A villamosenergia-igények a tavalyi jelentős, 8,1 százalékos mérséklődéshez képest a mért adatok szerint stagnáltak 2024 eddig eltelt hónapjaiban – tette hozzá a minisztérium.

Hirdetés

A Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) az MVM Csoport adatszolgáltatásán alapuló összegzése szerint a földgáz esetében két év alatt összesen 23,3 százalékos a mérséklődés. Ennek nagyobbik hányada tavalyra esett: 2023 első felében több mint 1 milliárd köbméter gázt takarítottak meg a lakossági felhasználók és a gazdasági szereplők, nagyjából fele-fele arányban. Az idei első félévre kimutatott további mintegy 300 millió köbméteres csökkenésnek viszont már kétharmada származott a háztartásoktól – emelte ki az EM.

A nemzetközi energiaválság nyomán tudatosabbá váló felhasználás következtében az idei első féléves adatok nemcsak a megelőző két esztendő azonos mutatóinál alacsonyabbak. A 2024 január-júniusában elfogyasztott gázmennyiség még a 2021-es első féléves adattól – 4,6 milliárd köbméter – is elmarad.

A minisztérium megállapította: Magyarország egymást követő két időszakban teljesítette felül az uniós elvárást a gázfogyasztás visszafogásában. Az előző öt év átlagához képest a tagállamoknak 15 százalékkal kellett kevesebb földgázt használniuk. Hazánk a kötelező szintet meghaladó, 20 százalékos megtakarítást ért el tavaly után idén áprilisig is. A gazdaság újraindulásával a vállalkozások energiaigénye nőhet, de az elért fogyasztáscsökkentés nagyobbik hányada hosszabb távon is megőrizhető lehet.

Korábban írtuk

Hangsúlyozták: a magyar családok a rezsicsökkentésnek köszönhetően tartósan Európa legalacsonyabb áram- és gázárait fizetik. Biztonságos ellátásukról a háborús időkben is gondoskodik a kormány. A megfelelő felkészülés és a visszaeső felhasználás együttes hatására, a kötelező feltöltési ütemtervet jelentősen megelőzve július elejére több mint háromnegyedükig teltek meg a hazai gáztárolók. A kimagasló kapacitású létesítményeknek mostanra már négyötödét foglalja el a betárolt több mint 5 milliárd köbméter földgáz.

Az EM emlékeztet: a kormány többféleképpen segíti energiafogyasztásuk mérséklésében a magyar családokat. A Napenergia Plusz Program a zöldenergia termelésére és tárolására alkalmas modern napelemes rendszerek telepítésére ösztönöz. A 30 milliárd forinttal megemelt keretösszeg jóvoltából több mint 25 ezer háztartás önellátási képessége erősödik, áramszámlája csökken. A július elején elindult otthonfelújítási program az 1990 vége előtt épült családi házak energetikai korszerűsítését támogatva járul hozzá ahhoz, hogy a nyertesek könnyebben tarthassák felhasználásukat a rezsivédett sávhatár alatt – sorolta a minisztérium.