Káel Csaba jelezte: a különböző filmes produkciókra Magyarországon tavaly elköltött összegek megközelítették az egymilliárd dollárt.

Hirdetés

London után Budapest a második nagy filmgyártó bázisa Európának, és ez a környezet a magyar produkciók minőségében is meglátszik – tette hozzá.

A Magyar Mozgókép Fesztivál idei névváltoztatásáról szólva elmondta: az új MOZ.GO név a dinamizmusra is utal, és céljuk továbbra is minél több emberhez eljuttatni a magyar alkotásokat.

A fesztiválon mozi, televízió és streaming felületekre készült produkciók is láthatók különböző műfajokban – emelte ki. Mások mellett vetítik majd a Szegény Párák című filmet, amellyel Mihalek Zsuzsa idén a legjobb díszletért járó Oscar-díjat vihette haza, valamint a Dűnét is, amelyért pedig Sipos Zsuzsanna kapott Oscar-díjat 2022-ben.

Korábban írtuk

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter köszöntőjében arra mutatott rá, hogy a művészetek és a kultúra nem csak a szabadidő eltöltésének módjai, hanem közösségteremtő és gazdaságélénkítő eszközök is.

A Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi együttműködésével megvalósuló mozgókép fesztivál mára a magyar filmművészet nyári találkozóhelyévé vált – hangsúlyozta a tárcavezető.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP) Veszprém polgármestere három szakaszra osztotta a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódó rendezvényeket. A felvezető években több rendezvényt is indítottak – ilyen volt a mozgókép fesztivál elődje, a filmpiknik is – majd 2023 az ünnepről szólt, most pedig azért dolgoznak, hogy tovább tudják vinni az olyan jól bevált programelemeket, mint a MOZ.GO.

A megnyitó előtti pohárköszöntőjében Csáky Attila fesztiváligazgató örömét fejezte ki, hogy van egy hely, ahol lehet beszélgetni a magyar filmekről, beszélgetni arról, hogy ki mit csinált az elmúlt évben, és arról, hogy hol tart a magyar film.

A megnyitót követően a Ma este gyilkolunk című krimi-vígjáték premier előtti gálavetítését tartották a veszprémi História Kertben, amelyen az alkotók és a szereplők közül is többen megjelentek.

A szerdán kezdődött Magyar Mozgókép Fesztivál, a MOZ.GO programjain szombatig mintegy száz magyar filmet mutatnak be Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, összesen tizenkét helyszínen.

A fesztivál a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében, a Magyar Filmakadémia védnökségével valósul meg.