– Kik segítenek a Fidesz kulturális stratégiájának kidolgozásában?

– A munka szellemi bázisát elsősorban a Kulturális Tagozat jelenti, de nagyon sokan vesznek részt az elképzelések megformálásában olyanok is, akik nem tagjai a Fidesznek, ám szakmájukban elismert, értékrendünkkel szimpatizáló, a közért tenni akaró szakemberek. A Professzorok Batthyány Köre által jegyzett Szent István Terv például – mint nemzetstratégiai vázlat – egyike azoknak a jelentős szellemi produktumoknak, amelyeknek a hatása megmutatkozik majd a végső programban. A nemzeti kulturális stratégia egyébként nyolc nagyobb területet ölel fel: a nevelést és közoktatást, a felsőoktatást és tudományt, a művészeteket, a közösségi művelődést, a közgyűjteményeket, kulturális örökség védelmét, sport-egészségnevelést és a médiát.

– A március 5-i tanácskozásnak mi a célja? Ötletbörze?

– Annál azért már több. Bemutatjuk, hol tartunk a program készítésében.

– Hol?

– A szerkezete szinte teljes egészében összeállt már, a részletek elhelyezése, pontosítása vár még ránk, a háttérszámítások és kutatási eredmények felhasználásával. Nemzeti kulturális stratégiáról lévén szó, minél szélesebb körű konszenzusra kell majd törekednünk. Eszméinknek, terveinknek, gondolatainknak éltető légkört kell teremtenünk. Ahogyan a kultúra maga párbeszéd a hagyomány értelméről, az igaznak, a szépnek és a jónak a mibenlétéről, a nemzet kulturális stratégiájának az érintett és illetékes értelmiség párbeszédében kell formálódnia.

– Amennyiben az MSZP-ben dúló hatalmi harc a közeljövőben a kormány bukásához vezetne, és a polgári erőknek át kellene venniük az ország irányítását, akkor nehéz helyzetbe kerülnének? Mert, ha jól értem, még nincs kész stratégia.

– A stratégiának a megfelelő pillanatban kell készen lennie. Több hónapos szisztematikus építkező munka van mögöttünk: szakemberek tanulmányainak, a különböző fórumok ötletbörzéinek, a szekciókban dolgozó munkacsoportok vitafórumainak eredményeit kovácsoljuk most egységes egésszé. Úgy vélem, hogy jó programmal lépnénk a választók elé akkor is, ha a kormány nem élné túl a tavaszt, és akkor is, ha a választások 2006 tavaszán lesznek.

– A kulturális tagozat melyik területen a legerősebb?

– Nehéz sorrendet felállítani ilyen szerteágazó területeknél, és nem is az én dolgom. Mindenesetre az oktatás és a tudomány előkelő helyen áll.

– Mert ön egyetemi tanár, tudós ember?

– Lehet, hogy ennek is van szerepe, de nagyobb részt annak a több száz pedagógusnak, a felsőoktatásban és a tudomány legkülönfélébb területein dolgozó hiteles embernek köszönhető, akik a Szövetséggé alakuláskor a Kulturális Tagozaton keresztül léptek be a Fideszbe, s időt és energiát nem kímélve dolgoznak a stratégián.

– Ha balett-táncos lenne, vagy egykori tévéelnök, akkor mondjuk a művészetek, illetve a média volna a tagozat erőssége?

– Lehet. Bár hozzá kell tennem, a művészetek annak ellenére igen előkelő helyen szerepelnek, hogy sem táncos, sem tévéelnök nem voltam, s nem is áll szándékomban kipróbálni magam ezeken a posztokon. Hadd említsem meg itt, hogy úgy oktatási miniszterként, mint a mostani úgymond "stratégiagyártás" koordinálásában megannyiszor segítségemre volt már az a magatartásforma, amire a természettudósokat mondhatni "ránevelte" tudományuk, hogy eredményt csak szisztematikusan végzett munkával, s az ügy iránt való alázattal lehet produkálni, és olyan munkatársakkal, akik ebben a szellemben szívesen vesznek részt a közös alkotásban. Hasonló szellemben folyik igen színvonalas munka a tagozatban a testnevelés és sport területén is, de az itt nem említett másik négy területen is komoly szellemi erőforrásokat sikerült mozgósítanunk.

– Az többé-kevésbé közismert, mi a Fidesz véleménye az ország gazdasági állapotáról. Viszont nem nagyon hallottam a pártot megszólalni a kulturális közéletben uralkodó állapotokról. Általában, mert egyes ügyekben időnként azért hallatják a hangjukat.

– Az ország kulturális közállapota, az emberek kulturális közérzete rossz és romló. Aggasztó a magyar kultúra alapintézményeinek állapota: hogyan lesznek képesek a magyar szellemi élet alkotói ezen intézményi keretek között teljesíteni küldetésüket, művészi, tudományos értékeket létrehozni, a meglévő értékeket megőrizni, s mindezt hatékonyan és hitelesen átadni? A műveltségnek ma Magyarországon nincs meg az az elismertsége, rangja, ami egy polgári társadalomban elvárható lenne. Márai szerint a műveltség reflexével sajátítható el az a szellemi magatartás, amellyel az ember túlélheti az eltömegesedés válságát. Ezt a reflexszerű működést kellene beindítania egy kulturális stratégiának. Ehhez kell szellemi és erkölcsi energiáinkat összpontosítanunk. Ehhez erősítenünk kell az iskola műveltség-átadó szerepét, hogy személyes élménnyé tegye a műveltséget. Az oktatási intézményektől sokan egyszerűen csak azt várnák, hogy a használható tudás szlogenjének jegyében a gyerekeket a könnyű meggazdagodás praktikus trükkjeire tanítsa meg. Ezzel szemben én azon az állásponton vagyok, hogy az iskola elsődlegesen a műveltség, a kultúra átadásának a helye, és az általános műveltségre ráépülő szakmai képzés révén megszerezhető speciális tudás segíti majd az embert, hogy el tudjon igazodni a világban, s hogy magát és a családját eltartsa. A műveletlenség kiszolgáltatottá tesz, az ember nem tudja magát felvértezni az "értesülési ipar" módszereivel szemben, nem tud eligazodni a rázúduló információáradatban. A ciklus vége felé mindinkább eltorzuló oktatáspolitika nem törekszik arra, hogy nemzeti kultúránkon keresztül egyértelmű magyar kulturális identitást közvetítsen gyermekeinknek. Európában minden nemzet féltve őrzi kultúráját. A kultúra egyik nagyon fontos feladata, hogy mozgósítsa azokat a szellemi-lelki energiákat, amelyekkel az ember szellemileg otthonosan mozog a világban. Ettől lesz jó kulturális közérzetünk. Ha nem sikerül mozgósítanunk ezeket az energiatartalékokat, könnyen belesodródhatunk egyfajta szellemi dekadenciába, amely a civilizáció áttételein keresztül igen hamar elindítja a hanyatlást a gyakorlati életben is. Talán túl távolinak tűnik a példa, de a hanyatlás egyik jele, hogy ma Magyarországon egyre inkább hiányoznak a megfelelő képzettségű szakmunkások. Olyan világban élünk, amelyben a jó, precíz szakmunkát, az alkotást nem tekintjük annyira fontosnak, mint az olcsó szórakoztatást. Az iskola szerepe felbecsülhetetlen abban is, hogy a fiatalok elsajátítsák a helyes értékrendet.

– Magyar Bálint ezt másként gondolja. Illetve mást tekint helyes értékrendnek.

– Vannak alapvető, a nemzeti közösséget, a nemzeti kultúrát érintő ügyek, amelyeket soha nem szabad, vagy nem volna szabad alárendelni a hatalom megszerzésének vagy megtartásának. Az a folyamat, ami most zajlik a közoktatásban, jól mutatja, miként nem lenne szabad élni a kormányzati lehetőségekkel. Magyar Bálint brutálisan kötelezővé tette a magyar értelmiség egy nagyon kis részének eszméit, nézeteit, értékrendjét a közoktatásban. Az iskolának egyebek mellett az is a feladata, hogy munkára, a munka szeretetére, becsületére nevelje a gyerekeket. És ez még akkor is így van, ha ezt sokan nem szívesen hallják. Az oktatáspolitika ma olyan üzeneteket közvetít a gyerekek, a szülők felé, amelyek az iskola imént említett szerepét gyengítik, rombolják a pedagógusok tekintélyét. Ezen a területen nagyon erős elvi, politikai, filozófiai ellentét van köztem és Magyar Bálint között, aki szerint – liberális oktatáspolitikusként vélekedik így nyilván – nincs szükség semmiféle tekintélyre. Én viszont úgy gondolom, hogy a valós teljesítményen alapuló tekintély kiváló szervezőerő.

– Ezek a gondok nem nagyon vannak jelen a médiában…

– Kultúrpolitikai gondolatokkal nem könnyű áttörni a médián. A sajtó sokkal inkább vevő az emberek hétköznapjait közvetlenül meghatározó történésekre, az áremelkedésekre, a természeti katasztrófákra és hasonlókra. Nem akarok a kérdésbe kritikát beleérteni, de…

– Csak nyugodtan, professzor úr, hiszen a kultúra sajtóbeli alulreprezentáltságában, abban, hogy nem képesek áttörni az érdektelenségen, lehet felelőssége azoknak is, például önöknek, akik amúgy szívügyüknek tekintik a kultúrát.

– Azt kell mondjam, hogy amíg az egyetlen mérce az eladott példányszám lesz, vagy az, hogy a háromfejű borjúval ki tud több hallgatót-nézőt a rádió-tévékészülék elé ültetni, addig jelentős előrelépésre nem számíthatunk. Ugyanakkor nem vitatom, a kulturális tagozatnak, s személy szerint nekem is még sok feladatom van azzal kapcsolatban, hogy a kultúráról folyó közgondolkodás kellő súllyal jelenjék meg a nyilvánosság előtt. Az év elején "sajtópárbeszédben" el is indítottam egy beszélgetéssorozatot szellemi életünk közállapotáról, amelynek célja a kulturális párbeszéd erőteljesebbé tétele szellemi életünk közállapotának "hordozói" körében.

– Rossz, romló kulturális közérzetről beszél. Mi az oka ennek a lehangoló helyzetnek?

– A 2002-es kormányváltással olyan erők kerültek hatalomra, amelyek semmiféle eszményt nem tartanak követendőnek, az internacionalizmus vagy a globalizáció csapdájában vergődnek. Engednek a nyomásnak, amely kiöli a lelki igényt az egyénekből, a közösségekből, a nemzetből. Rengeteg energiát áldoznak arra, hogy az emberek figyelme lehetőleg ne terjedjen túl a mindennapok gondjain, s az igényes szellemi környezet helyett a "fogyasztás templomaiban" töltsék az idejüket. Pedig nem olyan nehéz belátni, hogy pusztán anyagi célokért küzdeni a legrövidebb utat jelenti a boldogtalansághoz.

– A december 5-i "nem"-re buzdításai az ország választott vezetőinek helyét is kijelölte a nemzethez való viszonyban…

– Nem áll szándékomban sértegetni a kormányfőt, de a magyar történelemben kevés példa van arra, amit kultuszminiszterével összefogva produkáltak. Egy, a népszavazás előtt megjelent írásomban Hiller Istvánon számon kértem, és most is szeretném számon kérni, kinek a nevében kampányolt kultuszminiszterként amellett, hogy a határon túli magyarok nem tagjai a nemzetnek?

– Emlékezetem szerint pártelnökként és nem miniszterként szólalt meg ebben az ügyben…

– Ő akkor éppen kulturális miniszter volt. És nem tudom, hogy Trefort Ágoston, Eötvös József vagy éppen Klebelsberg Kunó utóda miként vetemedhet arra, hogy az országhatáron belül élő polgárokat a határon túl élő magyarok ellen uszítsa? Bár, ha jobban belegondolunk, Hiller István miniszterségére általában is az volt a jellemző, hogy nem tudott tisztán szakmai döntéseket hozni, a pártpolitika, az MSZP-ben dúló hatalmi harc minden ténykedésére rányomta a bélyegét. Először a pártelnökségért folytatott küzdelem homályosította el a látását, aztán a már megszerzett tisztséggel együtt járó feladatok és a miniszteriális teendők szövevényében vergődött tehetetlenül, reménytelenül kiszolgáltatva különböző érdekcsoportoknak. Azt azért el kell ismerni, hogy nem könnyű a kulturális döntéseket távol tartani a politikai befolyásolástól. Ez a magyar közélet egyik meglehetősen nehéz kérdése.

– Pedig többen gondolhatták, hogy Görgey Gábor után nem okozhat gondot jó, de legalábbis tűrhető miniszternek lenni. Beszélgetésünk idején még csak jelölt Bozóki András, mire azonban az interjú megjelenik, nagy valószínűség szerint már ő lesz az új kulturális miniszter. Van jelentősége annak, hogy ki irányítja a tárcát?

– Bozóki András bizonyos értelemben a kollégám, hiszen az egyetemi, tudományos világból jön, ezért sem szeretném őt megbántani, okom sincs rá, de véleményem szerint nincs különösebb jelentősége, ki lesz Hiller István utódja február közepétől. Nem hiszem, hogy lényegesen új elképzeléseket tudna megvalósítani, mert a számára rendelkezésére álló alig egy esztendő erre nem is adna lehetőséget. Nem ismerem részleteiben a jelölt programját, a bizottsági meghallgatásáról szóló beszámolókban azt emelték ki, hogy a folyamatosság híve.

– Ez nem sok jót ígér a kulturális közérzetet illetően…

– Majd meglátjuk.

– Nem tartja érdekesnek, hogy a kulturális bizottságban ellenszavazat nélkül hagyták jóvá Bozóki András jelölését? Az ellenzéki képviselők vajon miért nem szavaztak "nem"-mel?

– Ez pusztán annyit jelent, hogy személyes kvalitásait, eddigi teljesítményét illetően nem tartják alkalmatlannak – mint ahogyan én sem tartom annak. Az már más kérdés, hogy kinevezésével az oktatás után a kultúra is teljesen az SZDSZ kontrollja alá került.

– Ha elfogadjuk a helyzetértékelését, miszerint a kulturális közérzet rossz és romló, akkor adódik a kérdés: Mi változik 2006-tól, amikor reményeik szerint átveszik a kormányrudat az SZDSZ-MSZP-párostól?

– A kultúrpolitika minden területén változásra van szükség. Azt remélem, hogy a legfontosabb, amit érzékelni lehet majd, hogy az oktatáspolitika a követelményeken alapuló normatív pedagógia irányába fordul. A nevelés megerősödését szeretnénk elérni a közoktatásban. Azt, hogy a nemzeti műveltségi kánon fontos, megkerülhetetlen részét képezze az alaptantervnek. Meg kell szüntetni a felsőoktatás finanszírozási és irányítási zűrzavarát, és meg kell akadályozni a magyarországi elitképzés szétverését. Változtatni kell a sport és az egészségnevelés területén. A tudomány támogatásában folytatnunk kell a 2000-ben elkezdett munkát. Ugyancsak komoly változtatásokat látok szükségesnek a médiapolitikában, amihez az anyagi feltételek megteremtésén túl, a törvényi újraszabályozáson keresztül vezet az út. Ez utóbbihoz persze kétharmados többség kell, de ennek hiányában is vannak lehetőségek a kormány kezében arra, hogy főleg a közszolgálati médiában tapasztalható bulvárosodás ellen fellépjen.

– Négy eldöntendő kérdés, így a vége felé. Az általános iskola alsó tagozatán visszaállítják az osztályozást?

– A tanulók teljesítményét úgy kell értékelni, hogy az segítse őket a helyes önértékelésben, és szüleik számára is világos legyen. Ennek megszokott és elfogadott módja az érdemjegy. Hogy ezt milyen kortól lehet alkalmazni, azt a szakembereknek kell eldönteni. A véleményem az, hogy a harmadikos gyermekek már értik az érdemjeggyel történő értékelést.

– A testnevelést fogják-e osztályozni?

– A szakemberekkel és a pedagógustársadalom többségével egyetértésben igen.

– A magyar és a történelem marad-e érettségi tantárgy?

– Igen. Sőt, az érettségi tárgyak közé be kell venni a természetismeretet. Magyarországon ma ebben a tekintetben is áldatlan állapotok uralkodnak. Ma középiskolai végzettséget lehet szerezni úgy, hogy az érettségiző diáknak fogalma sincs alapvető természeti kérdésekről. Hogyan tud így felelősen dönteni saját egészségével vagy a környezettel kapcsolatos kérdésekben?

– Lehet-e majd érettségizni "bigbradörből"?

– Nem. Épp a minap volt vitatéma, hogy a magyar nyelv és irodalom középiskolai felvételi vizsgán a szövegértés témakörben első feladatként a gyerekeknek értelmezniük kellett egy televíziós műsorújságot. Arra a kérdésre vártak választ a feladat alkotói, melyik az a tévéműsor, amelyik egyszerre két csatornán megy. A helyes válasz: Nap-kelte. Egy másik kérdésben azt tudakolták a felvételizőktől, melyik az a sorozat, amelyiknek a legtöbb részét már vetítették. Mintha a feladat alkotói feledni látszanának, hogy egy szöveges feladatnak van másodlagos üzenete is. Ezeknek a példaként említett feladatoknak az volt a másodlagos üzenete, hogy nézzetek minél többször televíziót. Egy matematikai példában sem teszem fel úgy a kérdést, hogy ha lopsz ötszáz forintot, akkor ebből a pénzből hány Balaton szeletet tudsz venni, ha egy Balaton szelet ára ennyi forint. A feladat másodlagos üzenete a következő: Menj, és lopj, rabolj, ha csokit akarsz enni.

– Az új feladatokat kiötlő, azokat jóváhagyó emberek valószínűleg tisztában vannak a másodlagos üzenet hatásmechanizmusával.

– Nekem is az az érzésem, hogy ez így van, de ezekkel a feladatokkal rossz üzeneteket juttatnak el a fiatalokhoz. Én úgy gondolom, hogy a másodlagos üzeneteknek a becsület, a tisztesség, a szép, a jó, az igaz felé kell orientálnia és nem manipulálnia. Azt hiszem, az egy igazán lényegi különbség a polgári és az ultraliberális oktatáspolitika között, hogy ez utóbbi nem tulajdonít fontosságot például a másodlagos üzeneteknek. Vagy mégis?

– A "Polgári Kormányzás 2006" megvalósításának alapfeltétele a választási győzelem. A konzervatív-jobboldali tábor állapota bizakodásra ad okot, vagy igazuk lehet azoknak, akik azt mondják, hogy egyáltalán nem biztos a kormányváltás jövőre?

– A dolgok természetes sorrendje az, hogy egy politikai erő világos programmal és hiteles emberekkel álljon a választók elé, majd pedig, ha bizalmat nyer a kormányzásra, akkor programja szerint kormányozzon. Véleményem szerint program és hitelesség dolgában a Fidesz nem áll rosszul. De következetes és kitartó munkára van szükség, az embereket személyesen kell meggyőzni általuk elfogadott, hiteles politikusoknak, közszereplőknek, szakembereknek. Ha egyre több ilyen ember egyszerűen és érthetően elmondja, hogy mi történik ma az országban, akkor honfitársaink közül mind többen elhiszik, megértik ezt, és biztosan változást akarnak majd.