Rétvári Bence a tárca által eljuttatott közleményében az áll, hogy az alkalmazást használók számára a járóbeteg szakrendelésről való távozás és a leletezés lezárása után azonnal, automatikusan felugrik egy kérdőív.

Hirdetés

Ebben öt szempont szerint lehet értékelni az ellátást: az orvosi ellátás megfelelősége, az egészségügyi személyzet hozzáállása, az időpontfoglalás folyamata, az intézményi tájékoztatás, illetve az intézmény tisztasága; értékelni 1-től 5-ig tartó skálán lehet – fejtette ki.

A beteg továbbá azt is vissza tudja jelezni, hogy az ambuláns lapon rögzített ellátásokat teljes egészében megkapta-e – közölte Rétvári Bence, hozzátéve, hogy az elégedettségi kérdőív anonim; a visszajelzések segítenek az egészségügyi ellátás további javításában.

A közlemény szerint az EgészségAblak alkalmazást már több mint 3 millióan töltötték le, és népszerűségét jól mutatja, hogy havonta több millió leletet és egyéb egészségügyi dokumentumot töltenek le rajta keresztül a felhasználók.

Korábban írtuk

Felhívta a figyelmet arra, hogy nyár óta az EgészségAblak alkalmazásban és a 1812-es EgészségVonalon keresztül is lehet időpontot foglalni országszerte a járóbeteg-szakrendelésekre.

Most már a mobilja segítségével bárki könnyen, gyorsan és egyszerűen tud időpontot foglalni hónapról hónapra egyre több szakrendelésre – tette hozzá az államtitkár.

A legtöbb időpontfoglalás eddig bőrgyógyászatra, szemészetre, valamint fül-orr-gégegyógyászati szakrendelésekre történt, és jelenleg is több százezer szabad időpont foglalható az EgészségAblak alkalmazással – áll a közleményben.