– Hónapok óta érezhetőek a világgazdasági válság jelei. Magyarországon különösen. Lent vagyunk már a gödör alján?

– Azt szokták mondani, hogy mindig van lejjebb, így van ez a gazdaságban is. Ha nem születnek olyan intézkedések, amelyek segítenek a kilábalásban, akkor hosszú évekig elhúzódhat egy ilyen válságos időszak, a Szovjetunió utódállamai esetében például körülbelül egy évtizedig tartott a recesszió. Ami a mai Magyarországot illeti, sajnos úgy látom, hogy a válság kezelése, a gazdaság rendbetétele inkább vágyálom, mint valós jövőkép. Nemrégiben jelent meg Heltai Péter és Hankiss Elemér szerkesztésében egy kötet Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal? címmel. Ebben nyolcvanhárom különböző felfogású közéleti személyiség fejti ki véleményét a jelenlegi helyzetről. Bozóki András, a Gyurcsány-kormány volt minisztere azt írja, hogy aki a mostani állapotot akarja stabilizálni, az a válságot konzerválja. Ez konkrétan azt jelenti, hogy amennyiben nem születnek érdemi lépések, akkor marad az a helyzet, amiben a magyar gazdaság már három éve vergődik.

– De úgy tűnik, a kormánynak mintha ötlete sem lenne, mit kellene tenni…

– Amit megfigyelhetünk, hogy nem átgondolt kormányzás folyik, hanem az aktuális helyzetre mindig valamilyen pánikszerű reakció születik. Gondoljunk bele, mi történt tavaly nyár végétől. Először azt hallottuk, hogy nincs baj. Aztán bevallották, hogy mégis van válság, de hozzátették, ez csak Amerikát érinti. Később kiderült, hogy Európát is érinti, ám akkor még mindig azt mondták, hogy minket nem fog. Azután kiderült, hogy mégiscsak érint minket is a válság, olyannyira, hogy a forint összeomlását csak az IMF-től kapott hitellel lehetett elkerülni. A legnagyobb baj az, hogy azóta sem történt semmi, pontosabban annyi, hogy néhány hetente születik egy újabb költségvetési és adóterv. Úgy látom, hogy még mindig nincs stratégia a válság kezelésére, állandóan változik a koncepció. És ahol már hosszú ideje bizalmi válság van, ott ez a tanácstalanság egyre erősíti a bizalmatlanságot.

– Sólyom László azt mondta újévi beszédében, hogy a világgazdasági válság felkészületlenül érte a legyengült Magyarországot. Ezért a kijelentéséért akkor éles bírálatot kapott balról.

– Számos elemzés született az elmúlt hónapokban, és abban lényegében mindenki egyetért, hogy Magyarországon nem egy átmeneti válság van, hanem nagyjából 2006 óta látható, itt a pózna vége. Még a baloldalhoz közel álló elemzők is elismerték, hogy 2006-ban már tarthatatlanná vált az akkori kormányzati gyakorlat. Ám valóságos átalakítás helyett csak újabb és újabb reformelképzelések voltak, tartalom nélkül, ami tovább gyengítette az országot. Három esztendő alatt lényegében nullára csökkent a gazdasági növekedés, és én az optimistábbak közé tartozom azzal a jóslatommal, hogy ez az érték 2009-ben vélhetően nulla és mínusz egy százalék közé esik majd. Vannak, akik ennél is rosszabb mutatókat várnak. Mindebből világos, hogy mi most nem elsősorban a világgazdasági válság levét isszuk, hanem annak a következményeit érezzük, hogy a kormányzat 2006 óta nem nézett szembe az ország valós helyzetével és nem hajtott végre olyan döntéseket, amelyek megállíthatták volna a negatív trendet. Talán egyetlen előnye azért van a válságnak.

– Mi lenne az?

– Néhány fontos kérdésben ma már lényegében egyetértés van az elemzők között. Például abban, hogy a válság nem 2008 őszén kezdődött, az IMF hitele nem oldotta meg a gondokat, és hogy a kilábaláshoz sokkal messzebb ható elképzelések kellenek például az ebadó és környezetterhelési díj megváltoztatásánál. Ez nagy eredmény, hiszen az elmúlt hét évben nem jutottunk el idáig, alapvető kérdésekben sem sikerült közös nevezőre kerülni.

– Mik lennének a célravezető intézkedések?

– A legfontosabb, hogy ne higgyük el, a rövid távú változtatások, amelyekkel átmenetileg elkerüljük a bajt, mindent megoldanak. Volt már egy problémás időszak a magyar gazdaságban, 2006-ban, amikor a nemzetközi pénzpiac azt üzente Magyarországnak, hogy ez így nem mehet tovább. A kormány ekkor végrehajtott egy konvergenciaprogramot, majd hátradőlt, elhitte a saját propagandáját, hogy minden rendben van, már nem omlik össze a gazdaság. Ez óriási hiba volt. Még 2008-ban is azt jósolták, hogy 2009-ben már emelkedünk majd, az igazi fellendülés pedig 2010-ben lesz. Aztán látjuk, hol tartunk most… Éveket fecséreltünk el pitiáner ügyekre, és a helyzet nem csupán nem javult, de még mélyebbre kerültünk.

– Erre szokta azt mondani a kormány, hogy ők elindították a reformokat, de az ellenzék megfúrta azokat.

– A minap nyilatkozta az Állami Számvevőszék elnöke, hogy vizsgálatuk kiderítette: a gyógyszer-gazdaságosság ügyében hozott kormányzati döntések nyomán többe került a leves, mint a hús. Vagyis több pénzt emésztett fel a gyógyszerfelhasználás hatékonyságát ellenőrző bürokrácia, mint amennyit megtakarítottak vele. És ez csak egyetlen példa. Ezért mondom azt, hogy véget kell érnie a kísérletezgetés időszakának. Most már közép- és hosszú távon is gondolkozni kell. Átgondolt programra van szükség, ami nem jelszavakból áll, hanem értékekből. A kiindulópont lehetne az euró bevezetése, és ebből a céldátumból kellene visszaszámolni, hogy melyik esztendőben milyen intézkedésekre van szükség.

– Meddig lehet húzni az időt?

– Akár 2010 tavaszáig is. Pillanatnyilag nem nehezedik olyan gazdasági kényszer a kormányzatra, hogy mondjuk nem lehet már pénz kivenni a bankautomatákból, mint Argentínában történt, és polgárháború sem fenyeget, mint Zairéban. Az összeomlás veszélyét elhárították az IMF-hitellel, most nem sürgeti őket semmi.

– Elképzelhető nálunk egy argentin típusú válság?

– Minden helyzetet el lehet rontani, és mint mondtam, mindig van lejjebb. Mindazonáltal én azt gondolom, erős érdekek szólnak amellett, hogy a stagnáláshoz szükséges minimumot folyamatosan biztosítsák az ország számára. Pestiesen szólva a meghaláshoz sok, az életben maradáshoz kevés az IMF-hitel.

– Ami 2010 márciusában lejár, vissza kell fizetni.

– Nekem az az érzésem, hogy a határidőt meg fogják hosszabbítani. A kormányzó erők annyi kiigazítást mindig fognak tenni, hogy egy végzetes kisiklást megelőzzenek. A nemzetközi piacban pedig van annyi dinamika, hogy megadja azokat a lökéseket, amelyek a víz felszínén maradáshoz szükségesek. Sokak szerint persze ez a baj. Van ugyanis egy olyan réteg, amelyik pénteken még nem tudja, vasárnap kire szavazzon. Egy összeomlás után talán rájönnének, hogy annak a bizonyos iksznek igenis van súlya, átgondoltan kell szavazni. Most azonban még lehet titkolni a válság valós mélységét, tovább folyhat a látszatkormányzás, a pánikszerű válságmenedzselés, a kapkodás.

– Milyen lehet a következő néhány év?

– Hosszú válságra kell berendezkednünk. A gazdasági mutatók évek óta lefelé mennek, 2006 óta a lyukakat tömködi a kormány, most 2009-et írunk. Ha jövőre jön egy új összetételű kormányzat, akkor egy kész helyzetet örököl, arra az esztendőre ugye, a költségvetés is meglesz már, úgyhogy az érdemi változtatásokhoz leghamarabb 2011-ben tud hozzálátni. Hosszú éveket elvesztegetünk, miközben Szlovákia, Szlovénia, Csehország, Törökország, Románia és számtalan más ország, amelyik hozzánk hasonlóan lentről indult, folyamatosan fejlődik. Történelmi léptékű leszakadásnak lehetünk a szenvedő alanyai. Már nemcsak Nyugat felé utazva látjuk a lemaradást, hanem Kelet felé is. Ismertünk mondjuk egy Romániát húsz, tizenöt, tíz vagy öt évvel ezelőtt, ehhez képest ha most odautazunk, érezhető a fejlődés. Elég kézenfekvő, hogy új kormányra van szükség, de ennél fontosabb, hogy az országnak olyan vezetésre van szüksége, amely iránt él a bizalom. Mert bizalomhiány van, a bizalom visszaszerzésének alapja pedig az őszinte szó. Nem történhet meg, hogy kihirdetünk egy adótörvényt, aztán néhány hetente megváltoztatjuk. Nem történhet meg, hogy egy vállalkozónak jár az adóvisszatérítés, és pereskednie kell, hogy megkapja. Olyan kormány kell, amelyik őszintén elmondja, mekkora a baj, felvázolja a kiutat, a várható nehézségeket, és azt, hogy a rossz időszak meddig fog tartani. És olyan kabinetre van szükség persze, amelyik betartja az ígéreteit. Ha a térség többi országának sikerült fejlődni, megfelelő kormányzati döntésekkel nekünk miért ne sikerülne ugyanez?

– Egy praktikus kérdés: mit tegyen az, akinek mondjuk még van valamennyi pénze a bankban, vagy fordítva, esetleg deviza alapú hitelt vett fel?

– Nem szabad pánikba esni, kapkodva döntéseket hozni. Nagyon mély a válság, nagyobb, mint amit a kormány elismer, de attól azért nem kell tartani, hogy a forint úgy elértéktelenedik majd, mint annak idején a pengő. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor azt sem szabad hinni, hogy nincs semmi baj. Átgondolt, megfontolt döntéseket kell hozni nem csupán a kormányzatnak, hanem a vállalkozásoknak és az átlagembereknek is. Komolyan kell venni a jelenlegi helyzetet, de a reményt sem szabad feladni, hogy lehet jobb. A rendszerváltozás utáni első három-négy év olyan mélypontot idézett elő a gazdaságban, mintha háború lett volna. És kijöttünk a gödörből. Kijöhetünk most is, a helyzet nem reménytelen. A kormányzásnak nevezett kapkodás elmúlik majd, mint egy rossz álom, és egy olyan kormány, amelyik iránt él a bizalom, visszaadhatja a saját magunkba vetett hitet. Sok időt elvesztegettünk, így azokat az intézkedéseket, amelyeket 2003-ban végre kellett volna hajtani, 2010-ben, 2011-ben kell majd meghozni. Nehéz lesz, több izzadsággal jár, mintha hét éve ezt az utat járnánk, ám nem buktunk még el véglegesen. Fontos, hogy mindenki megtalálja az iránytűt a mostani fejetlenségben, hogy tudja, mik a fontos értékek, és megfontolt döntéseket hozzon a saját jövőjét és az ország sorsát illetően is, ha eljön a választás ideje. Ha nyitott szemmel járunk, ha törődünk a közügyeinkkel, akkor észrevehetjük, hogy melyik az az út, amelyik kivezet a válságból.

Bándy Péter

DR. CSABA LÁSZLÓ

1954-ben született Budapesten.

1976-ban szerzett diplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, 1978-ban védte meg egyetemi doktori disszertációját, 1984-ben kandidátusi értekezését a Magyar Tudományos Akadémián.

1996-ban elnyerte az MTA doktora címet Az összeomlás forgatókönyvei című munkájával.

2000-től a Közép-európai Egyetem (CEU) professzora az Európai Tanulmányok tanszékén.

2007-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.