Elterjedt a nyilvánosságban, hogy Kapu Tibor hazatérése július 10-én, azaz ma várható, azonban ez tévedés – írja az Axiom-4 és a világűr témájában talán a legjártasabbnak számító hazai forrás, a Spacejunkie.

Hirdetés

A történelmi misszión lévő magyar űrhajós landolásáról a Világgazdaság is írt. Immáron közel két hete, hogy a SpaceX Falcon 9 rakétája a floridai Cape Canaveralról elstartolt, fedélzetén négy űrhajóssal. Az Axiom-4 küldetés tagjai

  • az amerikai Peggy Whitson parancsnok,
  • az indiai Shubhanshu „Shux” Shukla,
  • a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewski
  • és Magyarország második űrhajósa, Kapu Tibor.

A csapat június 26-án dokkolt sikeresen a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), azóta pedig több mint 60 tudományos kísérletet végeztek el az ISS fedélzetén. A Nemzetközi Űrállomás az emberi elme legmagasabb technológiai alkotása, amelynek költsége közel 100 milliárd dollár, de a megtermelt haszon ennél sokkal nagyobb.

Eddig – a nyilvánosan elérhető információk alapján – minden a lehető legnagyobb rendben ment az Axiom-4 útján, egy kérdés, talán a legfontosabb azonban még megválaszolatlan: mikor térnek vissza a Földre? 

Kapcsolódó cikkünk

Tartotta magát az a hír, hogy a tervek szerint az Axiom-4 július 10-én, az egyezményes koordinált világidő (UTC) szerint 12:00-kor – vagyis magyar idő szerint délután 2 órakor – válna le az ISS-ről a Dragon „Grace” nevű visszatérő kapszulával, hogy néhány órával később a Csendes-óceánba érkezzenek vissza, valahol Kalifornia partvidéke közelében. A pontos helyszín – mint mindig – az aktuális időjárási és óceáni viszonyoktól függ.

Csakhogy mostanra világos, hogy ez nem így lesz. 

Felröppent a hír, hogy július 10-én landolnak Kapu Tibiék, de ez a hír egészen biztosan téves! Egyrészt már lenne hivatalos bejelentés erről az Axiom Space részéről, másrészt a leválási és landolási időpont csúszásának okát ismerjük jól – fogalmazott világosan a Spacejunkie friss bejegyzésében.

Arról korábban is szó volt, hogy Kapu Tiborék visszatérése körül több a bizonytalanság. A küldetés legalább 14 napig tart, ami most telik le, a július 10-i hazatérés tehát ezen alapszik.

Csakhogy, ahogy arra az űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a HUNOR program vezetője felhívta a figyelmet, a kidokkolás és a magyar űrhajós hazaérkezésének pontos időpontja a NASA döntésétől függ, a meghatározásánál pedig kizárólag az űrhajósok, az űrállomás és az űrhajó biztonságát fogják szem előtt tartani.

„Amint a visszatérés hivatalos megerősített időpontja nyilvános lesz, azonnal tájékoztatják a magyar közvéleményt”

– közölte Ferencz Orsolya néhány napja.

Márpedig erre eddig nem kerül sor. Van viszont egy hivatalosnak tekinthető friss hír, amelynek forrása az Európai Űrügynökség, az ESA. Még július 8-án jelent meg egy közleményük, amelyben azt írták, hogy Slawosz Uznanski-Wisniewski, az ESA projekt űrhajósának visszatérése legkorábban július 14-én, azaz jövő héten hétfőn esedékes.

A lengyel űrhajós az Axiom-4 misszió tagja, akit az ESA űrhajós tartalékos osztályából, több mint 22 ezer jelöltből választottak ki, és biztosították a helyét a mostani küldetésben. Az Európai Űrügynökség tehát leghamarabb négy nap múlva várja a landolást, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a dátum még nincs megerősítve, és a Dragon űrhajó leválasztásától függ.

A teljes cikk ITT olvasható a VG honlapján.