Izgalmas küldetés volt

Hirdetés

– Diplomáciai szempontból milyen állomáshelynek számít Varsó? Hol helyezkedik el az itteni magyar képviselet a követségeink rangsorában?

– Fontos állomáshely. Nagyon szép, izgalmas, kihívásokkal teli hét évet töltöttem itt a nagyköveti poszton. Korán megismertem Lengyelországot és a lengyeleket. Mint gyerek, kifejezetten lengyelbarát, polonista környezetben nőttem fel, édesapám, Dr. Kovács István itt szolgált a nagykövetségen, ő alapította meg éppen 30 éve a krakkói magyar főkonzulátust.

– Úgy tudni, a neves lengyel tudós, Waclaw Felczak az Ön keresztapja. Felczak professzorban odahaza a Fidesz megalapítóját is tiszteljük…

– Igen, ő a keresztapám. Amikor a szüleim összeházasodtak, annyi lengyel, ellenzéki beállítottságú vendég járt náluk, hogy édesanyámnak, Rosonczy Ildikónak, el kellett kezdenie egy nyelvtanfolyamot, hogy könnyebben szót tudjon váltani velük. Aztán mi, Misi öcsémmel, mint gyerekek abba nőttünk bele, hogy folyamatosan érkeznek hozzánk a lengyel vendégek,a lengyel ellenzék emblematikus alakjai. Bennem olyan kép alakult ki a lengyelekről, amely a legmagasabb erkölcsi és szellemi mércének felelt meg. Ez már a nyolcvanas évek krónikája. Felczak professzor sok karácsonyt nálunk töltött, nekem ő lett a legfontosabb lengyel II. János Pál pápa mellett. Amikor édesapám 1990-ben a varsói követség kultúrattaséja lett, a szüleim lengyel iskolába írattak bennünket a testvéremmel, így első kézből ismerhettem meg a lengyel történelmet és kultúrát. A férjemmel mi is lengyel iskolába írattuk a lányainkat. A Nazaretanki rend nővérei által vezetett nagy múltú iskolába.

– Milyen állapotban van ma a lengyel-magyar barátság? Újabban nem felhőtlen a viszony, pedig a hetvenes években még túlcsorduló szívélyességgel fogadták itt a magyarokat…

– Kölcsönös viszonyról volt szó, idősebb lengyelek is sokszor mesélik, hogy milyen előzékenyen bántak velük például a budapestiek. Varsóban, amely az itteni politikai élet szíve, ha időlegesen is, de érezhető, hogy csökkent a magyarok iránti rokonszenv. Én a vidéki útjaim során viszont semmi ilyet nem tapasztalok. Ott nem a napi politikai lüktetések határozzák meg az emberek életét és gondolatait, ugyanazt a szeretet érzem például a kormánypárti és az ellenzéki polgármesterek részéről is. Persze, nagy általánosságban itt sok képtelenséget olvashat az ember a közösségi médiában Magyarországról, akár hajmeresztő állításokat is…

– Lehet, hogy a vidék szorosabb családi kötelékeiben inkább megmaradt, mintegy apáról fiúra szállt a barátság szelleme?

– Ez így csak egy mítosz. Az az igazság, hogy a fiatalabb nemzedékekben már eleve nem olyan erős ez a szellem. A másik pedig, hogy nagyon tagolt Lengyelország területe. Más közeg jellemzi például a tengermelléki városokat, és egészen más a Krakkótól délre eső vidékek társadalmát, ahol elevenen él például a Szent Kinga hagyomány. Itt természetesen erősebbek is a lengyel-magyar kapcsolatok.

– Milyen új formái alakultak ki a barátságnak? Valamikor például fontos kapocs volt a film, az irodalom, majd rock és a jazz…

– Ma másként kell megszólítani a fiatalokat, mint harminc éve. Saját praxisunkban sokszor a soft diplomáciát hívtuk segítségül. Tartottunk például egy divatbemutatót a követségen az Örökség Alkotóműhely ruháiból, és egy parfümbemutatót is a magyar anyaföld illataiból. Ezzel a különlegességgel a TVP híradójába is bekerültünk. Aztán rendeztünk egy borkóstoló sorozatot Herczeg Ágnes borszakértővel, később pedig összehoztunk egy nagyköveti interjút a közösségi médiában, ahol bárki kérdezhetett tőlem. Végül pedig volt olyan eseményünk is, ahol kinyitottuk a nagykövetséget a közönség előtt, így tettünk a Múzeumok Éjszakáján is, továbbá szerveztünk piknikeket, vidéki összejöveteleket. Nagy hatása volt a Lengyelországi Magyar Évadnak is. Júniusban folytatjuk a borkóstoló sorozatot a Felczak Alapítvány nagylelkű támogatásának köszönhetően. Olyan nedűket teszünk az asztalra, amelyek a lengyel-magyar történelmi kapcsolatokhoz köthetők. Ilyenek például a tokaji borok, amelyek meghódították Báthory István udvarát. A lengyel nemesség a tokaji bort a gazdagság, a rang és a tekintély jelképének tartotta. Népszerűsítjük Márai Sándor munkásságát is, ezen keresztül igyekszünk megértetni a magyar néplelket, valamint a XX. századot. Nagyon népszerű Lengyelországban a magyar népzene, teltházas koncerteket adnak az idelátogató folk együtteseink, és nyár elején ismét koncertezik Varsóban a Szent Efrém Férfikar is. Legalább nyolcszor jártak már itt, hagyománnyá vált a követségen adott, sikeres fellépésük. Karácsonykor a nagykövetségi kollégákkal együtt énekeltünk a Szent Efrémmel, így készült a közös karácsonyi kisfilmünk. Ez hír lett a sajtóban.

– Önnek hol kellett a legnagyobb erővel színre lépnie? A politika, gazdaság, vagy kultúra terén?

– Nehéz szétválasztani ezeket a dimenziókat. Nagy eredménynek tekintem, hogy négy évvel ezelőtt létrejött a Lengyel-Magyar Gazdasági Kamara. Ma ez tömöríti a lengyelországi magyar, és a magyarországi lengyel cégeket, kialakult az érintett vállalatok hálója, a követség szorosan együttműködik a szervezettel. Jelentős előrelépés az is, hogy kiterjesztettük a magunk diplomáciai hálózatát Lengyelországon belül. Ez a háló a varsói nagykövetségből, valamint két főkonzulátusból, egy alkonzulátusból és hat tiszteletbeli konzuli irodából áll.

– Ki a kezdeményezőbb fél a kapcsolatok építésében?

– Azért vagyunk itt, mint diplomaták, hogy kezdeményezzünk. Július 1-től Magyarország veszi át az Európai Unió soros elnökségét. A lengyeleknek pedig az az érdekük, hogy első kézből szerezzenek információkat a magyar elnökség prioritásairól, már csak azért is, mert 2025 januárjában ők veszik át Magyarországtól a stafétabotot.

– Nem lesz túl nagy fordulat ez a staféta csere? Politikailag más testtartás jellemzi ma a két államot…

– A felszín ezt mutatja, de egészen más dolgok történnek a reálpolitika színterén. Mindkét állam törekszik például az Európai Unió bővítésére. A migráció kérdésében is hasonló állásponton vagyunk, és bőven találni még közös kapcsolódási pontokat. Négy évig én vezettem a Lengyelül Beszélő Nagykövetek Klubját itt, Varsóban. Sikerült olyan nagyköveteket is ide vonzani, akik különben sosem jöttek volna el hozzánk. Fórummá vált a klub, amelyet meglátogatott Mateusz Morawiecki, az akkori kormányfő, és Jaroslaw Kaczynski, a PiS vezetője, de több, olyan neves politikus is, aki ellenzékben volt azokban az időkben. És mindez a magyar követséghez kötődött. Nagy fegyvertény volt.

– Varsóból nézve mi lesz a V4 sorsa? A jelenlegi lengyel vezetés hanyagolná, a magyaroknak viszont fontos lenne.

– A visegrádi szövetséget mindig is hullámzó dinamika jellemezte, de folyamatosan lesznek olyan témák, amelyek összekötnek bennünket. Itt talán elég, ha újra megemlítem a migráció kérdését, de a térség infrastruktúrájának fejlesztéséről, a közös közép-európai érdekérvényesítésről is beszélni kell. Attól még ne temessük a V4-t, hogy nehezebb időket élünk. Ha ránézünk a térképre, akkor természetesnek kell vennünk, hogy Lengyelország vezető szerepet játszik Közép-Európában, rendes körülmények között tehát a visegrádi szövetségben is.

– Adódtak-e igazán éles pillanatok a szolgálata alatt?

– Ilyennek tekinthetjük például a két évig tartó járványt. Számos tragikus eset történt a lezárt határok miatt, akadtak, akik nem tudtak hozzájutni a legfontosabb gyógyszereikhez, vagy akik megbetegedtek itt, illetve Magyarországon, és képtelenek voltak hazakerülni. Hosszan sorolhatnám az olyan tragikus élethelyzeteket, amelyeket azelőtt elképzelni sem tudtunk. Sokat dolgoztunk, és ki kell emelnem a konzulok rendkívüli munkáját is. Aztán jött a háború. Brutális tüntetések zajlottak a nagykövetség előtt, egymás után kaptuk a halálos fenyegetéseket, a név nélküli üzeneteket…

– Odahaza kevesen értik az ezer éves lengyel-orosz feszültség lényegét. Itt mit tudnak az emberek a magyar–orosz kapcsolatról?

– Keveset, de általában is keveset tudunk egymásról. Nem veszik számba a földrajzi adottságainkat, nem tudják milyen a kárpátaljai magyarság helyzete, nem ismerik az energetikai kitettségünk mértékét, és ennek okát. Persze, a lengyeleket eleve determinálják az oroszokhoz kötődő történelmi tapasztalataik, és én mindig azt mondom, le kell ülni, át kell beszélni végre, hogy miért olyan a Baltikum, miért olyan a magyarok, és miért olyan a lengyelek álláspontja Moszkva kapcsán. Hosszan magyaráztam egy panelbeszélgetésen álláspontunkat és megértésre találtam. De a közösségi médiában, ahol félmondatokban csapkodnak a vádak, ott nehéz higgadtan és meggyőzően reagálni.

– Mégis, mit tehet a nagykövet ilyenkor? A vádak már a lengyel nemzeti konzervatív kormány idején záporozni kezdtek ránk…

– Higgadtnak kell maradni, és jól érthető válaszokat kell adni. Elmondok egy konkrét példát. A Fakt nevű, nagy példányszámú bulvárlap címlapján igaztalan állítások jelentek meg a magyar állásponttal és Orbán Viktorral kapcsolatosan 2022 nyarán. Írtam egy levelet a főszerkesztőnek, kérve, hogy kerüljék a csúsztatásokat és a valótlanságokat. Mire a Fakt egy hosszú, és igen kemény interjút készített velem. Változtatások nélkül lehozták a cikket, amelyben világosan elmagyaráztam, hogy miért olyan a háborúval kapcsolatos magyar álláspont, amilyen. Itt sokat számított, hogy beszélek lengyelül, és átment az udvarias, higgadt forma. Egyébként mihelyt kirobbant a háború, a követség mindjárt adományokat kezdett gyűjteni egy mozgássérült alapítvány számára, amely Kelet-Lengyelországban, Zamość városában működik, és a Pető módszert alkalmazza. A szervezet sok gyereket fogadott be Ukrajnából is a háború kirobbanása után, több szállítmányra való adományt vittünk el hozzájuk, méghozzá személyesen.

– Megdöbbentette a magyar közvéleményt, hogy Andrzej Duda, mondjuk úgy, mint jobboldali államfő, és Donald Tusk, mint liberális miniszterelnök együtt kérték Amerikát, hogy telepítsen atomfegyvereket Lengyelország területére…

– Ha az ország biztonságáról van szó, akkor megvan az összhang a kormány és az elnök között. Egyébként ebben a kérdésben pont nem értettek egyet. Az államfő kérte a fegyvereket, de a kormány nem foglalt állást. A külügyminiszter szerint a kérés elhamarkodott lépés volt a köztársasági elnök részéről. Interpretációja szerint már csak azért is, mert a külpolitikáért nem az államfő, hanem a kormány felel.

– A közvélemény mit szólt ehhez az egészhez?

– Kezdettől fogva fél attól, hogy a háború átterjed Lengyelországra, a történelmi tapasztalatok alapján. Megdöbbentem, amikor a saját gyerekeim azzal jöttek haza az iskolából, hogy aznap az óvóhelyre való gyors lejutást gyakorolták, illetve azt, hogy miként kell összeállítani a menekülő csomagot. Az utóbbiról ma már nem esik szó az iskolákban, de a pincékről, az óvóhelyekről igen!

– Elérheti-e egyszer még a barátság szintje, intenzitása a régi mértéket?

– Másként, de igen. Egy ezeréves történetről van szó. Nemrég beszéltem egy lengyel szociológussal, aki azt fejtegette, hogy a lengyel és a magyar nemesi hagyományok eleve nagyon hasonlítottak egymásra. Mindig nagyon komoly kihívásokkal nézett szembe a régió, de én bízom benne, hogy szép jövő vár rá. Itt, Varsóban is ezt a jövőt kell építeni.