere történt a büntetés-végrehajtás állományában. Ekkor lett alapelv a „ne csak őrizd, gyűlöld is!” jelmondat. A kényszermunka a termelés eszköze is volt, amihez „politikai nevelés” is társult. A politikai foglyok pontos száma nem tudható, de amikor Nagy Imre első kormánya 1953-ban megszüntette a kényszermunkatáborokat, és közkegyelmet hirdetett, 41 ezerről 19 ezerre csökkent a börtönben lévők száma.

Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja a rendőrhatósági őrizetről, vagyis az internálásról szólva azt mondta, ez a büntetés-végrehajtáson kívül eső kényszerintézkedés volt. Ezt Nagy Imre első kormánya megszüntette, de később közbiztonsági őrizet néven újra bevezették. Az 1956-os megtorlások idején 1960-ig alkalmazták, ügyészségi jóváhagyással a rendőrség hajtotta végre, időtartama 6 hónap volt, ezt meghosszabbíthatták.

– Sokszor azt gondoljuk, hogy 1956-ról már nem lehet újat mondani, de minden tematikus kutatásnál számtalan nyitott kérdéssel találkozunk, és kiderül, hogy újra és újra vissza kell térni az alapokhoz – mondta a Demokratának Földváryné Kiss Réka. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy széles szakmai-intézményi háttér áll a NEB, a Legfőbb Ügyészség és a Kúria összefogásával tavaly decemberben indult kutatási program mögött, melynek koordinálására a Magyar Nemzeti Levéltár, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, valamint Veritas Történetkutató Intézet vezetőit kérték fel, ők pedig további kollégákat szólítanak meg, így lehetséges országos kutatássá szélesíteni a kezdeményezést.

– A feltárás három fő témakört céloz. Az ’56-os perek átfogó adatbázisának létrehozása megmutatná a megtorlás tömegességét, az elítéltek sokféleségét, a perekben részt vevő ügyészek, bírók kilétét és magatartását. A második témakör ’56 arcaira összpontosít, azzal a szándékkal, hogy az elfeledett hősöket behozzák a köztudatba, pályaképeiken keresztül személyessé téve 1956-ot, bemutatva az akkori események sokarcúságát is, hiszen a baloldaltól a jobboldalig nagyon sokféle hátterű, indíttatású, gondolkodású ember vett részt a szabadságharcban. Fel akarjuk tárni a bírák, ügyészek, ülnökök pályaképét, motivációikat, iskolázottságukat is, bemutatva, hogy honnan indultak, és miként váltak emberek életéről és haláláról döntő személyekké – mondta Földváryné Kiss Réka.

Ágoston Balázs, Demokrata