A magyar történelem tárgyi emléktára ismét egy szinte felbecsülhetetlen értékkel gyarapodott. Közszemlére tétele ezentúl lehetőséget ad a vele kapcsolatos tisztázatlan kérdések kutatására, az eddig kialakult elméletek bizonyítására. Ugyanakkor sajnálatos tény, hogy mindennapjaink egymástól eltérő politikai szemlélete még Könyves Kálmán királyunk gyűrűjére is " mert erről van szó " sötét árnyékot vetett.

2004. december 3-án a Németországban élő dr. Sedlmayr Tamás és öccse, János felajánlási okiratban jelentette be, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozza a több mint száz év óta a család tulajdonában lévő gyűrűt. A testvérek az ismert műgyűjtő nagyapa, Sedlmayr Ernő, a Győr-Sopron megyei Szarvkőn (Trianon óta Burgenlandhoz tartozik) uradalmi intéző volt, ő vette meg egy földművestől, akinek ekéje szántás közben kifordította a földből. 1907-ben a család barátja, Höller István építész vitte fel a gyűrűt Pestre és mutatta be a Nemzeti Múzeum illetékesének, és noha első leírása már ekkor megszületett, az eredeti tulajdonos személyére csaknem száz év múlva derülhetett fény.

Kiss Etele, a múzeum régészeti tárának munkatársa fontos részletekről tájékoztatott:

– Nagyon örültem, hogy éppen 2005-re kaptuk meg ezt a gyűrűt, mert olyan évfordulóhoz kapcsolódik, amelyről nem nagyon szoktak megemlékezni. Ugyanis Dalmácia 1105-ben ismerte el Könyves Kálmánt királyának, ami azt is jelenti, hogy a dalmát uraságoknak jól jött, hogy nem volt közel a magyar uralkodó és a horvát korona birtokait felosztották maguk között. A magyarság részére meg azért volt fontos, mert itt kerültünk közvetlen kapcsolatba olyan mediterrán és antik eredetű városokkal, mint Zára, Spalato, Trau. Ezek biztosították Magyarországnak a földközi-tengeri kijutást.

Az esemény diplomáciai jelentősége azért is óriási, mert korábban Dalmácia bizánci fennhatóság alatt állt, Kálmán király azonban úgy csatolta országához, hogy közben bizánci, illetve velencei kapcsolatai nem szenvedtek csorbát.

És most nézzük, mit tudunk a gyűrűről. Első leírását 1907-ben, az Archeológiai Értesítőben olvashatták az érdeklődők, Horváth János levéltáros tollából, és miután gipszmásolatot készítettek róla, visszaadták a tulajdonosnak. Egy évvel később Hampel József régész, a Nemzeti Múzeum akkori osztályigazgatója fényképekkel kiegészített tájékoztatót írt a gyűrűről, ezt vette át a Magyar Művelődéstörténet.

– Jelenlegi tudásunk szerint a lekopott, részben latin feliratos gyűrű Könyves Kálmán királyunké volt. "Anulus Colomanni Regis" " olvasható is rajta. A pecsétnyomó felület negatív, a szöveg pozitív. Az ilyen pecsétek a királyi nagypecsétek megerősítésére szolgáltak. A belső szöveg alapján viszont a gyűrűnek véderőt is tulajdonítottak, például villámcsapás ellen. A hozzá hasonló úgynevezett thebal gyűrűk a XI"XII. századi Nyugat-Európában az arisztokrácia körében közkedveltek voltak, jelenleg több tucatot ismerünk belőlük " mondja Kiss Etele, aki szerint a gyűrűt elsődleges rendeltetése alapján pecsételésre használták, noha lenyomatát nem ismerjük. A mágikus szöveg később kerülhetett rá és számos betűjének analógiáját megtalálhatjuk a kortárs okleveleken. Mindemellett a külső felirat egy része 1900 óta kopott le a nagy tisztaságú, ezért puha aranyból készült gyűrűről, ami arra vall, hogy készítését követően rövid ideig volt csak használatban. A karika belső peremezése szintén ugyanerre vall.

Nem kerülhette el figyelmünket, hogy a nemes tárgyat a Szent Korona korábbi kiállítótermében helyezték el, amit a művészettörténész azzal indokolt, hogy az ereklye Országházba történt átszállítása óta kerestek olyan királyi emléket, amely méltó módon pótolhatná annak hiányát.

A gyűrű sajnos már nem sokáig látható, a múzeumban márciusban kezdődő újabb felújítási munkák miatt, ám május vége felé az új szerzemények kiállítása alkalmával ismét közszemlére kerül. Későbbi elhelyezése még vitatott, ahogy hitelessége sem tisztázott egyértelműen, bár több érv szól mellette, mint ellene.

A Magyar Művelődéstörténet I. kötetének 363. oldalán olvasható felirattal – "Az amulettek gyógyító, illetve betegségelhárító hatásába vetett, mindenkor élő hit emlékét őrzi Könyves Kálmán király feliratos aranygyűrűje, amely viselőjét köszvény ellen védelmezte volna" – fenntartásai vannak a Nemzeti Múzeum munkatársának:

– Az úgynevezett thebal gyűrűket illetően kezdetektől fogva komoly kutatást folyt Nyugat-Európában. A legutolsó tudományos eredmények szerint, melyek az arámi nyelvből vezetik le a szöveget, éppen nem köszvényről van szó, igaz, nincs végleges megfejtése a feliratnak. A számos Dániából, Németországból, Franciaországból, Angliából származó XII-XIV. századi kézirat a "thebal form" megfejtését adja, ezek egyike: "Deus Conditur Conditorum", azaz Isten a Teremtők Teremtője. E formula általában keresztény tartalmú szövegek környezetében jelent meg. Mivel egy császári gyűrű mellett akadt püspöki használatú is, ez kizárta esetleges fekete mágiára való használatát.

Friedrich Klára rovásírás-kutató szerint a gyűrűkarika belső oldalának betűi a nagyszentmiklósi kincs 9-es, 10-es és 21-es tálkáinak görögös feliratait idézik. Ennek alapján feltételezi, hogy az aranygyűrű maga is a kincshez tartozik, vagy ugyanabból a műhelyből került ki. László Gyulától tudjuk, hogy a 9-es és 10-es tálkák feliratát sem ugyanaz a mester készítette, mint a 21-esét. Itt jegyezzük meg, hogy a nagyszentmiklósi kincs úgymond görög feliratát Pataky László rovásírás-kutató latin betűs, magyar nyelvű szövegként fejtette meg.

Kiss Etele úgy véli, a gyűrű feliratát nincs értelme elszigetelni attól a húszegynéhány feliratos gyűrűtől, amelyek Angliában, Skandináviában, Németországban, Franciaországban megjelentek.

– Ha megtörtént az összehasonlítás, akkor meg kell magyarázni, hogy bizonyos betűk miért és miben térnek el egymástól. Örülnénk, ha sikerülne XI. századnál korábbi, hasonló formulát találni, mert eddig csupán egyetlen van, a gótháni felirat, a késő antik pietroasai kincs egyik tárgyán. Ez Romániában maradt fenn és a gótokhoz kötik, azonban ennek a miénkhez való kapcsolata még kérdéses.