Magyarországi polgármestereknek az illegális bevándorlást szervező irodákkal szembeni felhívásához csatlakozásról határozott Kaposvár közgyűlése csütörtökön.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az elfogadott előterjesztés szerint a somogyi megyeszékhely elutasítja a „Soros-tervet”, és azt, hogy bevándorlásszervező irodát működtessenek a városban. A településekre „komoly fenyegetést jelentő tömeges betelepítés miatt” egyúttal felkéri a kormányt, hogy ha kell, jogszabályokkal lépjen fel a „Soros-terv”, valamint a bevándorlásszervező szervezetek ellen.
    
A határozatot kormánypárti képviselők tizenöt igen szavazatával, egy ellenzéki tartózkodással fogadta el a testület, két ellenzéki városatya nem szavazott.
    
A Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben című január 12-ei budapesti konferencia résztvevői által elfogadott nyilatkozatban közös fellépést sürgettek, hogy megőrizzék a magyar települések és a magyar emberek biztonságát és jövőjét. Úgy fogalmaztak, hogy a magyarok többsége teljesen világossá tette: nem akarja, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon.
    
Kaposváron a nyilatkozathoz csatlakozásról szóló előterjesztés vitájában ellenzéki képviselők kijelentették: elutasítják az illegális bevándorlást, de nem látják a „Soros-tervet” és nem tudják, melyek azok a bevándorlásszervező szervezetek, amelyek ellen fel kellene lépni, és arra kérték Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármestert, nevezze meg azokat. Felder Frigyes, az LMP képviselője indítványozta: a határozatot azzal a módosítással fogadja el a testület, hogy a kormány hozza nyilvánosságra azon kormánytagok, országgyűlési képviselők nevét, akik valaha Soros-szervezeteknél dolgoztak vagy támogatást kaptak tőlük. Ezt a közgyűlés nem támogatta.
    
Szita Károly felszólította az ellenzéki képviselőket, mondják ki, hogy valójában illegális bevándorlást akarnak. Hangsúlyozta, az előterjesztés azért készült, hogy ne jöjjenek illegális bevándorlók a városba, „gyermekeink és unokáink továbbra is egy biztonságos országban és egy biztonságos Kaposváron nőhessenek fel”.

(MTI)