Tavaly október elseje óta válság van. Onnan tudni napra pontosan, hogy a kormány a devizahitelesek számára kedvezménynek szánt átmeneti és semmit meg nem oldó könnyítéseit a munkájukat ettől a naptól elveszítettek számára tartja fenn. Az adóátrendezéshez szükséges szavazatok összekoldulása miatt igencsak leterhelt miniszterelnök azonban csupán kevesek figyelmét tudja elterelni a munkahelyüket naponta százával elveszítők, a bedőlt devizahitelek következményeivel küzdők hatalmas csoportjából.

– Sokan félnek a változástól, ezért szükség van olyan vezetőkre, akik átérzik az emberi bizonytalanságnak ezt a nehéz, személyes terhét. Olyan vezetők kellenek, akik értik, hogyan működik az ember, és azok a közösségek, amelyekben a polgárok élnek – jellemezte akaratán kívül saját alkalmatlanságát Gyurcsány.

Mivel azonban a válság sem az Egyesült Államok új, afroamerikai elnökétől, sem a volt KISZ-vezértől nem rettent meg, napról napra tovább emelkedik az Index internetes hírportálon beindított elbocsátás-számláló, amely az állásukat veszítettek számarányáról ad képet. A válság többletterheit adók, megemelkedett törlesztőrészletek és munkanélküliség formájában viselők tömege rettegve tekint a létbizonytalanság és az ezzel együtt járó szegénység közelítő fenyegetésére, igazolja a nyilvánvalót a Századvég-Forsense legutóbbi felmérése.

Változatok fosztóképzőre

Az országot a válságból még nagyobb válságokba sodró reformhevület szocialista apostola számára is elegendő volna végighajtani néhány borsodi falun ahhoz, hogy képet kapjon az emberek „működéséről”.

Megismerkedhetne az Alsózsolca határában húzódó, egymástól néhány lépés távolságra eső, félig elkészített, vakolatlan szocpolos házak látványával, amelyek környékén nem tanácsos kiszállni az autóból, de a házak mellett húzódó Sajó folyón hajókázni sem, mert nyaranta a vízen utazót előszeretettel dobálják öklömnyi kövekkel a cigány származású bűnözők utánpótláskorú növendékei. Elég lenne látogatást tenni a szomszéd község, Sajólád letarolt erdejében, ahol fa már alig található. Érdemes volna megállni a közeli Ónod postahivatalában, amikor a segélyre várók rohama elönti a helyiséget, míg odakinn nyugati luxuskocsiban várakoznak a kamatos pénzek visszafizetésére a szegénység vagyonosodási vizsgálattal nem fárasztott vámszedői.

Telente a porták kéményén át sűrű, fekete füst utal arra, hogy lakójuk az erdő fáin kívül gumival és minden más házi lommal is tüzel, a környék falvainak határához érve már megcsapja az odaérkező orrát valami kesernyés szag. Az eladhatatlan házakban élhetetlen körülmények között sikertelen emberek élnek, javarészt állástalanul várva az elégtelen közfoglalkoztatás esélyét.

– Az éhenhaláshoz sok, a tisztes megélhetéshez kevés – jellemzi az esetet Sándor, a közcélú munkás, aki hólapátolás közben tért be a helyi kocsmába, mint mondja, melegedni. Kérges kezeivel egy forralt borral töltött poharat markolva mesél családjáról, amelynek tagjai segélyből és alkalmi munkából élnek, napról napra.

Az emberek „működésének” megértéséhez Budapest is elegendő. Ha az embernek a piros lámpánál kocsijával meg kell állnia, mivel nem szirénázó rendőrautók kísérik szolgálati luxusautóját, alig talál olyan kereszteződést, ahol feliratozott táblákkal vagy anélkül, kisgyereket magával vonszolva, vagy magányosan ne közelítene a várakozó járművekhez egy-egy kéregető. A Demokrata a közelmúltban adott látleletet a Nyugati téri aluljáróban élő, ám másutt is egyre jelentősebb számban megtalálható hajléktalanok sorsáról, akik mára a hely tartozékává lettek. A szociológia ezt a jelenséget jellemzi szigetes szegénységként, vagyis ezek a közösségek létrehozzák, vagy jellemzőbben, a társadalom megteremti számukra azokat a szegénység-szigeteket, amelyeken a társadalom többi tagjával nem érintkezve, belterjesen élik meg szegénységüket.

Baráthi Ottó szociológus szerint „a mai magyar szegénységfelfogás abból a koncepcióból indul ki, hogy az alacsony jövedelem mellett a rossz lakáshelyzet, az elmaradott lakókörnyezet (például apró falvak), az alacsony iskolázottsági szint (szakképzetlenség), a betegség, társadalmi beilleszkedési zavarok (alkoholizmus, kábítószer-élvezet) is okozhatnak szegénységet.”

De a szegénység nem csupán jövedelemhiány, hanem a mai Magyarországon a jogfosztottság, kitaszítottság, az emberi méltóság elvesztése is. A szegénységi küszöböt ma a létminimum jelenti, vagyis annyi pénz, ami elegendő az igen szerény, alapvető létszükségletek kielégítéséhez.

Mint Baráthi megállapítja, „a szegények nem általában elégedetlenek, panaszkodóak, fatalisták, hanem életüknek azokkal a nagyon konkrét anyagi körülményeivel, húsba vágó problémáikkal elégedetlenek, ahol lényeges hátrányban vannak, amelyről úgy érzik, semmi sanszuk nincs hátrányos helyzetük leküzdésére. Csodálkozhatunk-e azon, hogy a szegények között a különféle lelki problémáktól szenvedők aránya igen magas? Mindegyik ilyen tünet – a fejfájás, erős szívdobogás, idegesség, kimerültség, remegés, az egészségi állapot feletti aggodalom, továbbá az az érzés, hogy nincs szerencséje, aggodalmaitól nem tud megszabadulni, és összezavarodik, ha egyidejűleg több feladatot kell elvégeznie – rendre sokkal gyakoribb a szegények, mint a jobb módúak között. A szegényeknek tehát nemcsak jóval alacsonyabb jövedelemből kell megélniük, hanem sokkal gyakrabban szenvednek lelki problémáiktól is. Még érdekesebb, hogy a viselkedési normák, szabályok áthágása tekintetében szintén nem látszik releváns különbség a szegények és a gazdagok között.

Tehát a magyar társadalomban megfigyelhető, igen gyakran felmerülő normaszegést nem lehet egyszerűen a szegénység számlájára írni, a szegények nyakába varrni. Fából vaskarika az egyik kormány belügyminiszterének gyakori szóhasználata a „megélhetési bűnözésről” is. Sokkal mélyebb, általános normaválságról van szó, ezért a normaszegésre való készséget nem szabad csupán a szegények életérzésének tulajdonítani.” A szociológus szerint a gazdaság növekedési üteme alapvetően befolyásolja a társadalmi méretű szegénységet, de ahhoz, hogy az egyes ember is érzékelje életkörülményeinek javulását, éves szinten 5–6 százalékos növekedés lenne szükséges. Dávid Bea, az MTA munkatársa a jövedelem szempontjából 13 százalékosra teszi a szegények arányát a pannon puma őshazájában.

A munka nélküli ember tragédiája

Az állását elveszítő és huzamosabb ideig munka nélküli emberre számos pszichikai veszély leselkedik, mivel gyakorlatilag folyamatosan ki-kizuhan a társadalomból. A sikertelen álláskeresés óriási stressz, amelyhez a közvetlen környezet nem képes sokáig támaszt nyújtani. A stressz szorongást kelt, amit mindenképp csökkenteni kell, ennek köznapi technikái, úgymint a stresszt mérsékelni képes szerek és viselkedésmódok, az alkohol, valamint a családot sújtó agresszió kiélése újabb problémaforrást idéznek elő.

Kozma Judit pszichológus szerint a családok általában azt élik át, hogy munkanélkülivé vált tagjuk képtelen eddigi szerepeit ellátni, viszont problémái erősen megterhelik a családtagok teherbíró képességét, és végül szétszakítják azokat. „A helyzet legszembetűnőbb és legjelentősebb vonása a szélsőséges bizonytalanság. Ebben a helyzetben a túlélés jelenti a központi kérdést, ám az erre való berendezkedés sajátos életformát diktál. Le kell épülnie az érett felnőtt életformát megalapozó személyiségvonásoknak és készségeknek, egyrészt mert szükségtelenek, másrészt mert akadályozzák a túlélést, amelynek alapfeltétele a bizonytalan helyzetből és az elszigetelődésből származó szorongás csökkenése. Az előrelátás és tervezés lehetetlen, hiszen nem tudni, mit hoz a holnap, és a holnapra gondolás azért sem célszerű, mert szorongást kelt. A gondolkodás tehát beletapad az »itt és most«-ba. Szorongáscsökkentőként az alkohol áll rendelkezésre, mely nemcsak feszültségoldó, hanem kikapcsolja a fájdalom és a fázás érzését is. Le kell épülnie az önértékérzésnek is, hiszen a túlélés érdekében olyan tevékenységeket is el kell végezni (bűncselekmény, nagyon alacsony rendű és gyakran undorító munkák, például a kukázás, lejmolás, koldulás), amit jó önértékelésű ember nem tenne. A túlélésre berendezkedett életformában minden dolog, amit tőkeként lehet felhasználni, tőkévé válik.”

A kesznyéteni gazda esete óta nyilvános tény, hogy vannak települések, ahol a termést beérése előtt ellopják. Ezeket az ügyeket a rendőrség nem nyomozza, mert bár mindenki tudja, hogy ki volt az elkövető, bizonyítani kizárt. „A gyermekkorúak enyhébb vagy súlyosabb bűnelkövetése is a szükséget szenvedő csoportokban jelenik meg nagyobb számban, hiszen a gyermekek tizennégy éves kor alatt nem büntethetőek, a sok helyen hozzá nem értő gyámhatósági hivatalnokokat pedig könnyű megfélemlíteni. Így kerülnek be a megélhetési források közé a gyermekek által elkövetett bűncselekmények, amelyek mögött felnőttek állnak. A beilleszkedett többség nézőpontjából ez a gyermekek súlyos veszélyeztetése, az elkövetők szempontjából viszont csak forrásfelhasználási kérdés” – véli Kozma Judit.

Mindemellett fontos szerep jut a közösségi kapcsolatoknak is, melyekbe azon információk is tartoznak, amelyek révén a jövedelemszerző lehetőségekről szóló hírek hatékonyan terjedhetnek: a kölcsönök, a levetett használati tárgyak újrahasznosítása, a hajléktalanná válás esetén a befogadás is. Amint a pszichológus fogalmaz, „a szélsőséges bizonytalanság körülményei között a szegény közösség tagjainak ezek a »kebelbeli védelmek« jelentik a legalapvetőbb biztonságot.” A helyzet megoldását kínáló gazdasági fordulathoz azonban a nemzet szocialistájának és a szavazatgyűjtögető balliberális koldusmaffiának egyaránt távoznia kell.

Udvarhelyi István