Fotó: Hegyi Zsolt, Facebook
Hirdetés

Felidézték: január 17-én az esti órákban tűz ütött ki a Keleti pályaudvar kocsiműhelyénél, utasforgalom elől elzárt területen, ahol az egyik tárolóvágányon álló, kizárólag a vonatok előfűtésére szolgáló villamos fűtőmozdony lángra kapott, majd a tűz átterjedt egy másik fűtőmozdonyra is.

A további károkat sikerült megakadályozni, miután 11 kollégánk hősies, gyors és profi cselekvésével több mint 30 vasúti kocsit mentett ki a szomszédos vágányokról – írták.

Hozzátették: a mozdonyvezetők és tolatásvezetők kedden pénzjutalommal járó vezérigazgatói dicséretben részesültek, az elismeréseket mások mellett Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója adta át. A közleményben idézték Hegyi Zsoltot, aki arról beszélt, vasutasnak lenni hivatás, amit nem csupán az eszével, a tudásával szolgál az ember, hanem a szívével is. „Így történhet meg, hogy a vasutasok akár a saját testi épségükkel sem törődve cselekszenek, ha a helyzet úgy kívánja. Január 17-én pedig szükség volt erre az elhivatottságra, amiért most 53 ezer kolléga és sok millió utas nevében köszönetet mondunk” – fogalmazott a MÁV Zrt. vezérigazgatója, a MÁV-csoport vezetője.

A tájékoztatás szerint az eredetileg érintett két fűtőmozdonyon kívül a több mint 30 személykocsi közül csupán egy hálókocsit rongált meg kisebb mértékben a műhelyben tomboló tűz. Hozzátették: a vasutasok meggátolták a tűz terjedését, és helyet biztosítottak az oltásban résztvevő tűzoltóknak, így sikerült hamar megfékezni a tüzet, és egyetlen utas sem került veszélybe.

Korábban írtuk

Közölték azt is, a rendkívüli forgalmi helyzetet is gyorsan kezelték, így mindössze két óra elteltével korlátozások nélkül indulhatott újra a Keleti pályaudvar forgalma. A mentésben részt vevő egyik tolatásvezető füstmérgezés gyanújával kórházba került, de hamar kiengedték. Hozzátették: a tűz keletkezésének pontos okát továbbra is vizsgálják, de valószínűleg műszaki meghibásodás állt a hátterében.

Arra is kitértek: a tűzben nemcsak a két előfűtő mozdony vált használhatatlanná, hanem a hozzájuk kapcsolódó kábelek is megrongálódtak, ezért hosszabb ideig elhúzódik a helyreállítás folyamata, ebből azonban az utasok nem érzékelnek semmit, mert a szakemberek több, vonatok vontatására nem használt villanymozdonyt állítottak be a járművek előfűtésére, illetve módosították a pályaudvar éjszakai technológiai rendjét is.