Jönnek, dolgoznak, hazamennek

Az ázsiai munkavállalók főként közvetítőkön vagy munkaerő-kölcsönzőkön keresztül jutnak el az európai munkáltatókhoz. A kölcsönzés és a közvetítés között az egyik legfőbb különbség, hogy a kölcsönző cég maga veszi állományba a munkásokat, fizeti a bérüket, illetve a járulékokat és az adókat, a közvetítő ezzel szemben egyszerűen összeköti az érdekelt feleket, és a munkáltató maga alkalmazza a vendégmunkásokat. A kölcsönzéssel kevesebb cég foglalkozik, mivel a milliós összegű letét sokakat elriaszt, és a kölcsönzési engedély megszerzése is sokkal körülményesebb, mint a közvetítői. Magyarországon minősített kölcsönzők is működnek, amelyek arra kapnak különleges engedélyt, hogy egyszerűsített eljárásban főként Ázsia és Dél-Amerika országaiból toboroztassanak munkaerőt.

Bonyolult papírmunka

A Terendo munkaerő-ügynökség évek óta foglalkozik ázsiai munkaerő közvetítésével, főként Indiából, kisebb arányban Nepálból és Kazahsztánból intéznek munkásokat magyar cégeknek és munkaerő-kölcsönzőknek.

– Ha egy cég szeretne tíz munkást, akkor mi kötünk velük egy közvetítői szerződést, utána ők leadják a megrendelést, amely tartalmazza az ajánlatukat és a követelményeiket. Mi pedig kiadjuk a megrendelést az indiai partnereinknek, a toborzóknak – magyarázza az ügymenetet Maier Dávid, az ügynökség alapítója.

Ahogy azonban lenni szokott, az ördög a részletekben lakozik. Nagyon sokan szeretnének Európába jönni, de nehéz azokat megtalálni, akik tényleg Magyarországra akarnak jönni és itt dolgozni, és nemcsak mondják, hanem valóban alkalmasak az adott munkára.

– A másfél milliárd indiai között vannak zseniális szakemberek, életművészek, kontárok és olyanok is, akik dolgoznának, de Németországban, és a mi országunkat csak dobbantónak használnák – avat be a részletekbe a cégvezető.

Nehéz megtalálni azt, aki egészségileg, erkölcsileg, szakmailag is alkalmas, illetve beszél angolul. A szakértő szerint egy minőségi toborzás levezénylése már önmagában hatalmas teljesítmény. Ami azonban utána következik, az a Himalája papucsban történő meghódításához hasonlatos. A bürokratikus akadályok égig érő hegyvonulatként tornyosulnak a közvetítőcégek előtt. A jelentkezők Magyarországra történő beutaztatásához munkavállalási célú tartózkodási engedélyt kell szerezni, amit a magyar hatóságok csak indokolt esetben adnak meg. Az idegenrendészeti eljáráson könnyen el lehet bukni, komplex dokumentációt kell leadni, amely a magyar bürokrácián edződött szakértőket is próbára teszi. A külföldi munkaerő-behozatalnak ugyanis nemzetbiztonsági és migrációs vetülete van.

Hagyományos kérelmezési eljárás során első körben a jövőbeni foglalkoztatónak kell benyújtania a munkaerőigényt, amiben jelzi az illetékes munkaügyi hivataloknak foglalkoztatási szándékát. Csak akkor lehet külföldi, jelen esetben indiai munkaerőt alkalmazni, ha nem találni magyart az üres pozícióra. Ezek után lehet csak időpontot foglalni az indiai magyar külképviseleten a leendő munkavállalóknak, hogy a kérelmeiket leadhassák, illetve részt vegyenek a konzuli interjún, és felvegyék biometrikus adataikat. Az elbeszélgetésre fel kell készíteni a klienseket, ugyanis a tájékozatlan jelentkezőket nagy valószínűséggel elutasítják.

– Ha a munkára jelentkező nincs tisztában vele, hogy hova jön, mi a cég neve, mennyi lesz a fizetése, hol fog dolgozni, mit fog csinálni, már kérdésessé is válik munkavállalói szándéka. Ilyen esetben a magyar konzul a követségi interjún elhangzottakról feljegyzéseket készíthet, amelyekre hivatkozva az idegenrendészet könnyen jogosan elutasíthatja az illetőt – magyarázza Maier Dávid.

A közvetítőcég összeállítja a jelentkezőknek a szükséges dokumentációt, ezt szintén a magyar külképviseleten kell leadniuk. Előzetes megállapodási munkaszerződést kell készíteni a fogadócéggel, illetve igazolni több különböző nyilatkozattal, hogy tényleg szeretnék alkalmazni a jelentkezőt. A munkavállalónak tanúsítania kell azt is, hogy van elég megtakarítása, így ha hirtelen elveszítené az állását, akkor sem volna a magyar ellátórendszer terhére.

A visszautasításnak többféle indoka lehet, a leggyakoribb az, hogy a dokumentáció rosszul lett összeállítva, illetve időnként a fogadó céggel kapcsolatban merül fel probléma. Ha minden rendben, a hatóságok engedélyezik a dolgozó magyarországi munkavállalását. Miután átvette a belépéshez szükséges vízumot, be lehet utaztatni az országba, és ekkor kezdetét veszi a sikertörténet… Vagy pedig egy kínkeserves tortúra. Hogy a két eshetőség közül melyik valósul meg, az nagyban múlik a toborzás minőségén. Előfordul ugyanis, hogy a jelentkezőt az indiai toborzó rosszul informálta, és csak az érkezés után derül ki, hogy másfajta munkát ígértek neki, vagy mondjuk 2000 helyett csak 500-600 eurót kap havonta. Az is megtörténhet, hogy a kiválasztás sikerült rosszul, és a cég nem olyan képesítésű munkást kap, mint amilyet rendelt. Ha az illetőt nem sikerül más pozícióban elhelyezni, a vállalat megfelelő indoklással elbocsáthatja, a közvetítőnek pedig hoznia kell helyette valaki mást. De joga van felállni a munkavállalónak is, ha nincs megelégedve a bánásmóddal, a körülményekkel, ilyen esetekben is közös megegyezéssel bonthatják fel a szerződést, amennyiben jogszerűen szeretnének eljárni. Ha pedig eltűnik a munkavállaló, vagy indok nélkül mond fel, úgy kártérítésért lehet perelni. Maier Dávid szerint a félreértések és későbbi kellemetlenségek elkerülésére csak megbízható toborzócéggel érdemes dolgozni.

A Terendo ügynökség azért specializálódott Indiára, mert arrafelé rengeteg embernek van külföldi munkavállalási tapasztalata, sokan közülük beszélnek angolul is. Akik már dolgoztak külföldön, jellemzően jobb minőségű munkát végeznek, és könnyebb velük az együttműködés. India mellett szól a helyi bérszínvonal is: vonzó a munkásoknak a magyar ajánlat.

A magyarországi bérek kérdése összetett. A betanított munkások kevesebbet kapnak, túlórákkal együtt átlagban havi nettó 250-300 ezer forint között keresnek. Ezért a pénzért azonban keményen meg kell dolgozniuk. A szakmunkások bére nettó 280 és 400 ezer forint között alakul, amiért szintén sok túlórát kell vállalniuk. Előfordul, hogy az ázsiai munkavállalók hét napból hetet dolgoznak, illetve a hatszor tíz óra sem ritka. Ez a munkamennyiség már illegális, ám a munkások gyakran maguk kérik, hogy többet dolgozhassanak, hiszen neki az az érdekük, hogy minél többet keressenek, szabadidejükkel nemigen tudnak mit kezdeni egy idegen országban. Maier Dávid ismer olyan mongol munkásokat, akik a hét minden napján tíz órát teljesítenek.

– Úgy robotolnak, mint egy gép. Ez azonban nem megy ritkaságszámba, a többség úgy vág neki az utazásnak, hogy keményen fog dolgozni, minél több pénzt haza tudjon utalni.

Mennyi az annyi?

A magyar társadalomban sokan úgy hiszik, hogy az ázsiai munkások egy tál rizsért is eljönnek dolgozni. Ez azonban tévedés, a gazdasági viszonyok Indiában is megváltoztak az utóbbi évtizedekben, ahogy Vietnámban és a többi délkelet-ázsiai országban is. Az ázsiai munkavállalók nem feltétlenül olcsóbbak, mint a magyarok, sőt ha az adminisztrációs költségeket is felszámítjuk, akkor lehet, hogy még költségesebb is a foglalkoztatásuk. Viszont nagy létszámban vagy speciális munkakörökben nem igazán lehet már munkásbrigádokat találni Magyarországon. Az itthoni munkaerő, amelyik betanított munkára jelentkezik, sok esetben megbízhatatlan, rossz minőségű. Ellenben egy jó indiai toborzással kap a magyar cég például tíz olyan embert, akikkel aztán hosszú távon tud tervezni.

A törvények szerint azonos munkáért mindenkinek azonos bér jár Magyarországon. A képzetlen magyar munkás éppúgy nettó 150-170 ezer forintos alapbért kap havonta egy gyárban, mint az indiai. A különbség legfeljebb annyi, hogy a vendégmunkásnak szállás is jár. Egy jó indiai kőműves, ács, asztalos kifejezetten magas bérre számíthat Magyarországon, éppúgy, mint itthoni kollégái. A Terendo indiai informatikusokat is közvetített már magyar cégeknek, bruttó 1,3-1,4 milliós fizetésért. Az egyes szakmákban van egy bérminimum, ami alatt nem lehet embert találni, még Indiából sem. Maier Dávid egy vietnámi hegesztő példáját említi, aki a Mol tiszaújvárosi finomítójának építésén dolgozott, havonta nettó 1500 euróért. Egy indiait is próbáltak korábban Magyarországra csábítani. Megbízható szakember volt minden szükséges minősítéssel és évtizedes közel-keleti tapasztalattal nagy világcégeknél. A megbízó cég azonban 800 eurót kínált neki, amit nem akart elfogadni, minimum a dupláját kérte.

Maier Dávid szerint a képzetlen munkaerőt sem érdemes alacsony béren foglalkoztatni, mert akkor előbb vagy utóbb továbbáll. Jobb megtalálni azt a bérszintet, ami mellett már megéri maradnia. A többségnek az a célja, hogy havonta haza tudjon utalni egy tisztességes összeget a családnak. Betanított munkások 270-300 ezer forint körüli fizetésért már hajlandók keményen megdolgozni. A szállás ingyen van, költeniük sem nagyon kell. Az ázsiai munkások ugyanis jellemzően együtt főznek, ez 40-50 ezer forintból kijön, így megközelítőleg 220-250 ezret haza tudnak küldeni.

Kik jönnek és hova?

A munkások szerződései egy-két évre köttetnek, de meghosszabbíthatók. Van olyan munkás, aki 2016 óta él Magyarországon. Akadnak kis számban, akik az engedély lejártával továbbállnak Nyugatra, de ez a többség számára nem jön szóba, hiszen ezzel azt kockáztatják, hogy ha elkapják őket, többé nem tehetik be a lábukat az Európai Unióba. Menedékkérelmet nem adhatnak be, hiszen hazájukban nincs háború, a kibocsátó országokkal pedig jól működnek a kitoloncolási megállapodások. Vannak, akik arra apellálnak, hogy idővel beadják a kérelmet letelepedési engedélyre, ha ugyanis megtanulják a nyelvet, és sikerül beilleszkedniük, megkaphatják az ötéves tartózkodásra jogosító engedélyt. Ez a perspektíva pedig erős motiváció a többségnek. Magyarországon ugyan európai szinten kifejezetten szigorúak a bevándorlási törvények, de a lehetőség elviekben adott. Maier Dávid találkozott olyanokkal, akik havonta 500 ezer forintért dolgoztak Szingapúrban, mégis eljöttek 300 ezres fizetésért Magyarországra. Szingapúrban ugyanis esélyük sincs a letelepedési engedély megszerzésére. A közel-keleti országokban, amelyek az indiai munkavállalók elsődleges célpontjai, ez szintén lehetetlen, ráadásul sokszor kizsigerlik a dolgozókat, elveszik az okmányaikat, ahogy gyatra a munkabiztonság is.

Hazánkban megközelítőleg százezer külföldi dolgozik legálisan, többségük ukrán, másik része zömében ázsiai. Sokáig Vietnámból jöttek a legtöbben, az utóbbi időben azonban a Fülöp-szigetek tört az élre. A munkáltatók és az idegenrendészet is kedveli a filippínókat, jellemzően beszélnek angolul, keresztények, és nagyon jó a szakképzési rendszerük. Ez persze együtt jár azzal, hogy drága munkaerőnek számítanak a magas behozatali költségek miatt. Ellenben megbízhatók és szorgalmasak, ami a legfontosabb szempont.

Magyarország mellett Csehországban és Lengyelországban is sok ázsiai dolgozik, illetve Románia szintén célország lett az utóbbi időben. Egy ideje Németországban is akkora a munkaerőhiány, hogy a hatóságok lazítani akarnak a szabályokon. A közel-keleti illegális bevándorlók nem foglalták el az üresen maradt munkahelyeket, így a németek kénytelenek ázsiai munkaerőt importálni. Előbb vagy utóbb így ezen a területen is versenytársa lesz a Nyugat a Keletnek. Mindkét fél abban válik érdekeltté, hogy a legképzettebb, alapos átvilágításon átesett munkást fogadhassa.

Az elöregedő európai társadalmak mindegyikének szüksége van munkaerőre. A nyugdíjrendszert működtetni kell, az ázsiai munkásokat pedig bejelentik és a munka törvénykönyve alapján foglalkoztatják őket; nagyon fontos bevételi forrást jelentenek az adott államnak. Nem mellékes, hogy jellemzően a nagy fizikai erőt igénylő iparágakban kapnak lehetőséget, az építőiparban, farmokon, tehenészetekben, gyárak futószalagja mellett, rakodómunkásként. Olyasmit is elvállalnak, amit európai ember nem szívesen.