Istent játszó sátán

A „transzhumanizmus” kifejezést elsőként 1957-ben használta a Szép új világ című, 1931-ben megjelenő elborzasztó disztópia szerzője, Aldous Huxley bátyja, Julian. Lényege, hogy hirdetői szerint ideje meghaladni az emberi faj biológiai korlátait és a tudomány segítségével voltaképpen új fajt alkotni.

Maga a kifejezés emberfölöttiséget jelent, ha úgy tetszik, az Übermensch fogal­mának újraértelmezését, kiterjesztését az egész emberi fajra. Sőt, a mozgalom ma már egyre gyakrabban beszél poszthumanizmusról, azaz emberiség utáni korszakról. Figyelemre méltó, hogy a liberális demokráciákban a történelem befejezettségét felfedezni vélő Francis Fukuyama professzor az emberiségre leselkedő legveszélyesebb ideológiának nevezte a transzhumanizmust, éspedig nem holmi marginális fórumon, hanem a Foreign Policy folyóirat 2004 szeptemberi számában. Ugyanő a lap 2009 októberi számában azt állítja, a transzhumanisták „nem kevesebbet akarnak, mint felszabadítani az emberi fajt biológiai korlátai alól”. Fukuyama szerint a mozgalom megszállottai úgy vélik, „az embereknek biológiai sorsukat kell kicsavarniuk a véletlenszerű evolúciós variálódás és alkalmazkodás vak folyamatából, és fajként egy új szakaszba kell lépniük”.

Igen, a transzhumanista ideológia alapműveiben az emberi agy és a mesterséges intelligencia összekapcsolásáról, a krioni­káról, azaz a holttest lefagyasztásáról a jövőbeni újraélesztés reményében, az öregedés megakadályozásáról, a betegségek kiküszöböléséről, a korlátlanul meghosszabbítható élettartamról, az élet bevégzéséről kizárólagos joggal döntő egyénről olvashatunk hajmeresztő jóslatokat.

Közel negyedszázaddal ezelőtt, 1998-ban két liberális filozófus, a svédországi születésű Nick Bostrom (jelenleg az Oxfordi Egyetem Emberiség Jövője Intézetének igazgatója, akinek Szuperintelligencia című műve a Microsoft-alapító Bill Gates kedvenc könyve) és a Hedonista imperatívusz című, témába vágó kiáltványt jegyző, az emberi szenvedést örökre megszüntetni akaró brit David Pearce létrehozta a Transzhumanista Világszövetséget. Ez magát olyan intellektuális és kulturális mozgalomként definiálta, ami „támogatja és kívánatosnak tartja az emberi állapot alapvető javítását, továbbá az öregedést megakadályozó technológiák széles körű terjesztését és alkalmazását, valamint az emberi intellektuális, fizikai és pszichológiai képességek nagy mértékű fejlesztését”. Mindemellett fontos céljuk a totális politikai és jogi egyenlőség, megszüntetve a veleszületett mentális és fizikai problémákat.

A transzhumanisták szerint az ember előbb-utóbb eljut egy általuk poszt­dar­wi­ninak nevezett fejlődési fokra, amikortól képes lesz a saját evolúcióját irányítani, akarata alá vonni léte minden szegmensét, mi több, ezt kívánatosnak is tartják. Odáig mennek, hogy az emberi elmét akár külső, nem biológiai eredetű adathordozóra is feltöltenék. Állítják, hogy mindaz, ami természetes, a forradalmi haladás akadálya. A deklaráltan materialista, a lélek létezését tagadó transzhumanisták lelkesen szorgalmazzák a nanotechnológia, a géntechnológia, a farmakológia, az idegsebészet, de emellett az informatika, a pszichológia, a szociológia szinergikus alkalmazását is az emberi idegrendszer átalakítására, sőt akár a tudatállapot és a test szabad megváltoztatására (itt lép be a képbe a transzhumanizmus egyik irányzata, a manapság már nyíltan támadó, a nemek eltörlését és szabad megváltoztatását követelő posztgenderizmus). Mindezek nyomán egy új faj, az úgynevezett szuperhumán jönne létre.

Első, felületes pillantásra talán még érdeklődve fel is kapjuk a fejünket minderre. Hiszen ki ne akarna sokáig, egészségesen, fájdalmaktól, szenvedéstől mentesen élni, jól érezni magát? Bizony csábító gondolat ez – mint tudjuk, a sátán mindig tetszetős alakban közelít. De mindez nem egyéb, mint a Darwin unokatestvére, Francis Galton antropológus-földrajztudós-meteorológus által kidolgozott eugenika, vagyis az emberi fajnemesítés programja, aminek gyakorlatba ültetését a hitleri Harmadik Birodalomban máig a náci rendszer legfőbb bűnei között szokták emlegetni.

A transzhumanista eugenika mégis gyorsulva terjed a nyugati liberális világban. A politika világában is megvetette a lábát az őrület, a trükk mindössze annyi, hogy megtévesztéssel, álarcban, lépésről lépésre érzékenyítik a nyugati világot. A transzhumanisták legbefolyásosabbjai, az extropianisták (a termodinamikából ismert entrópia, azaz egy zárt rendszer rendezetlenségének ellentéte, azt jelenti, hogy egy materiális rendszer saját rendezettsége érdekében külső energiát és adatokat vesz fel a környezetéből) például örök önfejlesztéssel, optimizmussal, racionalizmussal, nem utolsósorban nyitott társadalommal házalnak, igyekezve megteremteni az érzékenyített és így engedelmes, támogató sokaságot.

Kömlődi Ferenc jövőkutató nem ilyen visszafogott. A tibeti–magyar szakos tanár, a Neumann János Számítógép-tudományi Társsaság hírmagazinjának szerkesztője, 2005 és 2010 között, vagyis a legsötétebb gyurcsányi időkben a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács Információs társadalom technológiai távlatai című projektjének résztvevője az LMP-s Ungár Péter társtulajdonlásával üzemelő baloldali Azonnali.hu portálon 2020. március 4-én megjelent Transzhumanizmus vagy semmi: mit várok a következő évtizedtől? című kiáltványban arról írt, hogy szerinte a transzhumanizmus „a bőgatyásan földhöz és múlthoz ragadt isten, haza, család szentháromság-hívők számára átkot, pallérozottabb elméknek áldást” jelent. Kömlődi tanár hirdeti továbbá, hogy „Európa vagy földeralista lesz, vagy semmilyen”. Ezzel meg is érkeztünk a közvetlen politikai szférához, ahhoz az élet-halál harchoz, amit a normalitást képviselő nemzetek Európája vív a kereszténységet, nemzetet, hazát, közösségi és egyéni identitást, az ember ontológiai valóságát elpusztítani akaró, Istent játszó totalitarizmussal.

Ne legyen kétségünk: a haladás rög­eszméje nevében Istent játszó totalitarista liberális, újbolsevista transzhumanizmus a sátán aktuális ideológiáinak egyike. Vágyott terméke pedig a kedvére gyártott-szerkesztett szuperhumán, aminek már semmi köze sincs ahhoz, amit ember­nek nevezünk.