Ízelítő a Demokrata 2007/48. számából
Eljövetel– A Demokrata 16 oldalas exkluzív adventi melléklete
Márközhely, hogy a karácsonyra való készülődés rég nem az ünnep igazi lényegérőlszól. A díszkivilágításban fürdő utcákat megint ellepik az ajándékárusok, azüzletek különleges akciókat hirdetnek, mi pedig küzdünk a szatyrokkal, a kevéspénzünkkel, a tömeggel, a takarítással-főzéssel. Pedig az advent, vagyis aJézus születésére való felkészülés elsősorban lelki folyamat. A latin eredetű szójelentését sokan hajlamosak egybemosni a várakozással, holott az adventuseredetileg sokkal többet jelent ennél. Egyfajta bizonyosságot arra nézve, hogyvalaki elindult, és meg is fog érkezni hozzánk.
_________________
Bontani 446 millióért– Kormányzati negyed: újabbösszefonódások
Háromszoros áron, 446 millióért bonthat a nyertes VÉP Kft. aNyugati pályaudvaron, miután megnyerte azt a közbeszerzési pályázatot, amelyetmég a MÁV írt ki – azelőtt, hogy eladta volna a területet a Magyar Államnak. Akormányzati negyed építési engedélyeztetése még le sem zajlott, a NemzetiKözlekedési Hatóság szakvéleménye lesújtó, a Fővárosi Közgyűlés sem bólintottrá, ám a síneket már bontják. _________________
Mellbedobás – Nem lesz női kvóta Magyarországon
Lendvai Ildikó frakcióvezetőként kevésbé konfrontatív éskompromisszumokra készebb, mint kollégái, Navracsics Tibor, Herényi Károly,Semjén Zsolt vagy Eörsi Mátyás? Horváth Ágnes egészségügyi miniszter empatikusés hajlamos arra, hogy inkább meghallgassa mások véleményét? Lamperth Mónikaszociális és munkaügyi miniszter szolidárisabb lenne, mint a magyar átlag?Göncz Kinga külügyminiszter problémacentrikus lenne? _________________
Unió, Erdéllyel –Kettő a tábor, három a zászló
A valós versenyhelyzet és az abban rejlő kockázat végülmegmozgatta az erdélyi magyarságot, olyannyira, hogy Romániában a vasárnapszavazók tíz százalékát tették ki a magyarok, noha országosan csak hat százaléka számarányuk. _________________
Lovas István levele Vlagyimir Putyin orosz elnöknek
Azt mondják, a „Nyugathoz”, „Nyugat-Európához” tartozunk.Mert a NATO, az Észak-Atlanti Szövetség tagjai is vagyunk. Hogyne. Akár azázsiai Törökország. Amely hozzánk hasonlóan ugyebár tetőtől talpig „atlanti”hatalom. Meg az Európai Unió tagjai is vagyunk. Hogyne. Amelynek Törökországcsak azért nem tagja, mert annak csatlakozásába kormányok buknának. Különbenis, mi a baj a Kelettel? Mi a baj Japánnal, Szingapúrral, Kínával? Tudja, énegészen a szovjet tömb felbomlásáig abban a hitben éltem, hogy az embereknek aszabadság a legfontosabb. Gigantikus tévhit volt, amelyet 1990 után nagyonmegcáfolt az élet. _________________
Apocalypseslow, avagy Európa és a teve
2050-rekörülbelül 5,2 milliárd ázsiai lesz, szemben a jelenlegi 3,8 milliárddal, anapjainkban 850 milliós Afrika lélekszáma pedig több mint a duplájára (1,8milliárdra) növekszik. Csupán az arányok érzékeltetésére: India lakossága egyhét alatt gyorsabban nő, mint az Európai Unióé egy év alatt!
_________________
Latin átok – Élet harmincév neoliberalizmus után
Melyik az az ország, amelyiknek szocialista első emberét 2006-banválasztották meg, és ahol néhány hónapra rá véres utcai zavargások törtek ki?Melyik az az ország, amelyik drámai mértékben függ egy tőle keletre fekvőország energiahordozóitól? Melyik az az ország, amelyik sikerpropagandátfolytat, de ugyanakkor tömegek tüntetnek a kormány neoliberális politikájaellen? Melyik az az ország, ahol az 1990-es rendszerváltozást sokan nemtekintik igazi határvonalnak? Nem, nem Magyarországról van szó. Ez Chile. Alatin ország az a bizonyos állatorvosi ló, amelyen a neoliberalizmus mindenlétező betegsége diagnosztizálható. _________________
„Visszajelzéstkapni, hogy hasznos vagyok” – Dolhai Attila hitről és sikerről
Katolikuscsaládba születtem, engem így neveltek a szüleim, és én is igyekszem ezt átadnia gyerekeimnek. Az értékrendet persze nagyban meghatározza, hogy én hiszekIstenben vagy a sorsszerűségben, akárhogyan nevezhetjük is. Nem feltétlenül aza fontos, hogy katolikus vagyok, nem hiszek a kategóriákban, abban hiszek, hogyaz embernek valamilyen értékrendhez nagyon gyakran vissza kell térnie.
(A teljes cikkek a Demokrata november 29-én megjelenőszámában olvashatók)