„Mára hivatalosan is kiderült, amit eddig is tudtunk: szélsőbaloldali antifa bűnöző verte szét a józsefvárosi Fidesz-irodát” – írta közösségi oldalán a nagyobbik kormánypárt parlamenti frakcióvezetője.

Hirdetés

Kocsis Máté bejegyzésében rámutatott:

Ny. Tamás 27 éves, Jámbor András és Pikó András aktivistája, korábban a tatabányai baloldali polgármester kabinetjének kommunikációs gyakornoka volt.

A fideszes politikus emlékeztetett: már a múlt heti erőszakos támadás után is tudni lehetett, hogy Pikó András közlésével ellentétben nem egy józsefvárosi dühös átlagpolgár az elkövető, hanem a helyi baloldal aktivistája, ezért is volt képmutató a polgármester eljárása és kommunikációja. Pikó akkor annyit közölt:

Korábban írtuk

A jogos indulat sem jogosít fel erőszakra. Az elmúlt napok történései miatt sokan éreznek tehetetlen dühöt. A gyerekeket ért erőszak és annak leplezése bűn. Az emiatti indulat érthető, de még a jogos indulat sem jogosít fel az erőszakra.

Mondja mindezt úgy a polgármester, mintha az irodában dolgozó alkalmazottaknak, családanyáknak, idős segítőknek bármi köze lenne az elmúlt napok eseményeihez – jegyezte meg Kocsis Máté. Ugyanakkor hozzátette: a polgármestert nem vádolja azzal, hogy a támadást akarta, szervezte, arról előzőleg tudott, ő pusztán csak a tőle megszokott kommunikációs trükkökkel igyekezett tüzet oltani, de azt is úgy, hogy persze tovább hergelje olvasóit a jobboldaliakkal szemben.

A polgármestert csak azzal a teszetoszasággal vádolom, amellyel a kerületet is vezeti. Lusta, nemtörődöm ember, aki nem képes rendet tartani sem a kerületben, sem a saját aktivistái között, viszont ha baj van, kommunikációs blöffökbe menekül. Sok a duma és kevés a tett, polgármester úr, mint mindig!

– jelentette ki a frakcióvezető. Megjegyezte: nem véletlenül csalódottak a józsefvárosi emberek az elmúlt évek teljesítménye miatt.

Jámbor Andrást azonban vádolja azzal, hogy tudomása volt a támadásról, csak abban bízott, hogy nem derül ki.

Kocsis Máté rámutatott: a támadást egy baloldali aktivista követte el, Jámbor ennek a mozgalomnak a hazai vezetője (Szikra), médiabiztosítója, hangadója, parlamenti képviselő, aki szoros barátságban áll vele. A nemzetközi szélsőbaloldali szervezet követte el tavaly Magyarországon a véres utcai támadásokat, amelyekről Jámborék Mérce nevű neomarxista lapja elismerően írt – emlékeztetett.

Jámbor volt az is, aki az antifák véres utcai támadásai után behozta egy szélsőbaloldali aktivistáját a parlamentbe, beültette a páholyba, és azt kérte, kérjenek tőle bocsánatot a meghurcoltatásért. A sors fintora, hogy ugyanennek az embernek a lakásán később 70 ezer gyermekpornográf képet találtak, igaz, nem az övé volt, hanem az élettársáé, aki viszont szintén antifa volt, míg fel nem akaszotta magát.

A lakóhelyem kapuján és postaládájában olykor elhelyezett, saját és gyermekeim testi épségét fenyegető üzenetek is az antifa terrorszervezet tagjainak műve

 – sorolta Kocsis Máté. Felidézte egy, a hozzá eljuttatott magyar antifák között zajló üzenetváltást, miszerint addig kell folytatni a megfélemlítését, amíg el nem tűnik a politikából.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el a Magyar nemzet honlapján.