Azt írták, a búcsúztató az Óbudai temető ravatalozójának Főnix termében lesz, majd az elhunytat római katolikus szertartás szerint helyezik örök nyugalomra. A temetés nem lesz sajtónyilvános. Vízkelety Mariann 67 éves korában, január 7-én hunyt el, a Miniszterelnökség saját halottjának tekinti.

Hirdetés

A család kérése, hogy a gyászolók kegyeletüket ne virággal vagy koszorúval róják le, hanem a Katolikus Karitász, a Magyar Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete támogatásával. A támogatásokat utalás formájában várják a 12011148-00124534-00100008 számlaszámra, „Dr. Vízkelety Mariann emlékére” megjelöléssel – olvasható a közleményben.

Vízkelety Mariann 1992 és 1994, majd 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa, 2002-től a volt miniszterelnök titkárságvezetője volt; 2004 és 2010 között az Országgyűlés Hivatalában szakmai főtanácsadóként dolgozott. 2010-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára lett, 2012-től pedig a Központi Statisztikai Hivatal jogi és gazdálkodási elnökhelyettesi tisztét töltötte be.

Öt éven át, 2015 tavaszától az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára volt, majd az állami szervek működésének elemzéséért felelős miniszterelnöki biztosként dolgozott. Megkapta, 2022 májusában a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést.

Korábban írtuk