Jövőépítő ifik
Mitől lehet sikeres az egyház égisze alatt szerveződő ifjúsági csoportok működése? Az általunk megkérdezett papok és lelkipásztorok úgy vélik, a családi hagyományok követése mellett a fiatalok egymást megszólító hívása, a lelkész személye, az őt segítő fiatal önkéntesek elhivatott tevékenysége és a közösségi élmények egyaránt meghatározzák az ifik sikerességét.
A sikeres ificsoportok működésének titka, hogy a közösség tagjaiként személyes jelenléttel, elfogadó szeretettel, egymást tanítva közelítsenek társaikhoz – derül ki a Demokrata körképéből.
Személyes jelenléttel
A Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye 13 gyülekezetének munkájára van rálátása Homoki Pálnak, a Soltvadkerti Evangélikus Egyházközség esperesének. Az egyházmegye minden egyes gyülekezete autonóm egység, mintegy háromnegyedükben folyik valamilyen formában szervezett ifjúsági munka, mert a kis lélekszámú falvakban fiatalok híján nincs lehetőség ilyen csoportokat alakítani.
– A település mérete mellett a gyülekezeti és a családi háttér befolyásolja dominánsan az ificsoportok működését. Munkánkat Soltvadkerten hatodéves lelkészjelölt teológushallgatók segítik, akik korban is közel állnak az ifikhez, így könnyebben meg tudják szólítani őket. 2500 fős gyülekezetünknek több olyan egyházhű család is a tagja, akik generációról generációra öröklődően immár háromszáz éve ragaszkodnak tradícióikhoz, őrzik hitüket és gyakorolják vallásukat. Ezekben a családokban nem kérdés, hogy a felnövekvő nemzedékek csatlakoznak-e az ifikhez. Ezzel szemben például korábbi szolgálati helyemen, a 150 ezer fős Miskolcon sokkal kisebb családi-vallási elköteleződést tapasztaltam. A megyei jogú város éppen ezért lényegében missziós területnek számít.
Az evangélikus egyházban a megkeresztelkedést 12-14 éves korban a konfirmáció, vagyis a hit megerősítése követi. A tanítás szerint a konfirmáció pillanatától a teremtő Isten felnőttként tekint a gyülekezet tagjára. Ehhez a momentumhoz kapcsolódik az ifjúsági munka kezdete is. A nyaranta megrendezett hittantáborok vízválasztót jelentenek, hiszen aki a konfirmáció után ezeken a közösségi alkalmakon részt vesz, nagy eséllyel a későbbiekben is aktív tagja lesz a gyülekezetnek.
Regina, Márk és Laci, a Soltvadkerti Evangélikus Egyházközség ificsoportjának húszas, harmincas korosztályt képviselő tagjai vallásos családban nevelkedtek, jellemzően egyházi oktatási intézményekben tanultak, gyermekkoruk óta rendszeresen járnak a vasárnapi istentiszteletre. Ma már szüleikhez hasonlóan ők is elkötelezetten ápolják az evangélikus hagyományokat. Mint Márk fogalmaz, hitük elmélyüléséhez kikövezett út vezetett. Fontosak számukra a péntek esti ifjúsági órák is. A kötetlen foglalkozások első felében általában játszanak, sportolnak, közösen imádkoznak, énekelnek-zenélnek, a korosztályukat érintő kérdésekről beszélgetnek, majd bibliai igét, példabeszédet értelmeznek. A cél, hogy közösségi és istenélményt szerezzenek.
– Különleges kapocsnak tartjuk, hogy megkeresztelkedtünk, és hogy ebben az evangélikus közegben nőttünk fel – hangsúlyozza Regina. – Bár mindenki más-más egyéniség, közös világlátásunk, imáink, egyházi énekeink megerősítik összetartozásunkat.
Elfogadó szeretettel
Péntek délután folyamatosan érkeznek a fiatalok a Budapest-Rákoskeresztúri Református Egyházközség konfirmációi csoportjába (Konfifi). A hitük megerősítése előtt álló kamaszokat Sóskuti Zoltán lelkipásztor fogadja, aki 15 éve szolgál a XVII. kerületi gyülekezetben.
A foglalkozás kezdetéig van még egy kis idő, így a lelkész egy gyors csocsópartira invitálja a korábban érkezőket. A barátságos hangulatú játszma a gyerekek győzelmével zárul, komoly okot adva a lelkipásztornak a jövő heti visszavágóra…
A gyülekezetben a Konfifivel együtt összesen három ifjúsági közösség működik. A Fiatalok Bibliakörét a már konfirmált egyetemisták alapították. Az Oázis csoport pedig korban és a hitéletet érintő elmélyülésben is vegyesebb összetételű. A csoportok nem különülnek el élesen, ahogy a lelkipásztor mondja, egy képzeletbeli híd köti össze őket. Ennek a lelki hídnak a további pillérei az elutazások, háromnapos hétvégék, táborok nyújtotta közösségi élmények is, amelyeket a fiatal generációk egyre inkább igényelnek.
Az ifirendezvények finanszírozását az egyházközség egyrészt saját költségvetésből, másrészt alapítványi adományokból támogatja. A lelkipásztor szerint az már önmagában sikernek könyvelhető el, ha egy adott egyházközségben ifjúsági csoport működik, mert jelenleg több budapesti gyülekezetben nincsen aktív ifjúsági kör.
– 1990 óta számos közösség születésének és elhalásának voltam a tanúja. A legaktívabb ifik a középiskolás korosztály tagjai, akik nem feltétlenül egyházi iskolák diákjai. Vannak, akik barátaik hívására érkeznek hozzánk, és olyanok is, akiknek már a szüleik is gyülekezeti tagok voltak. A legnehezebb az egyetemistákat és a fiatal felnőtteket megszólítani, mert őket többnyire elsodorják a hit formai vallásgyakorló részétől az útkeresés és a nagybetűs Élet kihívásai. Ezzel együtt én abban bízom, hogy az itt kapott útravalót a szívükben tovább hordozzák.
Sóskuti Zoltán szerint a lelkész karaktere számottevően befolyásolja az ifiközösségek sikerességét.
– Minden azon múlik, hogy a lelkész elfogadó szeretettel veszi-e körül a kamaszokat. Tud-e olyan atmoszférát teremteni, ahol a fiatalok álarc viselése nélkül is önmaguk lehetnek. Fiatalabb koromban jobban ismertem az ifik érdeklődési körét, tudtam, milyen divatirányzatokat követnek, naprakész voltam kedvenc zenekaraikat illetően, használtam a szlengjüket is. Így, közel az ötvenhez már nem olyan könnyű beszélni a nyelvükön. Éppen ezért támaszkodom fiatal önkéntes segítő munkatársaimra, akik a mi gyülekezetünkben nőttek fel, és a hitük a szívügyük.
A lelkipásztor elmeséli, hogy az önkéntes szolgálók rendszeresen részt vesznek az Ifjúságépítők továbbképzésein. A háttérszervezet alulról jövő kezdeményezésként működik, adományokból tartja fenn magát. Célja, hogy Kárpát-medence-szerte lelki-szakmai hátteret biztosítson az ifjúsági munka résztvevőinek.
Egymást tanítva
Mészáros Barnabás atyával, a húszas évei végét taposó kedélyes, közvetlen modorú fiatal káplánnal a Magyar Katolikus Egyház Székesfehérvári Egyházmegyéjének Tatabánya-Bánhida Szent Mihály Plébániáján találkozunk. Korábbi szolgálati helyein – a Fejér megyei Lajoskomáromban, illetve a Pest megyei Budakeszin – ugyan különböző intenzitással, de volt már lehetősége bekapcsolódni a pasztorációs munkába.
Barnabás atya Budakeszin olyan egyházközségben szolgált, ahol jól szervezett cserkész-, illetve ministránscsoport működik, de az ottani domonkos nővérekkel együtt részt vett az elsőáldozásra és a bérmálkozásra felkészítő csoportok munkájában is. Így az általános iskola alsó tagozatától a középiskolás korosztályig többféle generációval találkozhatott. A Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban például plakátokon hirdette, hogy szívesen beszélgetne személyesen is a diákokkal az őket leginkább érintő témákban, és nagyon örült, hogy többen is elmentek hozzá gyónni, bibliai szövegeket értelmezni vagy éppen lelki tanácsért.
– Az eltérő meggyőződés elutasítása mint társadalmi jelenség sajnos már az iskoláskorúak között is megfigyelhető. Időnként előfordul, hogy a hitüket nyíltan vállalókkal szembeni kritikus hangnem pironkodásra készteti a vallási meggyőződéssel élő templomba járókat, diákokat, egyházi csoportok tagjait. Ezért is tartom nagyon fontos tanításnak, hogy azonnali ítélkezés helyett törekedjünk inkább a másik fél nézőpontjának pontosabb megismerésére!
– Az ificsoportok működése a kölcsönös tanításon nyugszik – teszi hozzá Gedő Attila plébános atya. – Nemcsak mi nyújtunk útmutatást a fiataloknak, hanem ők is tanítanak bennünket. Hihetetlenül lelkesítőek tudnak lenni az együtt megélt őszinte pillanatok, amikor tudatosan is törekszünk arra, hogy átérezzük egymás örömét, sikerét.
A plébános az ifimunka kihívásai között hangsúlyozza a rengeteg világi kísértést is. Azokra a programokra, elfoglaltságokra, eseményekre gondol, amelyek elvonják a gyerekek figyelmét az egyház hirdette értékekről. De mint mondja, nem szomorkodnak, képletesen szólva viszik tovább a zászlót, vagyis a keresztet, követve Jézus útmutatását.
Egyedül a megtérés üdvözít
Isten útján, felnőtt fejjel
A baptistáknál a fiatalok lelki gondozásának különösen fontos szerepe van, hiszen a bemerítkezés hagyományosan felnőttként történik. László Gáborral, a Rákoscsabai Baptista Gyülekezet lelkészével beszélgettünk.
– Van spirituális érdeklődés a fiatalokban, nyitottak a keresztény egyházakra?
– Egyre többet kell küzdenünk a fiataljainkért, új módszereket kell találni az elérésükhöz, ami nem könnyű, mivel az ifjúság egyházaktól való eltávolítására is sokan törekszenek. Azt azonban nem tudják megváltoztatni, hogy az embereknek alapvető szükséglete a lelki táplálék, és ha nem a Bibliában, akkor a Harry Potterben, a buddhizmusban, a marxizmusban fogják megtalálni a „vallásos” élményt. Minél inkább kiürülnek a szellemiek, annál nagyobb az éhség. Nagy felelősségünk van abban, hogy megtaláljuk az utat a fiatalokhoz, legyen kínálatunk az ő nyelvükön is. Magyarországon ma támogatott a hitoktatás, az erkölcsi nevelés, ellenben nem támogatott a Bibliával ellentétes etikai magatartás. Olyan kegyelmi időszakban élünk, amilyen hazánk történelme során még sosem volt.
– Mikor kezdődik el a fiatalokkal való foglalkozás a baptista gyülekezetekben?
– Már a csecsemőkorban. A Baptista Egyházban nincs gyermekkeresztség, felnőttkorban, önálló döntés alapján merítkezik be az, akit valóban megérintett Isten igéje, és meghozta magában ezt az életre szóló döntést. Viszont a szülők elhozzák a pici babát a gyülekezet elé, ezt nevezzük a gyermek bemutatásának, amelynek során megáldjuk őt. A szülők és a közösség együtt imádkoznak, és fogadalmat tesznek arra, hogy a gyermeket igyekeznek hitben nevelni. A gyülekezeti helyiségeket pedig már úgy építik meg, hogy babaszobákat hoznak létre bennük, ahonnan az édesanyák is tudják követni az istentiszteletet. Az egész család jelen van az alkalmakon, a gyermekek az imaházban szocializálódnak. Az istentisztelettel egy időben zajló vasárnapi iskolák körül is rengeteg program szerveződik. A fiatalok együtt mennek el moziba, bowlingozni, túrázni, egyéb sportokat űzni, vannak különféle klubok is. Ahol sok a fiatal, ott külön ifjúsági lelkész foglalkozik velük.
– Mikor merítkeznek be a fiatalok?
– 15-16 éves kor előtt ritka, később azonban a fiatal felnőttek önálló döntése, hogy mikor történik meg. Az a helyes, hogyha valaki akkor hozza meg magában a döntést, amikor valóban elérkezett az ideje, amikor megérintette a Jóisten igéje és megtért. A bemerítés nem üdvözít, a megtérés üdvözít. Megtérésre pedig mindenkinek szüksége van. Be kell ismerjem, hogy bűnös ember vagyok, Krisztus meghalt értem, szükségem van arra, hogy átadjam az életemet, hogy Ő adjon új életet. Mindezek mellett a gyülekezet tagjai döntenek arról egy interjúszerű beszélgetés után, hogy megtörténhet-e a bemerítés, vagy sem. Arra a megtérésre és újjászületésre van szükség, amiről a Szentírás ír. Valakinek egy évtizedig tart, mire készen áll, és vannak olyanok is, akik 70-80 évesen merítkeznek be. Azt azonban tisztázni kell, hogy nem szükségszerű a bemerítkezés, vannak a közösségben szép számmal olyanok, akik nem merítkeznek be, mégis résztvevői a gyülekezet életének. Előfordul olyan is, hogy valaki kívülről érkezik közénk, mégis megelőzi azokat, akik a közösségen belül nevelkedtek fel. Akinek a szívében megszületett a döntés, az bemerítkezhet, nem számít, hogy hány éve jár imaházba.
– A számok tükrében hogy látja, sikerrel szólítják meg a fiatalokat?
– 60-70 százalékuk merítkezik be, a fennmaradó közel 40 százalék jó része is az egyházon belül marad. A bemerített fiataloknak azonban nagyjából harmada nem a közösségből származik, kívülről érkező megtérőkről van szó. Ahol az ifjúsági munka hatékonyan eléri a sehova nem tartozókat, ott még nagyobb a kívülről érkezők aránya.
Szalma György
Az Egyház és fiatalok című mellékletünk további cikkei ide kattintva olvashatók.
