Kádári örökség a magánvízpart
Mióta elkezdődött a nyár, az ellenzéki csapokból folyamatosan ömlik, hogy ellopják a Balatont, néha hozzáteszik, a Velencei-tavat is, és hogy egy hétköznapi strandoló ingyenesen már meg sem tudja közelíteni a vizet. A helyszínen nem ezt tapasztaltuk: szabadstrandok bőven vannak, de valóban léteznek problémák is. Vízbe lógó nyaralótelkek, partokat elcsúfító, privatizált panelmonstrumok – a Kádár-kor örökségével, amely szerint az elit minden tagjának legyen egy kis saját vízpartja, a mai napig küzdenek a települések.
Balatonföldvárnak van az egyik legszellősebb fürdésre alkalmas partszakasza a Balaton partján, aminek oka az üdülőváros történelmében keresendő.
– Mi évre, napra, sőt órára pontosan meg tudjuk mondani, hogy a település mikor született. 1896. június 14., délután öt óra, ekkor volt az üdülőtelep átadóünnepsége. A part a Széchenyi-uradalomhoz tartozott, gróf Széchenyi Imre és testvére, Viktor – a legnagyobb magyar oldalági leszármazottai – találták ki, hogy Földváron üdülőt csinálnak, a tervezőasztalon pedig a kor minden elvárásának megfelelő fürdőtelep született – meséli Holovits Huba polgármester.
Hozzáteszi, már akkor olyan jól sikerült a vízparti területeket hasznosítani, a településszerkezetet kitalálni, hogy a partszakasz jelentős része szabad maradt, és a nép használhatta. Ebbe a jól felépített rendszerbe pedig azóta sem tudott lényegileg egyetlen településvezető sem belenyúlni.
A város közel öt kilométeres partszakaszából másfél kilométert kapott a Kvassay sétány, amely mentén végig szabadon meg lehet mártózni a tóban. Ez is a Széchenyieknek köszönhető, akik a parthoz közeli villasort úgy húzták fel, hogy a Balaton mindenki számára elérhető maradjon. Ugyancsak ők hozták létre 1905-ben Balatonföldvár kikötőjét, ami a Balaton legjelentősebb vitorláskikötője, és nem utolsósorban minden részében bejárható a közönség számára, a jelenlegi törvényi szabályozás szerint ezen nem is lehet változtatni.
Ezért is érthetetlen a polgármester számára, hogy sokan mégis negatív példaként emlegetik Földvárt, próbálják azt a látszatot kelteni, hogy fizetősek lettek a strandok, ami gátolja az embereket a fürdőzésben. Noha valóban van két kisebb fizetős strand is a partszakaszon, ezek a település alapítása óta nem ingyenesek, csupán a kilencvenes években az egész Balatont érintő válság ideje alatt lehetett ezekbe jegy nélkül bemenni.
Rút örökség
A szépen felújított kikötő bejáratánál egy tábla mutatja, hogyan néz majd ki a környék, ha sikerül végigvinni a polgármester által szorgalmazott területrendezést. A századforduló hangulatát idéző épület előtt ugyanakkor hevenyészett bódésor éktelenkedik. A Kádár-kor öröksége, amit az állampárt utódai 2004-ben azzal betonoztak be, hogy a bódék bérlőivel majdnem száz évre szóló szerződést írtak alá. A szocializmus fájdalmasabb nyomokat is hagyott a földvári parton. Itt található az akkori idők legjobban őrzött pártüdülője, mai nevén a Riviéra Park Hotel.
– A korábban itt álló és szabadon látogatható Sellő szállót magas kerítéssel vették körül, ez lett az akkori kormányőrség és a hadsereg vezetőinek a kedvelt üdülője. 1979-ben végül lebontották, és a helyére egy tízemeletes betonépítményt húztak fel. Sajnos a privatizáció során nem került gondos gazdához az épület, ami egyre inkább lepusztul, ráadásul a part egy részét elzárva tartja, ami a mai napig fájó pont a helyieknek. Ráadásul ez Balatonföldvár egyik legértékesebb része, több mint hét hektár közvetlen vízparti terület, óriási fejlesztési potenciál lenne benne – panaszkodik a polgármester.
A késő Kádár-kori építkezések a Balatont sem kímélték, 1983-ban egy negyven-ötven méteres feltöltéssel gyakorlatilag egy félszigetet építettek a tóba, erre húzták fel a Fesztivál hotelt, egy teljesen tájidegen tízemeletes panelt háromszáztíz szobával, tudjuk meg Holovits Hubától. Annak viszont örül a polgármester, hogy Földváron mindössze tíz közvetlenül a vízparton lévő magáningatlan van, így a település partszakaszának kétharmada szabadon látogatható. Akik pedig a strandok átminősítése és beépítése miatt aggódnak, azoknak azt ajánlja, olvasgassák a Balaton-törvényt, amely ezt régóta tiltja, ahogy a nádasokat sem lehet már kiirtani.
Felparcellázott vízpart
A földvári helyzet azonban valóban nem általános. A szomszédos Szántód és Balatonszárszó partján több helyen is a vízbe lógnak a telkek, hosszú sorokban parcellázták fel a területet a hatvanas-hetvenes években. Bevett eljárás volt az is, hogy amikor újabb és újabb elvtársaknak akartak közvetlen vízparti nyaralót adni, de a régieket sem szerették volna kiebrudalni, egyszerűen feltöltötték még egy soron a tópartot, és oda építkeztek, jókora területeket rabolva el a tótól. Az osztozkodás végül oda vezetett, hogy a déli part körülbelül kétharmada magánkézbe került, így a Balatonnál jórészt ellehetetlenítve a tengerpartokon megszokott kilométeres sétányokat.
– A beépítettség a hetvenes évek óta nem változott, ám az akkor kialakított birtokszerkezetet sajnos már így kell elfogadni. Ez egy szerencsés helyzet volt annak, aki akkoriban meg tudta szerezni, vagy később volt annyi pénze, hogy egy ilyen nyaralót vegyen. Szintén nagy részt foglalnak el a privát üdülők és azok partszakaszai. A helyi építési szabályok ma már védik a partot, így aki eddig nem építkezett a telkére közvetlenül a part mellett, az már nem is fogja tudni ezt megtenni. A magasság is behatárolt, a beépíthető terület százaléka is – mondja Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere.
Nagyon sokba kerül, ezért ritkán fordul elő, de arra is van példa, hogy egy-egy partszakaszt sikerül visszaadni a közösségnek. 2010-ben Balatonvilágos képviselő-testülete egy kompromisszum révén jutott hozzá a Belügyminisztérium egykori vízparti üdülője, a Kék Balaton több mint 170 méteres partszakaszához. Az önkormányzat vállalta, hogy rendbehozza a területet, padokat és szemétgyűjtőket helyez ki, cserébe egy szolgalmi úton bárki látogathatja a tíz méter széles vízparti sávot.
Sövényfalak Dunavarsányban
A túlzásba vitt beépítés folyóparton is kellemetlen. A Ráckevei–Soroksári Duna-ág népszerű horgászparadicsom, ám szinte lehetetlen megközelíteni. A hatvanas években itt is elkezdődtek a parcellázások – Ráckevén a mai napig Kádár-sorként tartja számon a népnyelv a vízparti nyaralókat.
A nagy osztogatásnak viszont az lett a vége, hogy Dunavarsány például hiába viseli a folyó nevét, ha valaki az 51-es főúton autózva kedvet kapna ahhoz, hogy leforduljon sétálni egyet a vízparton, jókora csalódás érné. A parthoz vezető út végén ugyanis sűrű, tömött sorokban épített nyaralókat talál, amelyek hermetikusan elzárják a látogatóktól a Dunát. Hosszú kilométereket kell gyalogolni vagy autózni a parton ahhoz, hogy egyáltalán megpillanthassuk a folyót, dacára annak, hogy a városhoz több mint öt kilométeres partszakasz tartozik. És bár a Duna közvetlen part menti sávját a nyaralótulajdonosoknak elméletben szabadon kellene hagyni, sokan a törvényt kijátszva sövénnyel, vagy szemétdombokból épített akadályokkal veszik elejét annak, hogy ott bárkinek kedve legyen sétálgatni. Egyesek pedig teljesen fittyet hánynak a szabályozásra, és a kerítést kihúzzák egészen a partig, noha az általuk elfoglalt part közterület.
A dunavarsányiak, akik emiatt alig pár száz méteres szakaszon tudják csak zavartalanul megközelíteni a vízpartot, közös levélben kérték a városvezetést, hogy találjon megoldást a helyzetre, ám eddig nem történt semmi.
A Velencei-tó megúszta
Itt egy kicsit szellősebb a part, nem úgy, mint a Balatonon, mutat körbe a gárdonyi szakaszon Tóth István, a város polgármestere. A városvezető szerint a Velencei-tó Dr. Springer Ferencnek köszönheti, hogy elkerülte a beépítést. Ő volt a vezetője a Velencei-tavi Intéző Bizottságnak, amely a hatvanas években a tóparti létesítmények kiépítését irányította. Az iszapos területeket feltöltötték, kikötők, kempingek, strandok és szállodák épültek. És bár kiosztottak ötezer nyaralóingatlant is, Springer Ferenc körültekintésének hála ezek helyét nem a tó közvetlen közelében jelölték ki. Itt a vállalati üdülők is a parttól 30-50 méterre épültek, és nem kaptak saját, lezárható partszakaszt. Ez ma is így van, a négycsillagos Vital Hotel Nautisnak sincs saját partja.
Emlékezetes, mekkora felzúdulást keltett Korda György és felesége esete. A zenész házaspár 2009-ben költözött a tó partjára, csakhogy egy jogi kiskapu eredményeként saját vízpartot is kaptak a házhoz – egy korábbi kemping tartalékterületén állt az ingatlan –, és emiatt a tó partján futó sétány elől is elzárták az utat – azóta egyébként elköltöztek innen. Ám szabad part ide vagy oda, a polgármester nem rejti véka alá, hogy problémák Gárdonyban is vannak.
– A kilencvenes évek elején volt pár jó évünk, ekkor indult be nyugatról a turizmus, jöttek az érdeklődők megnézni, mi van a korábbi vasfüggönyön túl. Soha annyi német, holland turista nem fordult meg nálunk, mint akkoriban – meséli Tóth István.
A hullám véget ért 1993-ban, azóta pedig az infrastruktúra jó része az enyészeté lett, mára szinte fenntarthatatlanná vált.
– A part menti vagyontárgyakat a rendszerváltás után kézen-közön privatizálták, KISZ-titkárok, pártemberek, szakszervezeti vezetők fértek hozzá a konchoz, ám az erőforrásaik nem tették lehetővé, hogy ezeket szinten tartsák vagy felújítsák, így mára eljutottunk oda, hogy ezen régi üdülők egy része Székesfehérvár munkaerőigényét kielégítő munkásszállásokká vált. Ami megmaradt, az is katasztrofális állapotban van. A feltöltött mocsaras területen vezetett elektromos kábelek sorban égnek ki, a régi vizesblokkok vezetékei repedeznek, a romos épületek bontásra várnak.
A változás nem megy könnyen. Sokáig a szükséges források hiányoztak, ezt sikerült tavalyra előteremteni. Egy négymilliárd forintos uniós projektről van szó, amit a kormány további forrásokkal egészít ki – ebből el lehetett kezdeni a partok támfalainak megerősítését, megújulnak a kikötők, a mólókat rendbe teszik, és a strandokat is felújítják. A város a lepusztult épületek bontását vállalta. Ez sem kevés, csak tavaly 50 millió forintba került.
Az ellenzék egyébként a Velencei-tónál is megtalálta a riogatás lehetőségét. Egy civil szervezet például azt állította, hogy a polgármester a koronavírus leple alatt lezáratta a tópartot. A fejlesztésekre is lecsaptak, azt híresztelve, hogy elveszik a zöldterületeket, beépítik a tó környékét.
Tóth József a Demokratának elmondta, egyik állítás sem igaz. Mindössze arról van szó, hogy a kikötőben már elkezdődött a felújítás, a munkaterületet pedig értelemszerűen körbekerítették. A part beépítése helyett a kikötőhöz korszerű infrastruktúra épül, mosdók, a hajómotoroknak tárolóház, a mozgáskorlátozottaknak külön helyiség.
– Járt már itt az LMP összes társelnöke, Kunhalmi Ágnes, jobbikosok, az egész stáb felvonult. A hazugságokkal pedig nehezebb harcolni, mint a lepusztult tóparti épületek bontásával – mondja lakonikusan a polgármester.
