1956. október 23-a óta nem volt ilyen pokoli vészhelyzet Budapesten

Négyen meghaltak, egy személy eltűnt, kétszázkilencvenen megsérültek abban a pokoli viharban, amely este kilenc után néhány perccel, az augusztus huszadikai tűzijáték kezdetén zúdult a nézőkre. Az apokaliptikus vihar következményei a kis helyen összezsúfolódott több mint másfél milliós tömeg pánikja következtében még súlyosabbak lettek. Bár a vihart a meteorológiai szolgálat is időben előre jelezte, a rendezvényt elkezdték, és a katasztrófa ellenére sem hagyták abba. Az emberek a rájuk zúduló esőben a petárdák rémisztő robbanásai közepette, mint egy túlméretezett katasztrófafilmben menekültek, amerre láttak, de ez nem film, hanem a valóság volt.

Vizsgálatot kezdeményezett Gyurcsány Ferenc, Demszky Gábor pedig sietve kijelentette, a tűzijáték nem fővárosi rendezvény. Felelős lapzártakor nincs. Csak négy halott, egy eltűnt és kétszázkilencven sebesült. Másfél millió ember várta augusztus 20-án, hogy elkezdődjön a tűzijáték a Duna-parton. Voltak, akik már hét órakor letáboroztak, ki-ki székekkel, szendvicsekkel, fagylalttal, italokkal, megfelelő helyet keresve magának, hogy jobban lásson… A fényes ünnep apokaliptikus drámába torkollott. Volt, aki az életével fizetett a rendezvényért…

{mosimage}

Hét óra. Trópusi hőség, az utolsó meleg nyári nap. A levegő áll, szellő sem rezdül. A Duna-part lassan megtelik. Hét óra harminc. Egyre növekvő tömeg. A parton állók vágyakozva nézik, amint a tehetősebbek hajókról, illetve a part menti szállodák teraszáról nézik az eseményeket. Hét óra harmincnyolc perc. Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetést küld a katasztrófaelhárítás illetékesének, amelyben a város felé közeledő 80-100 kilométeres óránkénti széllökésekre figyelmeztet. Nyolc óra. Áll a levegő. Nyolc óra negyven. Az égen nyargaló sötét felhők nyugat felől a főváros felé közelednek. Többen Zsámbék, Érd körzetéből felhívják fővárosi ismerőseiket, hogy ha tehetik, siessenek biztonságba, mert jön feléjük a vihar. Nyolc óra ötvenöt. Már a budai hegyek előtt villámlik az ég. A Duna-parton sokan azt gondolják, már elkezdődött a bemutató. Kilenc óra. Elkezdődik a tűzijáték. Kilenc óra öt perc. Hatalmas széllökésekkel ráront az orkán a fővárosra. Sátrakat, bódékat dönt föl, az emberek szemébe fújja a port, babakocsik, kerékpárok emelkednek a levegőbe. A villámok összekeverednek a tűzijáték rakétáinak fényeivel, a durrogások hangjait az ég dörgése nyomja el. Kilenc óra tíz perc. Gigászi erejű a vihar: a cikázó villámok és a mennydörgés közepette az erős szélben szinte vízszintesen dől az eső. A tűzijáték folytatódik. Mindenki menekülni próbál, fut, amerre lát. Az eső olyan erővel ömlik, hogy néhány másodperc alatt bőrig áznak az emberek. Kitör a pánik. A tömeg elindul, fut mindenki, neki a falnak, kerítésnek. Hatalmas fák dőlnek ki, gyökerestől csavarja ki a földből őket a szél. Az utakon áradat hömpölyög.

{mosimage}

A vihar miatt néhány perc alatt megbénult a közlekedés a fővárosban. A tömegközlekedésben a legnagyobb problémát a trolibuszok és villamosok felsővezetékének szakadása okozzák. Hat trolibuszvonal és tizenhat villamosjárat közlekedése szűnt meg. Sok helyen a felsővezetékekre dőltek a fák és a faágak, néhány helyen pedig a kidőlt oszlopok és a jelzőlámpák meghibásodása nehezítette a közlekedést. Bár a BKV közleménye szerint a tűzijáték környékének elhagyását segítette az este nyolctól ismételten teljes vonalhoszszon közlekedő 2-es metró, illetve az egész éjjel közlekedő 4-es, 6-os villamos, a gyakorlat azonban mást mutatott. A Batthyány térnél a tömeget feltartóztatták a metróőrök, és nem engedtek senkit a szerelvények közelébe. Féltek ugyanis a kialakult pániktól, attól, hogy a tömeg a szerelvények alá sodorja az elől állókat. A 4-es, 6-os villamos akadozva járt. Ennek és az útlezárásoknak köszönhetően a tömeg nagy része órákat gyalogolhatott a szakadó esőben és a hömpölygő vízben. Olykor hiába. Az egyik pesti luxusszálló portása nem engedi be a szerencsétlen embereket. Csak rázza a fejét a csukott üvegajtó mögül. Végül mégis megnyílnak a Duna-parti szállodák kapui. Aki bejutott, megúszta. Aki nem, fut tovább a pusztító áradat elől. – A viharfelhők a Gellért-hegy irányából jöttek. Onnan, ahonnan a rakéták. Ha szembemész a viharral, nem kapsz levegőt és nem látsz semmit. Nem a vízzuhatag a kellemetlen, ami a nyakadba ömlik, hanem a halálfélelem. Ha nem jutsz biztos menedékbe, bármi megtörténhet – mondja az egyik szemtanú. A taxisok sem dolgoztak, pedig egy ilyen rendezvény mindig hoz a konyhára. – Az autó megemelkedett. Az embernek az volt az érzése, hogy elfújja a szél az egész kocsit. A vízelvezető csatornák nem nyelték el a vizet. Az utakon térdig ért, hömpölygött a víz – mondta a Demokratának Tímár István, akit ezen az éjjelen nem is engedett a felesége tovább dolgozni. – Ütött, vágott minket az arcukba csapó eső… Üvegszilánkok, repülő tetőcserepek, kétségbeesett kiáltások mindenfelé – számol be a történtekről egy fiatal lány, aki a budai alsó rakparton látta, amint emberi testek hevertek mindenfelé.

{mosimage}

Egy tizenkét éves kislány, aki egy kidőlő fától agyalapi sérülést szenvedett, később meghalt. Ott halt meg, a rakparton… Nem ő volt az egyetlen áldozat. Egy fiatal férfi is életét vesztette, egy kicsavart fa ontotta ki az életét. Az emberek egymáson gázoltak keresztül, a hatalmas lökdösődésnek is sokan látták kárát, amint később különböző zúzódásokkal orvoshoz kerültek. A sérültek jelentős részét az ügyeletes Péterfy Sándor utcai kórházba szállították, zömében súlyos sérülésekkel, amelyek között fejsérülések, vágott sebek, és zúzódások is akadtak szép számmal. Magyari Zoltán, az Országos Baleseti Intézet igazgatóhelyettese tíz órakor kapott riasztást, mivel az intézmény nem volt ügyeletes. – Ilyenkor az a legelső és legfontosabb feladat, hogy egy tapasztalt sebész osztályozza az eseteket a súlyosságuk szerint. Ezt a szakirodalom „damage control”-nak, vagyis kármentésnek nevezi. Ilyenkor nem az érkezési sorrend számít, hanem az esetek súlyossága dönti el, hogy ki kerül előbb sorra. Gyorsan és higgadtan reagálni, lecsillapítani az embereket, úrrá lenni a pánikon: ez a legfontosabb. Magyari doktor szerint a katasztrófaterv összeállítása azért nehéz, mert minél rövidebb idő alatt kell úrrá lenni a káoszon, meg kell szervezni a sterilizálást, az anyagellátást, be kell indítani a műtőt, be kell rendelni annyi orvost, nővért és kisegítő személyzetet, amennyi kell. Ám lehetőleg éppen annyit, mert ha többen vannak, akkor már egymást akadályozzák. Magyari Zoltán szerint az ilyen eseményekre nem lehet felkészülni. – 1956 októbere óta nem volt ekkora vészhelyzet Budapesten – szögezi le. – Ezt nem csak én mondom. Ez áll az Országos Mentőszolgálat közleményében. Az Országos Baleseti Intézetben éjjel kettőre mindenkit elláttak. Mind az 55 sérültet, akik közül egy személy jelenleg is súlyos, életveszélyes állapotban van, négy további beteg állapota súlyos. A könnyebben sérültek másnap már elhagyhatták a kórházat. Az a 19 éves lány is, aki a Vígadó téren nézte a tűzijátékot a szüleivel és a kishúgával. – Villámlott, de senki nem gondolta, hogy ekkora vihar lesz. Sem a kihangosítókon, sem a kivetítőkön nem figyelmeztettek minket semmilyen veszélyre. Kilenc óra után öt perccel kezdett el csöpörögni az eső, néhány perc múlva pedig már tombolt a vihar. Futni kezdtünk, már amennyire lehetett, átugrottunk a villamosmegálló korlátján és bemenekültünk a szállodába. Valószínűleg akkor üthettem be a lábamat, de konkrétan nem emlékszem rá, hogy mi történt velem, annyira nagy zűrzavar volt. A hotelban egy orvos próbálta jegeléssel csillapítani a fájdalmamat, de nem járt sok sikerrel. A mentőautóra egy órát kellett várni, hiszen először a súlyos sérülteket látták el. A baleseti intézetbe hoztak be, ahol megállapították, hogy a lábam nem tört el, csak zúzódott, ezért sínbe rakták. Ma délután hazamehetek – mondja a 19 éves Veronika. Van, aki nem úszta meg ennyivel. A súlyos és fájdalmas sérülések mellett vannak, akikről még mindig nincs hír. Dobson Tibor, a Katasztrófavédelem szóvivője szerint tíz óra előtt pár perccel kapták a jelzést, hogy egy kishajó öt személlyel a fedélzetén felborult a Dunán. A rendőrök hármat közülük kimentettek, az egyik eltűnt nő holttestét hétfő délután találták meg Ercsinél, férjéről lapzártáig nem érkezett információ.

Négy halott, csaknem háromszáz sebesült. A tűzijáték mégsem szakadt félbe. Épp ellenkezőleg. Fellőtték az összes rakétát. Leszakadhatott az ég, kitörhetett a pánik, halottak, sebesültek, ahogy mondani szokták, égszakadás, földindulás, a látványos kormányrendezvényt mégsem söpörte el semmiféle vihar. Sokba került. Túl azon a több mint kétszázmillió forinton, amennyit maga a tűzijáték kóstál. És amire a Miniszterelnöki Hivatal a négy pályázó közül ismét a tavalyi nyertes Nexus Reklámügynökséget bízta meg. A Nexus nem nyilatkozik. A telefon órákig foglaltat jelez. Úgy tűnik, mellérakták a kagylót. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is hallgat. Ezúttal nem szakította meg a közszolgálati televízió műsorát, mint tette azt annak idején, amikor szabadságra készült. Itthon volt egyáltalán? Szokatlan tőle a nagy hallgatás. Ő valóban minden alkalmat megragad arra, hogy szóljon… A tűzijáték pedig a kormány rendezvénye. A kormány most vizsgálatot rendelt el. Vagyis az rendelt el vizsgálatot, aki a tűzijátékot rendezte. És nyilván azt is ő dönti el, hogy ki és mit vizsgál. Az már csak hab a tortán, hogy még ezt sem Gyurcsány Ferenc jelenti be, hanem Danks Emese, a kormányszóvivő. Ez is rendkívüli, akárcsak a vihar. Részvétet is Danks Emese nyilvánít a kormány nevében az elhunytak hozzátartozóinak.

Kivédhető lett volna? Balatonalmádiban a Veszprémi Egyetem SE vitorlázói már két-három nappal augusztus 20-a előtt felfigyeltek az internetes előrejelzésekben egy viharfront kialakulására. Wolf Gábor, az egyesület tagja elmondta, azt is tudták, mikor lép be a front a Kárpát-medencébe, s ennek megfelelően állították össze a vitorlások hajózási programját. Augusztus 20-án a késő délutáni órákban, amikor még semmit sem lehetett látni, már egyetlen hajót sem engedtek ki a vízre, és a viharjelzés is működött, mivel az előjelzések szerint északnyugatról hirtelen jövő, különleges erősségű szélre lehetett számítani. A balatonalmádi Budatava kikötőben is terveztek tűzijátékot augusztus 20-a alkalmából. Ezt azonban időben lefújták a várható viharra való tekintettel, ami a jelzett időben meg is érkezett egy körülbelül 80 kilométeres orkán képében.

Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a katasztrófa másnapján sietve közli, hogy a tűzijátékot nem a főváros rendezte. Más se hiányzik neki, mint egy újabb botrány, másfél hónappal a választások előtt! A főpolgármester azt is hozzáteszi, hogy ha a tűzijáték szervezői nyolc óra körül lemondták volna a rendezvényt, elkerülhető lett volna a katasztrófa. De nem mondták le. Demszky Gábor szerint ilyen intézkedésre a Főpolgármesteri Hivatalnak nem volt lehetősége. Ez azonban nem igaz. Két évvel ezelőtt, az európai parlamenti választások napján délelőtt Demszky közleményt adott ki egy közelgő tornádóról.

2004. június 11., péntek 13:41 Demszky Gábor főpolgármester az MTI-hez eljuttatott közleményében a délutáni és az esti órákban várható tornádó erejű viharra hivatkozva felhívja Budapest lakosságát, hogy aki teheti, ne induljon útnak. Az úton lévők pedig közlekedjenek a szokásosnál nagyobb körültekintéssel. A főpolgármester előrejelzésekre hivatkozik, melyek azt mutatják, hogy pénteken „ismét tornádó erejű vihar várható Budapesten”. (…) Felhívta a figyelmet arra, hogy a forgalmi lámpák és a jelzőtáblák megrongálódására is számítani lehet, ezeket a FKF Rt. igyekszik minél hamarabb helyreállítani. Feltehetőleg nagyobb faágak is letörhetnek, ezért a gépkocsivezetők lehetőleg ne parkoljanak fák alatt. (…) Figyelmeztet arra is, hogy a villanyvezetékek esetleges megrongálódása miatt fel kell készülni áramkimaradásokra is. (…) Demszky Gábor a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt.-nél 24 órás megerősített szolgálatot rendelt el. A társaság szállítójárművei és takarítógépei készenlétben állnak, hogy folyamatosan el tudják takarítani a viharkárok nyomait. MTI

A főpolgármester és a miniszterelnök első reflexe most a menekülés volt, menekültek a felelősség elől. És minden felelősséget az égiekre hárítottak. Ők zúdítottak hatalmas esőt Budapestre Szent István ünnepén. Ami a leginkább meglepő ebben a drámai történetben, hogy szinte minden érintett kifejezte valamilyen formában, közvetve vagy közvetlenül, hogy úgy érzik, valóban az égiek büntették meg Budapestet. És azt is, hogy tudják, miért. Hernádi Zsuzsa

„Itt a világ vége, mind meghalunk!”

„Amikor bekeményített a szél, és a jeget – vagy nem tudom én, mit – vágta 100 kilométer per óra sebességgel a pofánkba a sötétben, mindenki sikított, és megindult több ezer ember egyfelé, egymással, talán egymáson is, és préselték be egymást a híd alá. A hangom nem hallottam, ordítottam. Úgy értem haza biciklivel, hogy nem láttam semmit, és ordítottam, mint a sakál, nehogy elüssek valakit.” „A felső rakpartról azt láttam, hogy testek hevernek mindenfelé. Lementem. Akkor még egy mentő sem volt ott, egy nagyhangú orvos intézkedett egy 12 éves kislány körül, aki agyalapi sérülést szenvedett. Ez a kislány később meghalt. Az apja őrjöngött, majdnem többen kellett foglalkoznunk vele, mint a kislánnyal. Volt egy fiatal lány, nyaki gerincsérülést szenvedett, csak azt ismételgette, hogy Istenem, segíts! Később, amikor neki is jutott egy mentőorvos, Ambu-ballonnal lélegeztették, de vénát nem tudtak szúrni szegényen. Ahogy a fejét mozgatták, hallottam, ahogy crepitál a csontja. Aztán kiabáltak, hogy »újraélesztés, újraélesztés!« Azt hiszem, az a sérült is meghalt. Később a nyaki sérültet intubálták, vákuumágyba tették és elvitték. Aztán megjöttek a tűzoltók. A III. kerületből a parancsnokhelyettes is ott volt, ugyanúgy dobálta a traverzek roncsait, mint a többi tűzoltó. (…) Amikor már volt ott elég mentő meg tűzoltó, a halott kislány apjával próbáltam foglalkozni, teljesen begőzölt, magát okolta. Akkor elkértem a nevét, címét és visszamentem a mentőhöz, amiben feküdt és egy rendőrnek megadtam az adatokat, hogy legalább azt tudják, ki fekszik a mentőben. Az apjával azt beszéltem meg, hogy utána elkísérem a Délibe, a feleségétől elszakadt, onnan ment a vonatjuk. Amikor visszamentem, nem volt sehol. Remélem, nem tett kárt magában.” „Pillanatok alatt orkánerejű szél tombolt, futottunk valami menedék felé. A másfél éves kisgyerekünkkel rohantunk, a babakocsit vitte a szél. Borzasztó volt. Ilyet még sosem éltünk át! Az egyik irodaépület eresze alá tudtunk beszorulni, ahol a gyerekről lerángattuk a ruhát és átcseréltük szárazabbra. Iszonyatos volt, ahogy több ezer ember sikítva menekült egymás hegyén-hátán, a szülők ordibálták a gyerekük nevét, keresték őket. Mondhatom, túléltük…” „Amint kiértem a palota lépcsőjétől a Siklóhoz, nagy meglepetés fogadott engem, és a tömeget is. Bokáig érő víz várt minket (…) Eközben a vihar egyre erősebb lett. Próbáltunk előrébb jutni, de nem sikerült. Ekkor egy erős ütést éreztem a fejem hátsó részén. Egy faág fejbevágott. Abban a pillanatban azt hittem, hogy mindenki ott fog meghalni. Egyszerűen nem tudom leírni, hogy milyen érzés volt.” „Mikor a vihar lecsitult, kimentünk a menedékhelyről… A húgom nagyon meg volt rémülve, mert előttünk egy házaspár és egy körülbelül négyéves kislány ment. Az anyának véres volt a háta, az apának és a kislánynak be volt törve a feje.” „Én visszamentem, mert egy fiatal srác feküdt az ág vastag része alatt. Mondtam a páromnak, hogy fusson, kihúzom a fiút és megyek. Ekkor már a fiú is megmozdult. Csuklójánál értem csak el, de szerencsére jött valaki és segített. Végül is sikerült talpra állítani, de nem tudom, hogy milyen sérülései voltak, mert alig láttunk.” „Eveztem már sötétben, esőben a Tiszán, síeltem már hófúvásban 2500 méter magasban, ahol visszafújt a szél a lejtőn, de ennyire még nem féltem a természet erejétől.” „Egy kislány mögöttem azt kérdezte anyukájától: meg fogunk halni?” „Barátnőimmel a Vigadó téri hajóállomásnál álltam. (…) Iszonyatosan hideg, jeges eső ömlött ránk. Az orromig sem láttam, mindenem percek alatt csurom víz lett. A körülöttünk lévő kisgyerekek sikítani kezdtek, majd mindenki a jegypénztár felé kezdett rohanni, de ekkor egy férfi elkiáltotta magát, hogy bezárták a kaput. A tömeg teljesen megbolondult, először egymást kezdték a rácsokra nyomni, majd mikor már biztos volt, hogy itt nem lehet feljutni, tovább menekültek. Mi a padon egymáshoz bújva vártuk, hogy csillapuljon a vihar, és közben szólt a tűzijáték, mintha ágyúdörgés lenne. (…) Mindenhol szemét, felborult wc-k, széttört esernyők, kiabáló emberek. Ilyet csak a katasztrófafilmekben láttam. Teljesen le kellett mennünk a Petőfi hídig a zuhogó esőben, hogy kijussunk az alsó rakpartról. Néhány embert a falon húztak fel a felső részre. A tűzijáték fényében még ijesztőbb volt a látvány.” „Amikor leszakadt az ég, egyik pillanatról a másikra olyan erővel kezdett el esni az eső, hogy nem láttam az orromig sem. Beálltunk az egyik szálloda alá, ott keresve menedéket az esőtől, de még ekkor jött a java. A barátnőmet erősen fogtam, nehogy elszakadjunk egymástól. Pillanatok alatt az eső olyan erőre kapott, hogy a széllel párosulva nem lehetett látni semmit, a hátamat csípte ruhán keresztül is. Majd elkezdett szakadni a jég, a kezemet a tarkómra tettem, próbáltam védeni a fejem a dobókocka nagyságú jégdaraboktól. Olyan erővel fújt a szél, hogy én még ilyet nem láttam. A legszörnyűbb az volt, hogy mindenki sikítozott meg üvöltözött. Nem tudom, hogy poénból vagy tényleg a félelem beszélt valakiből, de egy férfihang azt üvöltözte: »itt a világ vége, mind meghalunk!« A Petőfi teret leszakadt faágak terítették be. Volt, hogy ember magasságban, az út közepén hevertek óriási gallyak.” „Amerre csak futottunk, rémült arcokat láttunk, többen kétségbeesetten sikoltoztak elhagyott családtagjaik, ismerőseik után. Nagyon sokan sírógörcsöt kaptak. A Lánchídnál több hatalmas ág is leszakadt, és pár ember meg is sérült futás közben. Az emberek mélygarázsokba és kapualjakba menekültek, mások egészen a metrókig és buszokig szaladtak.” „Mindenki felsikoltott, amikor a felrobbanó petárdákat a házak közé sodorta a szél. Az alsó rakparton állók közül többek ruháját megpörkölte a felrobbanó petárdákból származó parázs. Talán épp ezért szerencse a szerencsétlenségben, hogy esett az eső.” „A rendőrök nagyon készségesek voltak, segítettek mindenkinek, kisgyermekeket takartak el a ruhájukkal, és tették be a rendőrautókba, taxikba… Kinyitották egy építkezés belső udvarát, így az emberek bemehettek az el nem készült irodaházba az Akadémia mellett. Viszont egy dolog bántó, hogy az igényesebb éttermek és a Gresham szálloda tulajdonosai megtiltották a bemenetelt, és biztonsági őröket állítottak az ajtóba.” (forrás: index.hu és origo.hu)