A szabad demokraták pécsi szervezete Szili Katalint támogatja a májusi pécsi polgármester-választáson – közölte a párt csütörtökön.

A Szabad Demokraták Szövetsége pécsi szervezete megismerte Szili Katalin városvezetéssel kapcsolatos elképzeléseit, melyekkel egyetért. Az egyeztetések során az SZDSZ javaslatokat is megfogalmazott, amelyeket a polgármesterjelölt elfogadott és beépített a 12 pontban megfogalmazott választási programjába – írta Mindum Károly, a párt városi elnöke közleményében. Hozzátette: támogatják Szili Katalin céljait, és felajánlják együttműködésüket megvalósításuk érdekében.

Csütörtökön jelentette be az MDF baranyai választmánya és városi szervezete is, hogy Szili Katalin szocialista jelöltet támogatja a májusi pécsi időközi polgármester-választáson. Habjánecz Tibor, a párt megyei elnöke az MTI-vel közölte: az MDF számára a szocialisták jelöltjének a programja elfogadhatóbb, mint a fideszes Páva Zsolté.

Szili Katalin, Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), valamint Juhász István független városi képviselő jelentette be, hogy elindul a május 10-én esedékes pécsi polgármester-választáson. Utóbbi azonban csütörtökön közleményben tudatta, hogy visszalép Szili Katalin javára. Páva Zsolt többek között az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) és a MIÉP támogatását élvezi.

A 152 ezer lakosú baranyai megyeszékhely 125 ezer választópolgára március 13-ig kapta meg a választási értesítőket és az ajánlószelvényeket, a jelöltek bejelentésének határideje április 17. Páva Zsolt és Szili Katalin már bejelentette, hogy leadta ajánlószelvényeit.

Szilit támogatja az MDF

Az MDF baranyai szervezete Szili Katalin szocialista jelöltet támogatja a májusi pécsi időközi polgármester-választáson – közölte Habjánecz Tibor, a párt megyei elnöke. Az MDF számára a szocialisták jelöltjének programja elfogadhatóbb, mint a fideszes Páva Zsolté – indokolta a döntést Habjánecz Tibor.

Juhász István nyilatkozata

"Pécs jövője, fejlődése azon múlik, hogy képesek vagyunk-e megbékélni egymással, befejezzük-e a pártoskodó háborút és elkezdünk-e felelősséggel dolgozni a városért?

A város sikere azon múlik, hogy a következő hetekben képesek leszünk-e elindítani ezt a közös munkát, képesek vagyunk-e meghaladni részérdekeinket és együtt tenni a sikeres jövőért. Ehhez erős, tapasztalt, széles körben elismert és támogatott polgármesterjelöltre van szükség.

Annak ellenére, hogy az utóbbi években milyen politikát folytatott a város vezetése, látom, hogy Pécsett a baloldalnak mennyire erős a támogatottsága, milyen erős a hite, és mennyien bíznak Szili Katalin visszatérésében, abban a tapasztalatban, amelyet ő megtestesít.

Úgy döntöttem baloldalú gondolkodású, független jelöltként, hogy nem adom le a polgármesteri induláshoz szükséges ajánlószelvényeket, nem indulok el Pécs polgármesteri székéért.

Tisztelettel köszönöm mindenkinek, aki nekem adta ajánlószelvényét és támogatott az indulásban. Szeretném, ha Ők is belátnák, az előttünk álló hónapokban együtt kell dolgoznunk Pécs városáért, együtt kell dolgoznunk közösen a baloldallal, Szili Katalinnal, együtt kell megváltoztatnunk a várost.

Ez csak így működhet, összefogással, közösen. Egyedül, nem megy!

Kérek mindenkit, aki nekem adta ajánlószelvényét, hogy válassza Pécs közös megújítását, válassza a biztonságot, a fejlődést, és velem együtt támogassa Szili Katalint május 10-én.

A Fidesz reagálása Juhász István közleményére

A szocialisták újabb hazugsága – Kibővült a “négyek bandája?”

Juhász István másfél hónapja nyilatkozta, hogy a szocialistákat a “négyek bandája” irányítja. Hogy “az irigység, a gyűlölet és a bosszú, a megfélemlítés és a hatalommal való visszaélés köti össze őket.” Azt nyilatkozta, hogy számára vállalhatatlan az, amit Pécsett a szocialisták művelnek.

Juhász István, mint baloldali érzelmű ember, mint szocialista politikus, vagy korábban, vagy jelen nyilatkozatával csapta be a pécsiek azon részét, akik támogatták jelölését.

“Hazudtunk reggel, éjjel meg este!” – mondta Gyurcsány Ferenc Őszödön. És így van ez Pécsett is. A szocialisták, Tóth Bertalannal, Juhász Istvánnal, Szili Katalinnal folyamatosan megtéveszteni szándékoznak a pécsieket, miközben az önkormányzat a működésképtelenség határára érkezett.

Nincs egyetlen sikeres program, nincs egyetlen igaz szó részükről, nincs egyetlen döntés, amely a pécsiek érdekeit szolgálná.

Mélyen szégyenletes az, amit Juhász István és a szocialisták cselekedtek. Becsapták a pécsieket, megválaszolatlanul hagyták és hagyják a pécsiek kérdéseit, nem képviselik érdekeiket.

Bűnlajstromukat újabb cselekedettel gyarapították.

Ezért kell azt mondanunk, hogy elég volt ebből, meg kell védenünk Pécset a szocialisták kiábrándító működésétől, a pécsiek elszegényítéséből, az emberek feje feletti politikai alkuktól, és végre vissza kell adni a siker lehetőségét a pécsieknek!

Május 10-én Pécs erről dönt: szocialisták vagy siker, hazugságok vagy saját városuk, a szocialisták gazdagodása vagy saját boldogulásuk.

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Pécsi Elnöksége

(bama.hu)