Ismét Magyar Sziget
– Az idén minden korábbinál többen vettek részt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom június negyediki felvonulásán. Hogy értékeli ezt?
– Mozgalmunk fejlődése töretlen. Ezt az is bizonyítja, hogy a megszálló hatalmak szerte a Kárpát-medencében egyre erélyesebben lépnek fel a tagjaink ellen. Délvidéken már kifejezetten veszélyes a helyzet, tavaly októberben egy jogtipró eljárást követően egy évre kitiltottak a Szerbiából, délvidéki vezetőinket pedig börtönnel fenyegetik. Jellemző, hogy semmiféle védelmet nem kapunk a magyar államtól. Így fordulhatott elő, hogy a szabadkai elnökünk, Lavró Tihamér idézést kapott a hatóságoktól, mely szerint három napra börtönbe kell vonulnia, mert nem fizette be azt az ezer dináros (mintegy négyezer forint) büntetést, amit kiszabtak rá, miután szerb szomszédai vasrudakkal félholtra verték. Tihamér ebben az ügyben áldozat volt, több mint egy hétig kórházban feküdt, arccsontja eltörött, teste zúzódásokkal volt tele. Ezek után bármiféle magyarázat nélkül büntetést szabtak ki rá. Így működik az a szerb demokrácia, amelyben Gyurcsány Ferenc szerint mérséklődtek a magyarellenes atrocitások. Mozgalmunk úgy döntött, hogy Lavró Tihamér büntetését összeadjuk egydinárosokban, s egy nejlonzacskóban juttatjuk el a megszálló hatalom szerveinek, hogy lássák, mi a véleményünk róluk. Mára ott tartunk, hogy szinte valamennyi délvidéki tagunk és szimpatizánsunk megjárta már a szerb rabszállító autókat és a fogdákat. Legutóbb épp akkor, amikor Gyurcsány Ferenc Szabadkára látogatott. Itt az Egyesült Magyar Ifjúság tagjaival együtt „NEM” feliratú táblákkal akartuk Gyurcsány tudtára adni, mi a véleményünk róla. A szerb rendőrség brutálisan lépett fel, s a legújabb hírek szerint eljárást is indítanak a tiltakozók ellen, akiknek többsége szervezetünk tagja. Mindez azért fordulhat elő, mert a budapesti kormány a kisujját sem mozdítja az elszakított országrészek magyarjai védelmében. Ezek az esetek azonban azt jelzik, hogy jó úton járunk, hiszen a megszállók tartanak tőlünk. Felvidéken legalább ennyire aktív a mozgalom. Nemrég megrendeztük a második Felvidéki Magyar Szigetet, ahol több mint négyezren voltak. Ezt óriási sikerként könyveljük el, különösen azért, mert eljött vagy százötven szlovák fiatal is. Többségük egyáltalán nem beszél magyarul, szlovákul kérték a belépőt is a bejáratnál, ahol a magyar zászló lobogott. Ezek a fiatalok nagyon jól érezték magukat, és közülük többen felvételüket kérték a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomba. Ez óriási eredmény, azt mutatja, hogy a Szent Korona eszméje más nemzetiségű emberekre is hat, miközben semmit nem adtunk fel céljaink közül.
– Mozgalmuk egyik kiemelt rendezvénye a Magyar Sziget.
– Az idén ötödik alkalommal rendezzük meg a Magyar Szigetet festői környezetben, Verőce és Kismaros között, a Börzsönyben. Az első három alkalom hatalmas anyagi veszteséggel zárult, ezért tavaly nagy előrelépés volt, hogy a végén félmillió forintot tudtunk adományozni a verőcei általános iskolának. Az iskolát, mint arról a Demokrata is beszámolt, sikerült állami kézből egyházi és alapítványi gondozásba venni. A református egyház áll most az intézmény mögött, és a Hatvannégy Vármegye Alapítvány támogatja az iskolát, amiben sokat segített Bethlen Farkas polgármester úr, és a Demokrata olvasói is hozzájárultak az intézmény beindításához. Itt markáns nemzeti szellemű oktatás folyik, a gyermekek a magyar történelmet, az irodalmat, a földrajzot és mindent az egész Magyarország térképéről tanulhatják meg. Nagy eredmény maga a Magyar Sziget is, ahol a Kárpát-medence minden pontjáról érkezett, több generációt képviselő magyarok találkozhatnak, szórakozhatnak, de tanulhatnak is az előadásokból. Tavaly megszületett az első Magyar Sziget-baba is, akinek nagyváradi édesapja és mohácsi édesanyja a második Magyar Szigeten ismerkedtek meg. Azóta a keresztelő is megvolt, a szülők engem kértek föl keresztapának, ami nagy megtiszteltetés számomra. A pártállástól teljesen függetlenül megrendezett Magyar Szigettel nagyon sok fiatalt tudtunk megnyerni a nemzeti oldalnak, aminek később nyilván a nemzeti pártok is hasznát látják majd, hiszen ezek a fiatalok egyben szavazópolgárok is. A rendezvényt egyébként a Demokrata olvasóin kívül soha senki nem támogatta, különösen a politika nem. Sőt, tavaly Újhelyi István, a Magyar Szocialista Párt alelnöke éles kirohanást intézett ellenünk, fasisztának, rasszistának minősítve a Magyar Szigetet, párhuzamot vonva a rendezvény és a zsidók Dunába lövése között, pusztán azért, mert a Magyar Szigetre is a Duna mentén, Verőce és Kismaros között kerül sor. Ezek beteg gondolatok. Újhelyi elfelejti, hogy nem mi, hanem az egyik párttársa, Zuschlag János viccelődött a zsidóüldözésen a Terror Háza előtt. A mocskolódás miatt egy polgári peres és egy büntetőeljárást is indítottunk ellene, utóbbit rágalmazásért. A büntetőeljárás alól kibújt, mert az Országgyűlés mentelmi bizottsága nem adta ki. Ez minősíti őt, hiszen korábban ő vádolt azzal fideszes képviselőket, hogy a mentelmi joguk mögé bújnak. Újhelyi István tehát nem csak hazudik, hanem gyáva is. Ugyanakkor ironikusan azt mondhatom, tavaly a Demokrata után tőle kaptuk a legnagyobb reklámot, bár neki bizonyára nem ez volt a szándéka.
– Milyen érdeklődésre számítanak az idén?
– A Magyar Szigeten évről évre többen vannak. Az első alkalommal, 2001-ben hetvenen voltunk. A következő évben már kétezer látogatónk volt, 2003-ban ennek a duplája, tavaly pedig közel nyolcezer ember volt a Magyar Szigeten, és nemcsak fiatalok, hanem családok és idősebbek is. Miután a verőcei vasútállomástól több kilométeres séta a Magyar Sziget helyszíne, állandó buszjárat közlekedik majd az állomás és a tábor között. Emelkedik a szolgáltatások színvonala, saját élelmiszerboltot nyitunk, ahol lehetőleg magyar élelmiszereket fogunk árusítani. A tábor területén kialakult utcákat, tereket idén el is nevezzük, mégpedig olyan személyekről, akik ma a hivatalosságoktól nem kapják meg a méltó elismerést. Ilyen személy például Horthy Miklós kormányzó vagy Hamvas Béla. Külön hangsúlyt fektetünk a gyereksarokra, ahol kézműves foglalkozások és más programok várják a kisebbeket. A tábor sokat fejlődött tavaly óta, új épületeket emeltek. Lesz egy fedett közösségi épület is, ahol egész nap filmeket vetítünk majd. A gyermekeknek például magyar rajzfilmeket, népmeséket, Mátyás királyról szóló meséket és hasonlókat, de az idősebbek is megtalálhatják az érdeklődési körüknek megfelelő filmeket. Lesznek dokumentumfilmek is. Nagyszabású focitornát is szervezünk, amelyen a Kárpát-medence régiói vesznek részt. Tavaly nagyon népszerű volt az íjászat, ezért idén éjjel-nappal, huszonnégy órában lehet íjászkodni. Hagyományos program most már az Egri Vitézlő Oskola haditorna-bemutatója. Idén ismét eljönnek a soproni hagyományőrző fiatalok, akik második világháborús ruhában ébresztik majd reggelente a tábort. A programok száma is jelentősen megnövekedett, mintegy huszonöt koncert lesz és hatvan előadó. A fellépő zenekarok kiválasztásánál kifejezett célunk volt, hogy magyar érzelműek legyenek. Igyekeztünk sokféle műfajból válogatni, hogy mindenki találjon kedvére valót. Eljön az Ifjú Muzsikás együttes, az Ismerős Arcok, az erdélyi TransylMania, a felvidéki Rómeó Vérzik, a Kormorán, a Dobogó Kő, az R-Go, Waszlavik Gazember, Nagy Feró és a Beatrice, a Zorall, az Ossian, és ott lesz természetesen a nemzeti rock műfajának színe-java. Előadást tart Kiszely István történész, Friedrich Klára és Szakács Gábor, akik a rovásírás rejtelmeibe avatják be az érdeklődőket. A Magyar Szigeten egyébként évek óta minden feliratot rovásírással is feltüntetünk. Ott lesz Grandpierre Attila csillagász, Kocsis István, Bakay Kornél, Raffay Ernő történészek. Lesz Sajtóklub Bencsik András, Haeffler András és a többiek részvételével, megtisztel minket Siklósi Beatrix és Rákay Philip, és eljön két hős is, Wittner Mária 1956-os szabadságharcos és Cseresznyés Pali bácsi, az 1990-es marosvásárhelyi pogrom áldozata, mozgalmunk tiszteletbeli elnöke.
– Mennyi lesz a belépő ára?
– Idén hat különböző hetijegyárat állapítottunk meg. Igyekeztünk mindenki igényeit kielégíteni. A legolcsóbb jegyár 11 ezer forint, ezért egy hétig lehet sátorozni a tábor területén, s minden koncert, minden előadás látogatható. Ilyen kedvező áron hasonló szabású rendezvényre nem lehet jegyet kapni. Azoknak a sátrazóknak, akik teljes ellátást is szeretnének napi háromszori étkezéssel, 16 500 forint ellenében tudjuk ezt biztosítani. Jurtában elszállásolva ugyancsak napi háromszori étkezéssel mindez 19 500 forint, négy, illetve hatszemélyes faházakban pedig 22 500 forint. Akik kényelemre vágynak, azoknak nyolcágyas, kétszintes, fürdőszobás apartman-házakban tudunk szállást adni 23 000 forintért, amiben szintén benne van a napi három étkezés. Lehet három- és négyágyas fürdőszobás apartmanokban is lakni, teljes ellátással ez 25 000 forint. A napijegy idén 2200 forint lesz. Kedvezményeket is nyújtunk, 12 éves kor alatt nem kell napijegyet váltani, illetve az egyes számú hetijegy kategóriájába eső szállás is ingyenes, valamint a második típusú hetijegyet 50 százalékos kedvezménnyel lehet megvásárolni. A faházak használata 8 éves kor alatt ingyenes. Az elszakított területekről érkező több száz HVIM-tagnak a részvétel ingyenes, de a határon túlról a Magyar Szigetre látogatóknak egyébként is tíz százalékos kedvezmény jár.