Jó sál, rossz sál
A kiegészítők fontosak. A sapka melegíti a fület, a kesztyű megvédi az ember kezét, a napszemüveg öltöztet, a sál meg, ha épp olyan a közhangulat, diplomáciai botrányt okoz a szomszédos államokban.
A magyar–görög barátságos meccs nem csak az eredmény (2–1 nekünk) vagy Dzsudzsák Balázs válogatotti búcsúja miatt kapott a szokottnál is nagyobb médianyilvánosságot. Dzsudzsák ugyanis a lefújást követően felment a kormányzati páholyba, ahol a focikedvelő kormányfő annak rendje és módja szerint gratulált neki, kezet rázott vele, majd a hátát is meglapogatta. A gratulációk, kézrázások és lapogatások közepette ide-oda libbent az Orbán nyakában lógó szurkolói sál, rajta a történelmi Magyarország körvonalaival.
Tulajdonképpen ennyi a sztori. A magyar miniszterelnökön lógott egy szurkolók által előszeretettel viselt sál, amelyen Nagy-Magyarország térképe volt látható. Mindez elég volt ahhoz, hogy a kisantant összes tagállama, a közép-európai történelmet távolról sem ismerő EP-képviselők, neoliberális nyugati lapok, levitézlett MSZP-s politikusok is megszólaljanak.
Sajátos divatcikk
A sort az ügyeletes brüsszeli magyargyűlölő, Daniel Freund nyitotta. A zöldpárti EP-képviselő a Twitteren vonta le a végső következtetést: ha Orbán nagy-magyarországos sálat visel, akkor tuti, hogy erőszakos határmódosításokra készül. „Milyen megnyugtató ez Magyarország szomszédjai számára” – írta. Hogy Freund ennyire szívén viseli a közép-európai államok biztonságát, rendben van, csak az a fránya képmutatás ne volna. A Guy Verhofstadt pozíciójára törő Freund arról ugyanis már elfelejtett twittelni, miként kaszálta el az Európai Bíróság pár héttel ezelőtt az Európában élő nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló Minority SafePacket. Biztosan nem tartotta elég fontosnak. Bezzeg a sálat…
Freund reakcióját követően a Trianonban magyar területeket szerző államok kormányai is sorban megszólaltak. A román külügy meglepően puha és semmitmondó reakciója szerint a „valósággal ellentétes mindenfajta revizionista megnyilvánulás”, ráadásul szembemegy a két ország között köttetett, jószomszédi viszonyt garantáló alapszerződéssel. Az osztrákok megpróbálták elviccelni a dolgot. Valószínűleg tudat alatt ott motoszkált a bécsi diplomáciában, jobb nem pattogni, mert a végén még valaki felteszi a kérdést: hogy van az, hogy a közös állam szétesése után még ők is kaptak területet a történelmi Magyarországból? Külügyi szóvivőjük vicceskedve azt mondta, a lehető leghamarabb értesítik a magyar felet, hogy megszűnt a közös monarchia. A szerb diplomácia, köszönhetően a két ország között az elmúlt években tapasztalható igen barátságos viszonynak (meg annak, hogy Belgrád pontosan tudja, az EU-s integráció útja Budapesten át vezet), szó nélkül hagyta a sálügyet.
A magyar diplomácia sikereként is felfogható, hogy másik déli szomszédunktól, a horvátoktól is kifejezetten visszafogott reakció érkezett. Zoran Milanović horvát államfő korábban (még kormányfőként) számtalanszor kritizálta a magyar vezetést, nevezte a határkerítést Európa szégyenének, támadta a helyi magyar közösséget, ehhez képest most közölte, csak nevetni tud az eltúlzott reakciókon, hiszen a horvát nép szomszédjai közül „még mindig a magyarok a legjobbak”. A szidás helyett kapott dicséret annak fényében nem meglepő, hogy Milanović az utóbbi időben több, kifejezetten magyarbarát nyilatkozatot tett, akár a Covid-járvány kezelésével, akár az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos magyar álláspontot illetően. Az talán érdekesebb, hogy politikai ellenlábasa, a horvát kormányfő, Andrej Plenković is önmérsékletet tanúsított, mikor azt mondta, nem akar mindenféle sálakkal foglalkozni.
Urál és humusz
Bár eltérő indíttatásból, de az ukrán és szlovák közélet egyaránt rengeteget foglalkozott a(z általuk kreált) sálbotránnyal. Újra bizonyítást nyert például, nem dúlhat háború olyan intenzitással, nincs az az összehangolt orosz terrorbombázás, hogy az ukránok ne tudnának egy kicsit a képzelt magyar fenyegetéssel foglalkozni. Diplomáciai szinten éppen Kijev vitte legmesszebb az ügyet, ők ugyanis képesek voltak bekéretni a magyar nagykövetet, Íjgyártó Istvánt. Külügyi szóvivőjük, Oleh Nyikolenko ráadásul még hivatalos bocsánatkérést is követelt a „revizionista eszmék” terjesztése miatt. Reméljük, szegény Íjgyártóval nem írattak le ezerszer, „Nagy-Magyarország rossz, Kis-Magyarország jó”!
Bécstől Bukarestig, Pozsonytól Belgrádig minden más reakció eltörpült az ukrán parlamenti képviselő, Viktor Baloha elképesztő kifakadása mellett. Munkács korábbi polgármestere (és a szoboreltávolító jelenlegi polgármester édesapja) „apró korcsoknak” és „fasisztáknak” nevezte a magyarokat. Közösségi oldalán azt írta, Orbánnak „jól jön majd a sál, hogy letörölje a taknyát”, ha Kárpátalja elfoglalásával próbálkozna. Sovinizmusba fulladt barokkos körmondatait azzal zárta, a Kárpátalja elfoglalásával próbálkozó magyarok majd akkorát kapnak a szájukra, hogy az Urál mögött kötnek ki, amúgy is itt az ideje eltörölni a magyar emlékeket Kárpátaljáról.
Csak a rend kedvéért jegyezzük meg, e kijelentések miatt nem kérettek be egyetlen nagykövetet sem, nem írtak róla nyugati lapok és egyetlen EP-képviselő sem twittelt a fenyegető ukrán agresszióról. Ezzel együtt persze Balohát érdemes a helyén kezelni. Gyakran előfordul vele, hogy gyógyszerre issza a vodkát. Most korábbi szövetségese, az első számú oroszbarát ukrán oligarcha, Viktor Medvedcsuk miatt amúgy is kénytelen jó pontokat szerezni az ukrán sovinisztáknál, ráadásul a központi hatalomnak is muszáj bizonygatnia, annyira elkötelezett Ukrajna iránt, hogy nagyon!
Hasonló bizonyítási vágy fűtötte a szlovák diplomácia fejét, Rastislav Káčert is, amikor „undorítónak és humusznak” („hnus a humus” – ez egy lefordíthatatlan szlovák szójáték) nevezte a magyar kormányfő sálválasztási szokásait. Káčer külügyminiszter persze nem Kijev, hanem Brüsszel, Washington, valamint az atlantista eszme iránt kénytelen bizonygatni elköteleződését. A korábban budapesti szlovák nagykövetként szolgáló Káčer számtalan alkalommal fejezte már ki antipátiáját a magyar vezetéssel szemben. Nevezte már Orbán Viktort „fényhozónak” (latinos vagy bibliai műveltségűek előnyben!), „önjelölt prófétának”, Magyarországot „nem demokráciának”, sőt pár éve előadta azt is, Budapest mindössze „három lépésre van a határmódosításoktól”. Külügyminiszteri kinevezése után nem sokkal már arról beszélt a lengyel Rzeczpospolitának, Trianon traumatizálta a magyarokat (ez mondjuk igaz is!), így a Magyarországgal szomszédos államoknak akad némi okuk a paranoiára. Ezzel nagyjából egy időben a szlovák Denník N-ben kifejtette, a magyar kormány háborúval kapcsolatos kijelentései „gyakran megegyeznek azokkal, amelyeket a Kremlből is hallani”.
Egy sál, négy állam
Orbán sálas fellépése még azok kétkedését is kiváltotta, akik egyébként támogatják a magyar miniszterelnök szomszédságpolitikáját. Joggal lehetett ugyanis attól tartani, a múlt csütörtökre tervezett V4-es kormányfői csúcs hangulatára is rányomhatja a bélyegét, főleg hogy a soros elnök, Szlovákia rendezi. Nemcsak a liberális, de a jobboldali, konzervatív szlovák sajtó is napokig foglalkozott a sállal (vagy írjuk talán: „A sállal”), így a médiabuborékban élőknek úgy tűnhetett, az ügy a kassai V4-találkozó egyik központi témája lehet.
Az egyeztetést követő sajtótájékoztatón, ahol e sorok írója újságíróként jelen volt, egyértelműen kiderült, nem így történt. A házigazda Eduard Heger sikeresen simította el az ügyet azzal, hogy egy szlovák címeres sálat akasztott a magyar kormányfő és a saját nyakába. Lett belőle FB-poszt, és mehetett mindenki a dolgára. A V4-ek fontosságának fényében pedig igazán figyelmen kívül hagyhatjuk Heger pikírt megjegyzését arról, hogy ajándékozott egy „új, friss” sálat a „régit” hordó Orbánnak. Később a sajtótájékoztatón is felmerült még a téma, ahol Orbán újra meg újra elmondta, a foci az foci, a politika meg politika. Nem kell összekeverni a kettőt.
