Karácsony a megváltásba vetett hitünk ébresztője
„Az Ige megtestesült Názáretben” – zeng joggal karácsonykor az ének.
Jézusban Isten örök igéje jelent meg közöttünk emberi testet öltve. Azzal, hogy az Ige emberré lett, világunk Isten világa, időnk az Örökkévaló ideje, történelmünk a változatlan Isten történelme lett.
Az Ige megtestesülésével Isten magára vette a világot, személyes egységbe lépett vele, az egész teremtett világ pedig belenőtt Istenbe anélkül, hogy Istenné válna.
Ez, mint az első karácsonykor, most is észrevétlenül válik a történelem rejtett értelmévé. Nem rendszerváltozást hoz, hanem az ember lassú, belső átalakulását.
Jézus programja azt akarja, hogy az ember kezébe kerüljön a világ kormányzása, s ehhez legyen ereje és felelősségtudata is. Ez az ember nem Isten koporsójára állítja a trónját, hanem Krisztus Evangéliumára.
Ebből következik a történelem helyes értelmezése. Az idő nem örök körforgás, amint az antik világ képzelte, nem örök visszatérés, Nietzsche szavaival élve, nem kaleidoszkóp, amelyben ugyanazok az elvek variálódnak. A történelemnek iránya van.
Számunkra nincs „tiszta jelenidő”, mert minden pillanatnak egyformán vonatkozása van a múlttal – Jézus a kezdet, az Alfa – és a jövendővel – Jézus a vég, az Omega. A történelmi idő a múlt terhét hordozza és a jövő vonzása alatt áll. A történelmi ma szervesen épül bele a kezdetbe és a végbe: arccal a teljesség felé élünk, s alapállásunk a remény!
Korunk a fölfelé irányuló transzcendencia helyébe az előre mutató transzcendenciát állította, s szinte a végtelenbe tágította a horizontális jövőt. Az embert úgy állítja be, mint aki szakadatlanul képes fölülmúlni önmagát, és a társadalmi tettet mint a jobb és igazságosabb világ határtalan megvalósítását. Ez a szemlélet nem reális. A történelem nemcsak haladás, hanem visszaesés is, nemcsak építés, hanem rombolás is (háború), nemcsak szocializálódás, hanem erőszak is (terrorizmus). A fejlődéssel nemcsak a jó, hanem a rossz akusztikája is növekszik, mint búzában a konkoly. Akik ezt szenvedik, azok föladják a reményt, és rezignációba menekülnek.
A keresztény remény vallja s mutatja, hogy nemcsak az előremutató transzcendencia motivál, hanem a fölfelé mutató transzcendencia is. Föladatunk nemcsak reménykedni, hanem belekapaszkodni a világ fejlődésének tengelyébe, és nem engedni, hogy az ember eltérüljön végső céljától. Biztosítani kell a fölfelé tartó mozgást is, hogy Isten legyen a végső cél, és ne a bálvány: Pénz, Élvezet, Hatalom; hogy a szellem uralja az anyagot, s ne megfordítva; hogy a civilizáció ne szakadjon el a kultúrától; hogy ne az ember legyen a végső fórum, hanem az Isten.
Mindez nagyon is konkrét, nagyon is e világi program. A megváltásba vetett hitünk nem megváltás a világtól, hanem megváltás a világgal.
Hinni a jövőben, ez számunkra: hinni Jézus Krisztusban!
Sok nevet adtak már korunknak. Talán legjobban illik rá: a válságok kora.
A politikai és gazdasági válság együtt halad a művészet és a gondolkodás válságával. Már jó ideje farkasszemet nézünk saját arcunkkal, és nem ismerjük önmagunkat. Vajon ki tudja meglátni könnyei mögött a reményt, és ki képes meghallani a dalnak mondott „ordítás” mögött a kétségbeesést? Miután megtaníttatták velünk, hogy szabadság valójában nincsen, s ezt el is hittük, most felelőtlenül szabadítjuk fel magunkat minden érték, hagyomány és erkölcs alól. Valamennyi társadalmi, vallási és logikai korlátot elsöpörtünk, csupán azért, mert a múltból származik.
A válság sohasem a valóságokban van, hanem a valóságtól való elszakadásban. A céltalan élet erkölcsi válságba, az értelmetlen élet pedig neurózisba vezet. Csakhogy az embernek nem csupán tettei vannak, hanem magatartása is. A magatartás pedig mértéket tételez fel. Kell hogy legyenek mértékeink, legyen hitünk, filozófiánk, világnézetünk, de nem maga csinálta elmélet, törékeny gondolatkonstrukció, hanem a valóságok világából való.
Megköszöntük-e már, hogy nekünk van ilyen végső elvünk, amire minden visszavezethető?! Ez az Atya akarata, aki szeret minket!
Szegény kortársaink egymásnak ellentmondó örökségekből élnek, innét a válság!
Jézus nemcsak eszményeit hagyta itt, nemcsak inspirál, lelkesít és eligazít, az Ige ma is megtestesül: Ember az emberek között, mai ember a mai emberek között.
Jézus bennünk akar élni és általunk akar élni, hogy a teremtő Isten gondolata érvényesüljön a teremtés emberi folytatásában, hogy a megváltó Isten irgalma érvényesüljön az ember zsákutcáiban, és a megszentelő Isten kegyelme érvényesüljön ott, ahol képességeink véget érnek, de vágyaink nem.
Isten akarata dolgozik a fizikában, a kémiában, a biológiában, asztronómiában, meteorológiában, Isten akarata dolgozik a történelemben is, de itt kizárólag mi általunk. Isten akarata itt is érvényesül, de nem nélkülünk.
Programunk páratlan: az Atya akaratát belevinni a világba, a Fiú szeretetét a társadalomba, a Szentlélek ajándékait az intézményekbe, hogy a hatalom az igazságot szolgálja, hogy az igazságot túlszárnyalja a szeretet és hogy a megtorlás helyébe a megbocsájtás lépjen.
2022 karácsonyán Jézus ajándékával árasszuk el a világot, győzzük le a háborút:
Viszonozzuk a rosszat jóval!
Tisztelettel:
P. Kozma Imre OH
irgalmasrendi szerzetes
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke
