Akár 12-15 százalékkal is emelkedhet a kenyérfélék ára – mondta az InfoRádióban a Magyar Pékszövetség szakmai titkára.

Január elsejétől emelkedett a minimálbér, emellett a gáz és a villany ára is, ez pedig jelentősen megnövelte a pékáruk előállításának költségét – közölte Velli József.

Mint mondta, az áremelés mértéke – amelynek időpontját még nem tudta megmondani – üzemenként változó lehet, a titkár azonban 12-15 százalék közé tette

Elmondta azt is: a gabonatermés is befolyásolja idén az árakat, ezért az emelt árakat is csak az aratásig tudják garantálni a pékek.

(inforadio.hu)